Amíg a járvány miatt rá nem ébredtünk, mennyire fontos, szó szerint életmentő lehet a szappanos kézmosás, sokan elhanyagolták ezt a területet. Sőt: a mai napig élnek olyan emberek, akik vírusok ide vagy oda, nem hisznek a higiéniában.
Milliónyi ember él ezen a világon, akik nemcsak azért nem mosnak kezet, mert nincs szappanuk, hanem azért, mert ezt az egészet felesleges szokásnak tartják. Most azt gondolnánk, hogy a kifejezetten műveletlen, az alapvető szokásokkal tisztában nem lévő, harmadik világbeli népek gondolkodnak így, de ez nem ilyen egyszerű. Maga Pete Hegseth, a Fox News műsorvezetője vallotta be egy rádióműsorban 2019-ben, hogy ő legalább tíz éve nem mosott kezet. 2015-ben a híres színésznő, Jennifer Lawrence említette meg, hogy nagyon ritkán mos kezet, miután használta a fürdőszobát. Utóbb mindketten visszakoztak, és kijelentették, hogy csak vicceltek. Az az észak-karolinai republikánus szenátor viszont, aki úgy vélte, az éttermek alkalmazottjaitól túlzás elvárni a rendszeres kézmosást, sosem másította meg nyilvánosan a véleményét.
Még mindig van mit tanulnunk
Az adatok alapján kijelenthetjük, hogy hiába tartjuk magunkat fejlett, civilizált népnek, s teszik ezt az amerikaiak, vagy bármelyik európai ország, higiénia dolgában lenne hová fejlődnünk. Egy 2015-ös felmérés megállapította, hogy csupán az emberek 26 százaléka mosott kezet szappannal székelés után. Robert Aunger, a Londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézetének közegészségügyi szakértője arról számolt be, hogy az utóbbi 25 évben keményen dolgoztak azon, hogy az embereket rászoktassák a helyes kézmosásra, de még mindig nem jártak túlzott sikerrel. A kézmosás a legolcsóbb módja a betegségek megelőzésének, de a férfiaknak kevesebb mint harmada, míg a nők kétharmada mos csak kezet szappannal az illemhely használata után. Egyszerűen túl sokan hiszik azt, hogy a sima vizes öblítés és kéztörlés bőven elegendő. Miközben az UNICEF és a WHO adatai szerint a világon hárommillió embernek egyáltalán nem található az otthonában szappan, a kutatásokból világosan látszik, hogy azok sem használják eleget, akiknél otthon, a munkahelyen és a nyilvános vécékben is található elegendő tisztítószer.
Ne moss hajat se!
Mielőtt a vírus a feje tetejére állította volna a világunkat, jó pár éven keresztül vonultak át különböző divathullámok, amelyek a tisztítószerek, szappanok hátrányait ecsetelték. A bőrt szárító, baktériumflóráját elpusztító, vegyszerekkel dúsított higiéniai termékek valóban okozhatnak panaszokat az arra érzékenyeknél, és emiatt sokan próbáltak visszatérni az évtizedekkel vagy évszázadokkal korábban megszokott szerekhez, vagy használták ritkábban a szárító, irizáló hatású szappanokat, tusfürdőket, samponokat. Főleg ez utóbbi ellen indult hadjárat, talán mindannyian emlékszünk azokra a modellekre, akik mosolyogva vallották be, hogy évek óta maximum vízzel vagy ecetes oldattal tisztítják a hajkoronájukat, s az öntisztulás csodája folytán most is gyönyörűek és ápoltak. Az is tény, hogy az 1930-as évekig nem samponozták a hajukat a nők egyáltalán, hiszen nem létezett ilyen termék. Már a csecsemők ápolása során sem írják elő a kötelező esti fürdetést, helyette a hetente egy-két alkalmat is bőven elegendőnek tartják.
Mi a helyzet a zuhanyzással?
Az is kiderült, hogy az emberi test tisztán tartható heti 2-3 alkalommal végzett zuhanyzással is, nem szükséges mindennap fürdenünk, legalábbis akkor, ha csupán a higiéniai szempontokat vesszük figyelembe. Sokaknál okoz bőrszárazságot, sebeket, allergiás reakciókat, bőrfertőzéseket, ekcémát a napi tusfürdőzés, csökkenhet tőle a bőr saját védekezőképessége, kevésbé leszünk immunisak. Az emberek nem szenvedtek a mostaninál több bőrproblémától akkor sem, amikor csak vasárnaponként mosakodtak meg a konyhába állított lavórban, ennek apropóján pedig több olyan csoport is létezik, amelynek tagjai bevallottan évek óta nem zuhanyoznak a szokásos tisztítószerekkel.
