Ha létezett valaha tudós, aki egyetlen unalmas pillanatot sem engedett magának, az William Buckland volt. Az 1800-as évek egyik legszínesebb személyisége, aki egyszerre volt lelkész, geológus, paleontológus – és a különleges ételek megszállottja.
A saját bevallása szerint célul tűzte ki, hogy végigeszi az egész állatvilágot. És ha ez még nem lenne elég meghökkentő, a szóbeszéd szerint egyszer egy király szívét is megízlelte. Buckland étkezési szokásai elsőre inkább bizarr tréfának tűnhetnek, de mögöttük tudományos kíváncsiság és egy csipetnyi társadalmi küldetéstudat is meghúzódott. Történetét a The Vintage News elevenítette fel.
William Buckland 1784-ben született, és talán már az anyatejjel szívta magába a geológia és a paleontológia iránti szenvedélyt. Gyermekkorában édesapjával útjavítás céljából tett sétáikon kezdett először megkövesedett ammoniteszeket (csigához hasonlító puhatestű) és más kora jura időszakból származó fosszíliákat gyűjteni.
Tanulmányai során ásványtant és kémiát hallgatott, szabadidejében pedig terepkutatásokat végzett. 1804-ben lediplomázott, majd 1808-ban doktori címet szerzett. Buckland tollából született az első tudományos leírás egy dinoszauruszról – még azelőtt, hogy a „dinoszaurusz” szót bárki használta volna – a Megalosaurus fosszíliáját ismertette 1824-es munkájában.
A gyomor uralja a világot
Buckland nemcsak a csontok és kőzetek iránt érdeklődött, hanem különleges fosszíliák, például megkövesedett állati ürülékek, vagyis koprolitok után is kutatott. Ezt a kifejezést ő alkotta meg, és a tudomány máig használja.
Az 1820-as években egy yorkshire-i barlangban talált csontokat vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy azok egykori hiénák maradványai, amelyek mellett koprolitokat is talált. Hogy kiderítse, milyen állatokat fogyasztottak ezek a kihalt ragadozók, egy különleges kísérletben tengerimalacokat adott egy hiénának, majd az állat ürülékét vizsgálva összevetette azt a fosszíliákkal. Ezzel bizonyította, hogy a koprolitokból megállapíthatók az étkezési szokások — vagy ahogy ő fogalmazott, a gyomor valóban „uralkodik a világon”.
Olyannyira lenyűgözték a koprolitok, hogy még egy asztalt is készíttetett, amelynek lapjába ezekből a különleges fosszíliákból ágyaztak be darabokat. Ez a „székletasztal” ma is megtekinthető a dorseti Lyme Regis Múzeumban.
Nemcsak a kutatólaborban, hanem az előadóteremben is gondoskodott a meglepetésről. Oxfordi diákjai sosem felejtették el azt az órát, amikor kezében egy hiéna koponyájával lépett a padsorok közé, majd az egyik hallgató arcába nyomva megkérdezte:
– Mi uralja a világot?A zavart válasz így szólt: „Nem tudom.” Buckland azonban azonnal rávágta:– A gyomor, uram! A nagyobb megeszi a kisebbet, a kisebb pedig a még kisebbet!
És nem csupán beszélt erről az elvről, hanem eszerint is élt. Tagja volt a Brit Állatakklimatizációs Társaságnak, amely új fajok betelepítésével kísérletezett – többek között azért, hogy új élelmiszerforrásokat találjon. Buckland viszont ennél is tovább ment: személyes küldetésének tekintette, hogy élete során megkóstoljon minden állatfajt.
Egérhúsos pirítóstól az elefánt ormányáig
A menüje a hétköznapi fogásoktól nagyon messze állt. Evett sünt, kengurut, párducot, struccot, sőt kutyahúst is. Kedvencei közé tartozott az „egérpirítós”, amit rendszeresen kínált vendégeinek. Kijelentette, hogy a legrosszabb élménye a vakond húsa volt.
Egyes vélekedések szerint Buckland nem csupán szórakozásból kóstolt különleges ételeket: azt gondolta, ha bebizonyítja, hogy a szokatlan húsok is fogyaszthatók, azzal segíthet a szegényeken, akiknek gyakran kevés jutott ennivalóból. Igaz, az elefánt ormánya azért nem tartozik az olcsó alapanyagok közé.
Megette XVI. Lajos francia király szívét is
Buckland hírnevét mégis leginkább egy pikáns történet őrizte meg. A szóbeszéd szerint Lord Harcourt, York érseke egy ezüsttokban őrizte XVI. Lajos francia király mumifikálódott szívét, és egy vacsorán büszkén körbemutatta a vendégeknek. Buckland, aki addigra már ismert volt kulináris kalandjairól, állítólag így reagált: „Sok furcsaságot ettem már, de király szívét még soha.” Majd – ha hihetünk a legendának – egy harapással történelmet írt.
Tudós és szórakoztató előadó
Buckland idejében a tudomány még jóval szorosabban összefonódott a személyiségekkel, mint ma. A 19. századi Angliában a kutatók gyakran voltak egyszerre tudósok, papok, utazók és írók – és nem ritkán színpadias előadók is. A közönség szomjazta a látványos bemutatókat, és a tudományos előadások félúton álltak a színház és az ismeretterjesztés között.
Ebben a világban Buckland nemcsak megfért, hanem kitűnt: módszerei, még ha olykor szokatlanok is voltak, elősegítették, hogy a geológia és a paleontológia kilépjen a poros vitatermekből, és bekerüljön a nagyközönség beszédtémái közé. Amikor az óráin a dinoszauroszokról alkotott elméleteiről és a Megalosaurusról beszélt, olykor eljátszotta, hogyan képzeli el a mozgásukat. Míg egyes kollégái ezt nevetségesnek tartották, hallgatói emlékezetében örökre megmaradt.
Bár életének különc vonásai gyakran elhomályosítják tudományos munkásságát, hozzájárulásai a geológiához és a paleontológiához vitathatatlanok. Westminster-apátságbeli szobra méltatja „kivételes szellemét, amelyet a tudomány és az emberiség szolgálatába állított”. A tudomány nem csupán komoly és száraz kutatómunkából áll; gyakran bátor kíváncsiságból és merész, akár szokatlan kísérletekből születnek a legnagyobb felfedezések. Néha pedig egy-egy egérhúsos pirítós is elvezethet minket új utakra.
A dinoszauruszok élete és viselkedése ma is izgalmas kutatások tárgya. Nemrégiben előkerült egy hiányzó láncszem: egy újonnan felfedezett faj, amely segíthet jobban megérteni, hogyan fejlődhetett ki az egyik legismertebb ragadozó, a T. Rex. Ez a szenzációs lelet akár át is írhatja azt, amit eddig tudtunk a dinoszauruszokról, bizonyítva, hogy a tudomány folyamatosan fejlődik, és mindig tartogat meglepetéseket. Ha érdekel a téma, ezt a cikket, mindenképp olvasd el.
