Az 1920-as években olyan szépészeti praktikák jelentek meg, amelyek más dimenzióba helyezték a női testet. A dekorkozmetikumok, a rúzs és a körömlakk például bombaként robbant be a köztudatba, nem kis fejtörést okozva a nőknek és a férfiaknak egyaránt. „A sápadt és sovány új generáció, amelynek a nádszálnál is vékonyabb alak az ideálja, kénytelen kölcsönkérni az élet színét” – vélték sokan.
A 20. század elején még városi polgári környezetben sem volt természetes az arc festése, a rúzsozás, pláne nem az idősebb nőknél. A szokás aztán idővel terjedni kezdett, köszönhetően a korabeli filmek által sugallt szépségideálnak. A vásznon látható erősen kihúzott szemöldök, púderezett arc, rúzsos száj, esetleg lakkozott köröm elsősorban a tehetős hölgyek körében vált divattá.
A festett női köröm, valamint a rúzs felbukkanása nagyon megosztó volt, megrökönyödést váltott ki és sokkolta a férfiakat (is). Sőt, ezeknek a termékeknek a használata határozta meg a nők megítélését, és éles válaszfalat húzott az erkölcsös és erkölcstelen nő között.
Szerzőnkről
Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa.
Két könyve jelent meg a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért, amelyet a Gólem Színház állított színpadra. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart.
Új könyve A női test alakváltozatai 1880–1945 címmel nemrégen jelent meg a Jaffa KIadó gondozásában.
A sokkoló körömlakk
A második világháborút megelőző korszakban a púder és a Greta Garbo-szemöldök még rendben volt, de egy erkölcsös úrinő nem rúzsozhatott, mint ahogy a körömlakk sem volt túl elfogadott szépségápolási termék. Ennek ellenére a körömlakk megjelenése az 1930-as években mérföldkőnek számított a szépségiparban. Az ötlet egy francia sminkmestertől, Michelle Manardtól származott, és az első körömlakkok alapja az autók karosszériájához felhasznált fényező festék volt. A színes filmek megjelenése sokat segített a körömlakkok elterjedésében, hiszen a színésznők élénk vörösre festett körme nagyon feltűnő volt, erős hatást keltett.
A rúzshoz hasonlóan akkoriban a körömlakk is sokakban váltott ki ellenérzéseket. „Nem tudok ezeken a vörös körmökön felindulni, bocsássanak meg, rajongani se tudok érte. Vöröset lobbantak a nők ujjai. Édes istenem, tudomásul veszem. Ha divat akar lenni, én úgyse fogom tudni útját állani. A világháborút se tudtam leinteni” – írta Szép Ernő a körömlakkról egyik publicisztikájában.
Az egyik legnagyobb körömlakkgyártó cég, a Cutex azzal hirdette folyékony körömlakkját 1930-ban, hogy „csodás, felülmúlhatatlan fényt kapnak a körmök egész héten át és tovább is”, a lakk „nem kopik le, nem barnul és nem lesz láthatatlan sem mosás, sem munka után”. „Csak néhány ecsetvonás és körmei pompásan fénylenek egész héten át, sőt tovább is” – ígérte a reklám.
Volt, aki a körömfestést nem tartotta túl hosszú életű divatnak. A korabeli pszichológusok sem voltak túl megengedőek, az öncsonkítás egyik formájának tartották a körmök festését, ezért hevesen tiltakoztak a lakkozás ellen.
Paál Jób, a kor ismert riportere Szépségkirálynő tiszavirágélete címmel hosszú riportot írt a szépségkirálynő Gál Júliáról. Az 1933-as Miss Magyarországgal egy „külföldi fürdőhelyen” találkozott, az írást először a Pécsi Napló közölte. Az újságíró sem hagyta szó nélkül a körömlakkot és a rúzst, utalva arra is, hogy erkölcstelennek ítéli meg az arcfestést. „Divatos külföldi fürdőhelyen ismertem meg a Misst. Körmei rikító vörösre vannak lakkozva, ajkain ívben szalad a rúzs, szemöldöke hennázva van, az arcán diszkrét, de mégis feltűnő festék. Mert mindössze tizenhét esztendős Gál Júlia, de ki van készítve, mint azok a hölgyek, akik messze túl vannak már az élet delelőjén. Asszonyok a jó társaságból nem készítik ki így magukat. Mert megszólnák őket érte. Gál Júlia kétségkívül szép leány. De sokkal szebb lenne, ha tizenhét esztendős arcát nem mázolná agyon, és lovagi kesztyűbe bújtatott keskeny kezének körmein nem ordítana, rikítana, üvöltene a kármin” – fogalmazott a riporter.
Férfivélemények
A festett köröm kétségkívül borzolta a kedélyeket, olyannyira, hogy a Színházi Élet körkérdést tett fel ismert férfiaknak: festve vagy nem festve? Gróf Batthyány Gyula ezt mondta: „A körömfestés divatját érdekesnek tartom, mert nagy visszahajlást jelent a múlt felé. Egyiptom hölgyei festették néhány ezer évvel ezelőtt a körmeiket. Ha így haladunk visszafelé, egyszer biztosan eljutunk útközben a festékmentesség korához is. Ezért szeretem a festett körmöket. Általában azt hiszem: a szép nő festékkel is, anélkül is szép.”
A neves festő, Herman Lipót sem rejtette véka alá véleményét: „A körömszínezést nagyon érdekes divatnak tartom. Frissé és finom vonalúvá teszi a kezet. Csak éppen a színek ellen emelek néha-néha kifogást. Az aranykörmöket például nem szeretem, mert az arany színt sehogysem tudom beilleszteni a test színei közé.”
Elutasítás helyett elvárás
Az operettíró Farkas Imre a következőt jegyezte meg a piros körmökről: „A körömfestést azért szeretem, mert – divat. Ha a hölgyek egy szép napon lemondanak a körömfestésről, akkor nekem is a festetlen köröm lesz a legszebb. A nő különben csak festve tetszik, mert ehhez már nagyon hozzászoktam.”
A dzsesszkorszak divatjának egyik kulcskérdése, a modern nő sminkje azokban az években szinte mindenkit lázba hozott. Az újítóknak a művészet, így Vörös Géza ajkát rúzsozó nőt ábrázoló festménye is további biztatást adhatott. A divatszakmában Elizabeth Arden mellett Helena Rubintsein is színre lépett, és a napilapok napi szintű diskurzust indítottak pró és kontra a rövid hajról, de főként a rúzsról, púderről és a legbotrányosabbnak számító körömlakkról. A változások azonban feltartóztathatatlannak bizonyultak, a sminkelés a 20. század derekán mindennapi gyakorlat, már-már elvárás lett.
Czingel Szilvia új könyve A női test alakváltozatai 1880–1945 címmel nemrégen jelent meg a Jaffa KIadó gondozásában.
