Az izraeli Yad Vashem holokauszt emlékközpont Világ Igaza kitüntetését azoknak a nem zsidó személyeknek adja, akik zsidókat mentettek a holokausztban. A II. világháború utolsó szakaszában több olyan diplomata is dolgozott Budapesten, aki bátorságával kiérdemelte ezt a címet.
1944 nyarán a holokauszt történetének legnagyobb szabású embermentési akciója vette kezdetét Budapesten. Az utolsó nem deportált nagyszámú zsidó közösség a fővárosban élt, akik megmentésére számos semleges ország diplomatája tett nem veszélytelen, de emberfeletti erőfeszítéséket. Több tízezer zsidó ember köszönheti az életét ennek az embermentő akciónak.
Az izraeli Yad Vashem Világ Igaza kitüntetésével jutalmazott diplomaták közül minden második 1944 júliusa és 1945 januárja között Budapesten dolgozott. Giorgio Perlasca (Olaszország), Angelo Rotta és Gennaro Verolino (Vatikán); Henryk Slawik (Lengyelország), Sampaio Garrido és Teixeira Branquinho (Portugália), Angel Sanz-Briz (Spanyolország); Raoul Wallenberg (Svédország), Carl Lutz és Friedrich Born (Svájc) diplomatáknak és az ő magyar és külföldi segítőiknek köszönheti életét a budapesti zsidóság egy része.
Szerzőnkről
Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve, a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért után nemrégiben jelent meg új könyve, A női test alakváltozatai 1880–1945. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart.
Carl Lutz és a svájci nagykövetség tevékenysége
A svájci diplomaták embermentő tevékenysége a nagykövetség körül szerveződött. A misszió feje Jaeger nagykövet volt, aki tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy Carl Lutznak, aki 1944–45-ben volt svájci konzul Budapesten, megteremtse a zsidómentéshez szükséges feltételeket. Az ő ötlete volt a Schutzbrief, a menlevél a budapesti zsidó menekültek számára.
Ezekkel a menlevelekkel Lutz 10 ezer zsidó gyereket mentett meg, akiket Palesztinába küldtek. Több mint 50 ezer ilyen engedély nélküli menlevelet bocsátott ki, ezenkívül része volt a svájci kormány oltalma alatt működő 76 ún. védett ház felállításában is Budapesten. Felesége, Gertrud segítségével koncentrációs táborokból, deportáltak gyülekezőhelyeiről és halálmenetekből mentettek ki zsidókat. Zsidó menekültügynökségek 50 ezerre teszik az általa megmentett zsidók számát.
Lutz ideiglenes képviselője Budapesten egy svájci ügyvéd, dr. Peter Zürcher volt. Néhány nappal azelőtt, hogy a szovjetek elfoglalták Budapestet, Zürcher megtudta, hogy az SS tervbe vette a gettó 70 ezer lakójának kiirtását, mire megfenyegette az SS-parancsnokot, hogy háborús bűnösként bíróság elé állíttatja, ha megvalósítja tervét. A fenyegetés bevált, az SS-parancsnok megtiltotta embereinek, hogy belépjenek a gettóba, sőt még védelmezték is a zsidókat a nyilasoktól.
Az Üvegház
Az embermentő akció egyik bástyája a Vadász utca 29.-ben volt, amit Üvegház néven ismerünk. Az épület onnan kapta nevét, hogy korábban nagybani üvegkereskedés volt benne. Az Üvegházban működött 1944 júliusától a budapesti Svájci Követség Idegen Érdekek Képviseletének Kivándorlási Osztálya. Magyarországon az angol érdekek képviseletét a háború alatt a Svájci Követség látta el, és erre való hivatkozással a svájci konzul, Carl Lutz személyes döntése alapján a követség vállalta a brit mandátum alatt álló Palesztinába történő kivándorlási ügyek intézését.
A tárgyalások során elérték, hogy a német kormány 1944. július 10-én engedélyezte 8000 zsidó család kivándorlását. A Vadász utcában kivándorlásra jelentkezettek mentesültek a munkaszolgálat alól, kiszabadultak a fogságból, és olyan védlevelet (Schutzbrief) kaptak, amely igazolta, hogy az illető „a palesztinai kollektív útlevélben szerepel, és így elutazásáig a svájci követség védelme alatt áll”.
Védett házak Budapesten
1944 novemberében a Nemzetközi és a Svéd Vöröskereszt, valamint a semleges országok konzulátusainak képviselői megegyeztek gr. Kemény Gábor külügyminiszterrel, hogy a menlevéllel rendelkező zsidókat a semleges országokba történő szállításukig külön városrészben koncentrálják. A védett házak („nemzetközi gettó”) övezetét az Újlipótvárosban, a Pozsonyi út–Szent István park–Pannónia utca–Szent István körút által határolt területen alakították ki, miután a korábban ott lakók többségét menetszázadokba szervezve útnak indították Hegyeshalom felé.
A gyakorlatban a védett házak sem jelentettek biztos menedéket, különböző okokra hivatkozva gyakoriak voltak a razziák, ezek során a lakók közül sokakat elhurcoltak, és a Dunába lőttek. 1945 januárjában a nyilasok megkezdték a védett házak lakóinak átszállítását a budapesti nagy gettóba, de a követségek erélyes tiltakozásainak és fenyegetéseinek hatására végül leállították az övezet kiürítését.
