Rejtélyes élőlényt fotóztak Csernobilnál – elárulhatja, mennyire veszélyes még a környék

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A csernobili atomkatasztrófát követően szinte lakatlanná vált Pripjaty és környéke erőteljesen foglalkoztatja a közvéleményt. A növény- és állatvilágot is folyamatosan monitorozzák, most azonban a környéken szokatlan állatot észleltek: egy fiatal farkast.

A csernobili kutyafalkákat, az egykori lakók által otthagyott ebek utódait folyamatosan figyelemmel kísérik nemcsak vadkamerák segítségével, de a területen dolgozó szakemberek is. Arról azonban, hogy farkas élne a környéken, eddig nem volt tudomása a téma szakértőinek. 

A napokban a Csernobili Sugárzás-ökológiai Bioszféra Rezervátum területén az ott dolgozó Igor Pechnikov készített felvételt egy szürke farkasról. Az nem derült ki, hogy áthaladóban volt-e, vagy ott él, ahogy az sem, voltak-e társai. 

Farkas Csernobilban

A szakemberek szerint a fenti kérdések azonban igencsak fontosak, már egy magányos példány jelenléte is értékes adat, azonban egy stabil falka megtelepedése a területen azt jelezné, hogy

Idézőjel ikon

a térség képes eltartani csúcsragadozókat,

ami alapvetően csak az összetett, hosszabb ideje zavartalan ökoszisztémában lehetséges. A farkasokhoz hasonló nagyragadozók jelenléte az egyik legfontosabb jelzés afelé, hogy a természet valóban visszaalakulóban van az atomkatasztrófát követően ember által elhagyott zóna területén. 

Idézőjel ikon

„Végtelen ideig tanulmányozható ennek az intelligens, ravasz, kíváncsi, rugalmas és szociális ragadozónak a viselkedése, és mindig hagy teret a rejtélynek”

− hangsúlyozta posztjában a Csernobili Sugárzás-ökológiai Bioszféra Rezervátum Facebook-oldalán.

farkasok az erdő melletti sziklán
Európa-szerte nő a farkasok száma
Fotó: _ / _

Egyre több a farkas Európa-szerte

Évtizedek óta szaporodik a farkaspopuláció Európában, így nem meglepő, hogy nem ez volt az első, amikor a környéken megfigyeltek ordasokat.

Idézőjel ikon

Jelen állat azonban egy fiatal példány,

és az sem ismeretlen a térséget kutatók számára, hogy több olyan faj is visszatelepült már a területre, például a bölényeknek, a hiúzoknak, a medvéknek és a Przsevalszkij-lovaknak is stabil az állománya, így tehát a fenti fotóknak jóval hangsúlyosabb jelentése is lehet képi valójuknál. A farkasok ukrajnai szaporodását az orosz-ukrán háború kezdeti időszakára jellemző vadászati tilalom is elősegítette, így most a kutatók előtt újabb feladat áll: kideríteni, vajon valóban magányos volt-e a felvételeken szereplő állat.

Ha a csernobili atomkatasztrófától is olvasnál, ezt a cikkünket ajánljuk. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.