52 évig hitték eltűntnek a nőt: egy férfi miatt történhetett minden

Olvasási idő kb. 2 perc

Több mint 50 évig kerestek egy nőt az Egyesült Királyságban, kiderült, hogy végig jól volt, és boldogan élt.

Az Egyesült Királyság egyik legrégebben eltűnt személyének ügyét sikerült lezárni 52 év után – miután kiderült, hogy az eltűnt nő valójában él, és jól van.

Eltűnt egy nő 52 éve

A coventryi Sheila Fox 1972-ben, 16 évesen tűnt el a városközpontból. Azóta kereste a West Midlands-i Rendőrség, egy homályos fekete-fehér fényképet többször megosztottak róla, arra kérve a nyilvánosságot, hogy jelezzék, ha látták. Az eltűnésének körülményei sosem voltak ismertek, annyit tudni biztosan, hogy akkoriban a szüleivel élt.

A legutóbbi közösségi médiás felhívást 2024 decemberében tették közzé. Nem sokkal később pedig kiderült, hogy Sheila, aki most 68 éves, biztonságban és jó egészségben él az Egyesült Királyság egy másik részén. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan mi történt, csak annyi derült ki, hogy a felhívás után néhány órával jelentkezett valaki információkkal. A rendőrség annak idején azt feltételezte, hogy önszántából ment el, és lehetséges, hogy egy idősebb férfival volt kapcsolata.

Az ügyet ezzel végleg le is zárta a rendőrség, sem Sheila jelenlegi tartózkodási helyéről, sem akkori távozásának okáról nem osztottak meg semmilyen információt.

Eltűnt egy falu Somogy megyében, az utolsó lakója is meghalt. Ismerd meg a történetet az alábbi cikkünkből.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.