Ezúttal a halott Marilyn Monroe szerepében tetszelgett Madonna

Olvasási idő kb. 2 perc

Kemény lehet visszakapaszkodni a figyelem középpontjába, de Madonnáról nem lehet azt mondani, ne próbálna meg mindent, de tényleg mindent.

Szóval, úgy tűnik, hogy Madonna környezetében valószínűleg egyetlen őszinte ember sem él, hogy közölje vele, méltósággal megöregedni menő dolog. Szóval, ha nem muszáj, a semmi apropóján ne mutogassa a seggét, és mindezt, ne a közönség, hanem maga miatt ne tegye. Madonnát ismerjük, szeretjük, tudjuk, hogy egész karrierje során tabukat döntögetett, most azonban lehet, hogy kissé messzire ment. 

Madonna ezúttal Marilyn Monroe 1962-es halálának jelenetét idéző fotókkal sokkolja a rajongókat. 

Valamilyen morbid és hátborzongató okból Madonna úgy döntött, hogy reprodukálja Marilyn Monroe halálos ágyát – írta az egyik kritikus a sok közül. A 63 éves Madonna a V Magazine új címlapján a szőke ikonikus bombázót személyesíti meg a Steven Klein fotós által készített, erősen retusált fotókon.

Az egyik felvételen az énekesnő arccal lefelé fekve, pucér popsival egy matracon látható, egy másik fotón pedig vényköteles tabletták üvegei láthatók az éjjeliszekrényén.

Marilyn Monroe-t 36 éves korában találták holtan otthonában, miután előző este túladagolta a nyugtató tablettáit. Valaki arról írt Twitteren a fotók kapcsán, hogy Madonna mindig is hátborzongatóan rajongott Marilynért.

Idézőjel ikon

She always had a creepy fascination with Marilyn.
— Patti B (@BPatti15) October 29, 2021

A fotós, Steven Klein azt állítja, hogy a forgatás kevésbé szól Marilynről szól, és többnyire inkább arról, hogy ő maga mennyire képes érzéseket közvetíteni az objektíven keresztül, amit meg is próbált megörökíteni – számol be az ügyről a PageSix.

Nem a képek pontos újraalkotása volt az érdekes, hanem ami még fontosabb, a fotós és az alany kapcsolatát szerettük volna feltárni. A barátságot, a művészi folyamatot, és azt, hogy a művészet hogyan tudja utánozni az életet, és fordítva” – fogalmazott a sajtóközleményében, és arról is beszélt, hogy amikor elküldte a képeket Madonnának, az énekesnőt nagyon megindította Marilyn törékenysége életének abban az időszakában. 

Úgy döntöttünk, hogy keresünk egy szállodai lakosztályt, és megpróbáljuk megörökíteni a sztár és a kamera közötti kapcsolatot, ennek a kreatív együttműködésnek a rejtélyét és varázsát – összegzett a fotós, Steven Klein. 

Ebből könnyű levonni a következtetést, hogy Madonnát valószínűleg egyáltalán nem zavarta, hogy a róla készült képeket a felismerhetetlenségig manipulálták. Azután, hogy a fenekét a semmi apropóján mutogatta nem is olyan rég Jimmy Fallon Tonight Showjában, tulajdonképpen nem is olyan meglepő ez a fejlemény. 

Marilyn Monroe halála

Marilyn Monroe-t 1952. augusztus 5-én találták holtan a brentwoodi házában. A toxikológiai vizsgálat szerint a halál oka barbiturát-túladagolás volt. A vérében a halálos dózis többszörösének megfelelő klorálhidrátot és pentobarbitált találtak, a véletlen túladagolás tehát kizárták, és öngyilkosságot állapítottak meg. Az orvosságos fiolákat a szupersztár ágya melletti éjjeli szekrényen találták meg. Orvosai szerint Monroe-t erős szorongás és gyakori depresszió gyötörte, hangulata sokszor hirtelen és váratlanul ingadozott, és már korábban is előfordult, hogy túladagolta magát.

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.