Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Két művészóriás is úgy érezhette, valójában „pótlékgyerek”, egy második próbálkozás a szeretett, elhunyt báty visszahozására az életbe. Salvador Dalí és Vincent van Gogh testvére is azelőtt halt meg, hogy a festők megszülettek volna – és mind a ketten pontosan ugyanazt a nevet kapták, mint halott bátyjaik.
Különös, kimondatlan teher, ha egy gyermek úgy érkezik a családba, hogy előtte elhunyt egy testvére – Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve sokat mesél erről a bonyolult állapotról. Az élő gyermeket a szülők túlfélthetik, és előfordulhat az is, hogy ő azt érzi, nem a saját életét éli, hanem valaki másét, a meghalt, szeretett testvérét.
Van Gogh halott bátyja anyakönyvi sorszámát kapta
Vincent van Gogh testvérére gondolva mindenkinek Theo, a szeretett öcs jut eszébe, és erre meg is van minden okunk. A két van Gogh igen közel állt egymáshoz, életük végéig folyamatosan leveleztek, majd egy év különbséggel hunytak el, és egymás közelébe is temették őket. Theo nagylelkűsége tette lehetővé, hogy Vincent a művészetnek élhessen, mivel anyagilag is támogatta őt.
Aki azonban még nála is nagyobb hatást gyakorolhatott Vincent Willem van Gogh életére, az maga Vincent Willem van Gogh volt. Nincs szó elírásról: 1852. március 30-án, napra pontosan egy évvel a festő születése előtt egy, pontosan az ő későbbi nevét viselő bátyját is világra hozta édesanyja.
Az esemény nem örömteli volt, hanem tragikus, az első Vincent Willem ugyanis halva született. A gyászoló szülők következő gyermeke azonban néhány hónap leforgása alatt megfogant, majd ugyanazt a nevet kapta, mint holt bátyja.
Sőt, ami még bizarrabbá teszi az esetet: az anyakönyvbe ugyanazon szám alatt vezették fel születését, mint az egy évvel korábbi halvaszületést.
Elvesztett testvére egész életére rányomta a bélyegét
A tizenkilencedik században még nem volt olyan ritka, hogy a szülő egy vagy több gyermekét is túlélje, hiszen a gyermekhalandóság jelentősen magasabb volt akkoriban, mint manapság. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a második gyermek nem szenvedte meg a család korábbi tragédiáját. Van Gogh számára különösen furcsa lehetett a helyzet, mivel saját nevével és egy konkrét dátummal ellátott sírkövet is látogatnia kellett.
Művészete pontos lenyomatát adja annak, milyen mélységben hatott rá a pótlékgyerekség. Folyamatosan a halálról és újjászületésről, a hasonmás- és az ikertestvéri létről fantáziált, és mind művészetében, mind levelezésében fontos szerephez jut a helyettesítés aktusa.
Önarcképeit is a pótlékgyerekség kivetüléseinek tekintik, művészetét óriási mértékben determinálta az a szándék, hogy igazolja túlélésének jogosultságát, nagy teljesítménye révén felülmúlja rivális hasonmását-ikertestvérét, valamint a szülei által a haláleset miatt átélt depressziót helyrehozza, saját életben maradása révén pedig dacoljon a halállal.
Öccse tette miatt következhetett be a szörnyű vég
Volt azonban egy olyan pont, amely a bátyja helyébe léptetett, mentálisan beteg festő számára már túl sok lehetett. Szeretett testvérének, Theónak 1890. január 31-én fia született, a gyermeknek pedig a Vincent Willen van Gogh nevet adták a boldog szülők. Mindössze fél év telt el, és a festő végzett magával: egyes teóriák szerint van Gogh úgy érezhette, hogy ahogyan halott bátyját vele váltották ki szülei, úgy most testvére gyermekére cseréli őt. Ez elmélyíthette depresszióját, ami öngyilkosságig kergethette őt.
Újabb fél évnek kellett csak eltelnie, és Theo is elhunyt: a férfi halálát szifilisz, egy akkoriban igencsak elterjedt és még gyógymód nélküli, szexuális úton terjedő betegség okozta. Szeretett bátyja mellett temették el – nem érhette meg gyermeke első születésnapját sem.
Dalít egyenesen bátyja reinkarnációjának tekintették
Salvador Dalí 1904-ben született – éppen kilenc hónappal azt követően, hogy testvére, Salvador Dalí meghalt.
A gyomorfertőzésben elhunyt nagyobbik gyermek halála igencsak megtörte a szülőket, valószínű a gyásszal való megbirkózás jegyében hitethették el magukkal, majd később fiukkal, a későbbi festővel, hogy nem más, mint az első kis Salvador reinkarnációja.
Kisfiúként elhunyt bátyja ruháit kellett viselnie – nem csoda, ha Dalínak nehézséget okozott későbbi életében is saját magát testvérétől elhatárolnia.
Dalí nem jutott a van Goghéhoz hasonlóan tragikus sorsra: 1989-ig élt, közben számos remekművet alkotva. Ezek egyik lett az a festménye is, amelyben megpróbálta feloldani a testvére irányába érzett furcsa érzelmeket. A Halott bátyám portréja 1963-ban készült el, egy hadszínteret és cseresznyeesőt egyaránt mutató háttér előtt jelenik meg rajta egy pop-art stílusú portré.
Egy portréban küzdött meg az örökséggel
Dali elismerte, hogy nehéz munka volt számára megfesteni a bátyja képét: nagy erőfeszítéseket tett, hogy megkülönböztesse magát tőle. Egyéniségét részben azzal a különc viselkedéssel érvényesítette, amelyről ma is ismert.
Sajátjának vallott, hamis hajtincset adott el Yoko Onónak, beleharapott egy hangyákkal borított denevérbe, 1924-ben pedig letartóztatták, és börtönbe került
– aztán elkészítette a képet, amellyel átírta a történelmet, hiszen soha meg nem ért felnőttkorában ábrázolta testvérét. Saját magát a képen megjelenítve visszakövetelte identitását a halott testvértől: a második Salvador Dalí a kép által elkülönülhetett az elsőtől.