A svéd embermentő, Raoul Wallenberg
Raoul Wallenberg svéd diplomata követségi attasé volt Budapesten a tárgyalt időszakban. A Svéd Állami Kísérleti Iskolában érettségizett 1930-ban, majd katonai szolgálata után az Amerikai Egyesült Államokban folytatta egyetemi tanulmányait. 1935-től Dél-Afrikában dolgozott, majd Haifában egy holland bank alkalmazottja lett. 1936-ban visszatért Svédországba, és a Közép-európai Kereskedelmi Rt.-nél helyezkedett el, itt került kapcsolatba a Nemzetközi Vöröskereszttel. Hamarosan a cég nemzetközi igazgatója lett, egyre többet utazott Európában, és egyre több időt szentelt humanitárius tevékenységeknek is.
1944-ben a deportálással fenyegetett magyarországi zsidók megmentése érdekében felmerült a svéd közbelépés lehetősége. A svéd kormány Wallenberget humanitárius követségi attaséként információszerzés és segítségnyújtás céljából Magyarországra küldte. Teljesen szabad kezet kapott a mentés megszervezésében, a jobb tárgyalópozíció érdekében követségi titkárrá nevezték ki. Minden lehetőséget – vesztegetést, zsarolást, fenyegetést – igyekezett felhasználni a zsidóság megmentése érdekében.
Hivatalosan 4500, a valóságban ennél sokkal több védlevelet adatott ki, növelte a svéd védett házak számát. A nyilasuralom alatt is folytatta tevékenységét, szerepe volt abban, hogy Eichmann nem tudta véghez vinni a budapesti gettó lemészárlását. 1945 januárjában a szovjet csapatok kémkedés vádjával letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, további sorsa tisztázatlan. Egyes források szerint az NKVD foglya volt, és a lubjankai börtönben veszítette életét.
Angelo Rotta pápai nuncius tevékenysége Budapesten
Angelo Rotta 1930-tól volt pápai nuncius Budapesten. Magyarország német megszállása után a diplomáciai embermentés egyik fontos irányítója lett. Jelentéseiben részletesen tájékoztatta a Vatikánt a magyarországi állapotokról, sürgette XII. Pius fellépését. Október 21-én kétórás megbeszélést folytatott Szálasival, az idő nagyobb részében a zsidók jogainak védelméről tárgyaltak. Szálasi megígérte, hogy sem deportálásra, sem a zsidók megsemmisítésére nem kerül sor. A nyilas vezetőnek azonban esze ágában sem volt az ígéreteit betartani. Ennek egyik legszembetűnőbb megnyilvánulása volt a zsidók százainak Dunába lövetése, akiket pont a védett házakból hurcoltak el.
A nuncius saját kezű aláírásával számos oltalomlevelet adott ki 1944. november 2-től zsidó családoknak, mely bizonyította, hogy az dokumentum birtokosai a nunciatúra védelme alatt álnak. Egyben felszólította a Nyilaskeresztes Párt tagjait a külföldi védőútlevelek teljes figyelembevételére, ezáltal is sok ember életét megmentve.
A portugál ügyvivő, Carlos de Liz-Texeira Branquinho
Carlos de Liz-Texeira Branquinho budapesti portugál ügyvivő volt 1944–45-ben. 1944-ben engedélyt szerzett a portugál kormánytól, hogy szabad elvonulást biztosítson mindenkinek, akinek rokona volt Portugáliában, Brazíliában vagy a portugál gyarmatokon.
Minden egyes ilyen dokumentumot Branquinho írt alá, így több mint 800 üldözött számára biztosított szabad elvonulást. A portugálok nem sokkal ezután védett házakat alapítottak, amelyekben 800 zsidó talált menedéket. A nyilaskeresztesek állandó zaklatásai ellenére a portugál házak viszonylag biztonságban voltak a háború alatt. Az ügyvivő a portugál követségen megnyitotta a Portugál Vöröskereszt irodáját is, hogy gondját viseljék a zsidó menekülteknek.
Georgio Perlasca, aki olaszként a spanyol nagykövetségen tevékenykedett
Az olasz Giorgo Perlasca 1942-ben érkezett Budapestre, egy olasz cég megbízottjaként. A német bevonulás után a németek internálták, először Kékesen, majd Csákánydoroszlón a Batthyány-kastélyban tartották fogva, ahonnan régi barátja, a spanyol diplomata, Ángel Sanz-Briz segítségével október 13-án került Budapestre. Ő adott neki spanyol állampolgárságot igazoló útlevelet, és felkérte háromszáz, spanyol védleveles magyar zsidó ügyeinek intézésére. Megszervezi a védett házakat, vigyáz az ott élőkre. November végén Sanz-Briznek el kellett hagynia az országot. Ekkor Perlasca beköltözött a követség épületébe, és magát diplomatának kiadva menleveleket állított ki. A védett házak lakóinak élelmet, gyógyszert szerzett, valamint pályaudvarokról, nyilas házakból, rendőrségi cellákból szabadított ki embereket. Az utolsó napig, Pest felszabadításáig dolgozott, 5200 magyar zsidó életét mentette meg.
Henryk Sławik, id. Antall József társa
Henryk Sławik lengyel baloldali újságíró és politikus, emigráns diplomata volt, aki 1939 és 1945 között, szintén Budapesten fejtette ki embermentő tevékenységét. Idősebb Antall Józseffel együttműködve 30 000 magyarországi lengyel menekült, közöttük 5000 lengyel zsidó életét mentették meg. Hamis útlevelet állítottak ki a nevükre, illetve hamisan igazolták a katolikus felekezethez való tartozásukat. Magyarország német megszállása után letartóztatták és megkínozták, majd önként vállalt vértanúságot szenvedett a guseni koncentrációs táborban.
Összességében több tízezer ember köszönheti az életét az embermentők kockázatos, de egyben csodálatos akcióinak.
