A polipok intelligenciáját már számos módon próbálták megmérni – laborkísérletekben is feladatok elé állították a lábasfejűek osztályába tartozó állatokat, a legkülönbözőbb kihívásokkal bombázva őket. Ezekből már kiderült, hogy tudnak labirintusban tájékozódni, felismerik a korábban már látott környezetet, és abban képesek valamilyen jutalom irányába haladni, ki tudnak nyitni egy befőttesüveget – akár úgy is, hogy annak tartalma nem étel, hanem ők maguk.
Mindez impresszív, de laboratóriumi körülmények közt a polipok viszonylag lassan tanulnak, így valódi zseniknek semmiképpen sem tekintették őket a kutatók. Lehetséges azonban, hogy egyszerűen nem jó oldalról közelítették meg eddig a nyolckarú állatokat: az igazán érdekes az, amire egy polip a megszokott környezetében képes.
Intelligenciájukat sok jel mutatja meg
Az akváriumokat nem nevezhetjük a polipok természetes élőhelyeinek, mégis ilyen környezetben is képesek meglepő dolgokra. Az, hogy a szomszédos akváriumokba csápjaikkal átnyúlva ételt lopnak, nem utal magas intelligenciára, az már viszont igen, hogy egy laboratóriumban rájöttek az állatok, hogyan tudják vízsugarak segítségével zárlatossá tenni, ezzel kikapcsolni a világítást.
Ily módon annyi kárt okoztak, hogy később kénytelenek voltak őket szabadon engedni.
Ez azt jelzi, hogy a polipok képesek alkalmazkodni a körülményekhez, melyek körülveszik őket: az is bizonyított, hogy felismerik gondozóikat, és bizony vagy szimpatikusnak tartják őket, vagy nem. Abban az új-zélandi laboratóriumban, ahol a fenti eset is megtörtént, egy polip különösebb ok nélkül megutált egy alkalmazottat – és ahány alkalommal az elhaladt akváriuma előtt, szándékosan lespriccelte vízzel. Más kísérletekben gondozók kedvesen, illetve durvábban bántak az állatokkal: mindössze két hét kellett ahhoz, hogy a polipok másként viszonyuljanak a kétféleképp viselkedő kutatókhoz. Mindezt tették úgy, hogy azok egyenruhában közelítették meg őket.
Ha ez nem lenne elég, azt is megfigyelték már, hogy az elfogott polipok megpróbálnak megszökni, ráadásul ezt akkorra időzítik, amikor éppen nem figyeli őket senki. Fogságban játékra utaló magatartásformát is megfigyeltek már náluk, tényleg sokkal emberibbek, mint amilyennek az ember naivan hihetné őket.
Emlős állatoknál is többre képesek
Ennek megvan a maga oka, és ez pedig a polipok agyának egyedi szerkezetében rejlik. A polipnak ugyanis nemcsak karból jutott nyolc, hanem tulajdonképpen agyból is, mindegyik karjában található ugyanis egy apró agy. Ezek segítségével sokkal gyorsabban tud cselekedni az állat. A fő agy kontrollál mindent, amit a test tesz, de a karok önállóan is képesek ízeket érezni, illetve érzékelni.
Mindezen felül a gerinctelenek közül a polipok esetében a legnagyobb az agy testsúlyra vetített aránya, sőt: sok gerincesét is felülmúlják e téren, bár az emlősök szintjére nem jutnak el.
Fánk alakú agyuk fejükben található, emellett az agytömeg kétharmada a nyolc karban oszlik el.
Ezeknek a puhatestűeknek mindezen túl több idegsejtje van, mint egy kutyának: 500 millió neuronnal rendelkeznek, amelyek nagy része szintúgy a karokban van.
Az állatok képesek búvóhely építésére, eszközhasználatra, arra, hogy saját akváriumukból átmenjenek egy másikba, és onnan úgy vigyenek el élelmet, hogy még a nyomokat is eltüntetik maguk után, de még önfeláldozó anyák is. Petéiket hosszan őrzik, vizet spriccelnek föléjük, hogy több oxigénhez jussanak, egy faj egy példányánál pedig megfigyelték, hogy 53 hónapon át őrizte petéit, miközben ő láthatóan egyre gyengébb és rosszabb állapotú volt. Ennek ellenére sem hagyta ott utódait. Ügyesen rejtőzködnek is, különleges intelligenciájuknak ezer jelét adják tehát, amikor természetes közegükben tartózkodhatnak.
De mi lenne, ha ennél is többet tudnának ezek az állatok?
Ray Nayler sci-fi-szerzőt olyannyira ámulatba ejtette a páratlannak tekinthető lények képességeinek sora, hogy Az óceán szeme címmel egy vaskos kötetet is szentel egy, a polipok valós képességeire épített, mégis elképzelt valóságnak, melyben szintetizálta a fent leírtakat. Nayler titokzatos polipjai képesek mindarra, amire a fenti, a valóságból is ismert lábasfejűek, mindezek mellett azonban megtettek egy komoly lépést:
elkezdtek egyfajta szimbolikát használni, melynek segítségével egymás közt kommunikálnak.
Egy disztópikus jövőben kutatja őket a sci-fi főhőse, Nguyen Ha, aki a fajt tiszteli és csodálja is. Egy furcsa rezervátumban egy androiddal és egy kegyetlen gépként viselkedő biztonsági tiszttel összezárva igyekszik megfejteni azt, amit a polipok akarhatnak kommunikálni, és ebben a teljes mértékben elveszett jövőben keresi saját helyét is, miközben az is lehetséges, hogy itt már senki sem találhat a maga útjára. A több szálon futó cselekménnyel operáló regényben nemcsak az állatvilág egy lenyűgöző faja mutatja szokatlan arcát, de az emberi természet is egészen lemeztelenítve jelenik meg.
Ha szívesen olvasnál még biológiai érdekességekről, ezt a cikkünket ajánljuk!