Azok a kutatások, amelyek a heti 2-3 alkalommal végzett tusolásra biztatnak, ma is megállják a helyüket. A kézmosást azonban el kell különítenünk a test többi részétől. Baktériumokat, vírusokat jellemzően nem a hajunkkal vagy más, egyébként ruhával fedett testrészeinkkel terjesztünk, hanem a kezünkkel. A kéz szappanos, alapos mosása az, ami elengedhetetlen. Mégis, mintha nagyobb energiákat fordítanánk arra, hogy hajunk-testünk illatos legyen, mint arra, hogy a kezünket tisztán tartsuk. Azokban a fejlett országokban, ahol flakonszámra állnak a különféle illatos szappanok, tusfürdők, samponok, csupán az emberek fele mos kezet vécéhasználat után.
Mi tart vissza?
A kézmosás az emberiség történetének egyik legfontosabb találmánya – gondoljunk csak Semmelweisre. 1850-ben, amikor a kézmosást először népszerűsíteni kezdték, az amerikai emberek átlagéletkora negyven év körül mozgott. Abban, hogy mostanra ennek majdnem a duplájára nőtt, hatalmas szerepe volt-van a kéz tisztításának. A koronavírus terjedésének is jó előrejelzője az adott ország kézmosókultúrája: minél nagyobb a higiénia ebből a szempontból, annál kevesebb a megbetegedés. És mégis mást sem szajkóznak az utóbbi hónapokban, mint hogy mossunk kezet: azaz további biztatásra van szükségünk. De mi lehet az oka a kézmosás kihagyásának, elutasításának?
Az egyik ilyen faktor az optimizmus. Úgy véljük, a rossz dolgok mindig csak másokkal történhetnek meg, legyen szó betegségről, válásról, balesetről, emiatt pedig tévesen számoljuk ki a katasztrófa esélyét. Egy másik faktor a közösségi hatás: ha azt látjuk, hogy körülöttünk mindenki buzgón kezet mos, mi is nagyobb eséllyel állunk be a sorba, de ha senki sem tisztítja körülöttünk a kezét, akkor is csatlakozunk a többséghez. Befolyással vannak ránk ezenkívül saját országunk szokásai, lelkiismeretességünk és undorodásunk mértéke, de a nemünk is: a nők jellemzően gyakrabban mosnak kezet, mint a férfiak.
Az undor lehet a fő fegyverünk
A kutatók, azt vizsgálva, hogyan lehetne még több embert rávenni a helyes kézmosásra, úgy találták, hogy a mindannyiunkban más-más szinten ugyan, de jelen lévő undorodás lehet a kulcs. Ez az, ami visszatart attól, hogy megegyünk valami gusztustalant és emésztőrendszeri problémáink legyenek, ez tartja távol a nyilvánvalóan beteg fajtársaktól az embereket, de ugyanígy az állatokat is. 2009-ben a Macquarie University csapata végzett vizsgálatot a hallgatói körében. Kikérdezték őket kézmosási szokásaikról, felmérték, milyen szinten undorodnak, majd megnézettek velük egy videót. A csapatot háromfelé osztották: egyharmaduk oktatási anyagot látott a higiéniáról, másik harmaduk egy undorító látvánnyal operáló anyagot ugyanerről, míg a harmadik csoport egy irreleváns természetfilmrészletet látott. Egy hét múlva tesztelték, melyik csoport milyen mértékben igényli az evés előtti kézfertőtlenítést, miután visszataszító dolgokat érintettek meg. Az undorodást kiváltó videót néző csoport tagjai mosták a kezüket a legbuzgóbban: többször, mint a másik két csoport tagjai együttvéve. Ugyanez a módszer nyilvános mosdókban is működik: azok, akik gusztustalan plakátokon szembesültek a kézmosás elmulasztásának következményeivel, jóval gyakrabban nyúltak a szappanhoz, mint azok, akiket csak sima oktatóanyagok figyelmeztettek.
A kutatók szerint annyi bizonyos, hogy a kézmosás fontosságára továbbra is fel kell hívni az emberek figyelmét, egészen addig, amíg szokássá nem válik. Csak az a kérdés, hogy ehhez mennyi időre van szükség? Még a tudósok sem tudják megjósolni, eljutunk-e a kézhigiénia legmagasabb fokára, és ha igen, ki tudunk-e ott tartani? Annyi bizonyos, hogy érdemes.
