1991. március 28-án reggel két rendőr érkezett a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kampuszára. Az egyik épület mellett egy huszonéves férfi holtan hevert, egy 9 emelet magasan lévő osztályterem ablakából ugrott ki. Tony LaMadrid nem volt ismeretlen az ott dolgozók számára: a skizofréniával diagnosztizált fiatalember éveken keresztül részt vett az intézményben folyó kísérletben. Sokak szerint pontosan ez vezetett a halálához.
1983-ban különös kutatás vette kezdetét Keith H. Nuechterlein pszichológus vezetésével a Los Angeles-i Kalifornia Egyetemen (röviden UCLA). A tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy mi történik, ha skizofréniával küzdő emberek gyógyszerelését megszüntetik, és helyette nem ajánlanak számukra alternatív kezeléseket. A visszaesés embertelen tanulmányozásának hatására 50 kísérleti személyből 23 a poklok poklát járta meg, tragikus következményekkel.
Kilenc hónapig hagyták szenvedni
Gregory Aller az öngyilkosságot elkövető Tony LaMadridhoz hasonlóan a UCLA diákjaként, illetve skizofréniával diagnosztizált emberként vett részt a vizsgálatban. 1989 tavaszán kapcsolódott be a programba és nagyon bizakodó volt: azt gondolta, hogy a kutatás részeként az akkoriban ismert legszínvonalasabb kezelést fogja kapni. Először mindannyian egy Prolixin nevű antipszichotikumot kezdtek szedni, majd különböző hosszúságú idő elteltével az összes klienstől elkezdték megvonni az orvosságot.
1989 októberétől kezdve Gregory állapota folyamatosan rosszabbodott: sokat hallucinált, és üldözéses téveszmék gyötörték. Azt képzelte például, hogy űrlények támadják meg, titkos ügynökök üldözik, a szüleit pedig megszállta a gonosz. A fiatalember végül otthagyta a tanulmányait, a családját pedig halálosan megfenyegette. Édesapja többször kérte az orvosokat, hogy hadd kapjon gyógyszert a fia, de mindig elutasították. Összesen 9 hónapot kellett várni arra, hogy ismét kezelni kezdjék.
A tájékozott beleegyezés üres formaság volt
Gregory Aller családja és Tony LaMadrid öccse végül beperelte az egyetemet az etikátlan kísérlet miatt, ám az eljárás csupán a résztvevők előzetes tájékoztatásában talált kivetnivalót. Ugyan a kutatók a programba való belépéskor aláírattak egy beleegyező nyilatkozatot a személyekkel, de ez csak annyit tartalmazott, hogy a résztvevők vállalják, hogy az állapotuk javulhat, stagnálhat vagy rosszabbodhat a vizsgálat hatására. Azt nem részletezték, hogy a visszaesés (idegen szóval relapszus) milyen tünetekkel járhat, illetve hogy a páciensek gyakorlatilag nem fognak kezelést kapni a folyamat ideje alatt. A tudósok a vádra azzal védekeztek, hogy nem álltak rendelkezésre olyan sztenderdizált dokumentumok, amik pontosabban meghatározták volna, hogy milyen részletességgel kell a kockázatokat tartalmaznia a beleegyező nyilatkozatnak.
Súlyos etikai aggályok is felmerülnek
Tony LaMadrid halála és a többi résztvevő, köztük Gregory Aller szenvedései komoly kutatásetikai kérdéseket vetnek fel. Hogyan lehet engedélyt kapni egy olyan vizsgálatra, amelynek kimondott célja, hogy emberi lények állapotának rosszabbodásával tudjunk meg többet egy betegség természetéről? Rendkívül aggályos továbbá az abból adódó szerepütközés, hogy a résztvevők az egyetem diákjai, a kórházi részleg páciensei és egyben kutatási alanyai is voltak. Ebben a helyzetben a kezelésük teljesen háttérbe szorult, lelki jóllétüket éppen azok az emberek áldozták fel a tudomány oltárán, akik segíteni voltak hivatottak nekik. A pszichológusok, orvosok ráadásul akkor sem avatkoztak közbe, amikor a személyek az állapotrosszabbodás minden kétséget kizáró tüneteit mutatták.
Nem volt egyedülálló a vizsgálat
Az elmúlt évtizedekben legalább 2100 skizofréniával küzdő személlyel végeztek összesen 41 gyógyszermegvonásos kísérletet, tehát nem egyedi esetről van szó – nyilatkozta dr. Adil E. Shamoo, a baltimore-i Maryland Egyetem kutatója a The New York Times újságírójának a ’90-es évek közepén. Bízunk abban, hogy mára az etikai szabályok szigorodásával megengedhetetlenné váltak azok a vizsgálatok, amelyek alternatív kezelés hiányában kísérleteznek a gyógyszeradagolás teljes körű megszüntetésével. E tekintetben némileg nyugtalanító fejlemény, hogy Keith H. Nuechterlein, a UCLA-vizsgálat egykori vezetője a mai napig az egyetemen működő, skizofrén pácienseket ellátó utógondozó központ igazgatója.
A túlgyógyszerezés probléma
Önmagában természetes fontos kérdés, hogy pszichiátriai nehézségekkel küzdő személyek mennyire boldogulnak gyógyszerek nélkül. Szoros követéssel, megfelelő támogatás és alternatív kezelések biztosításával lényeges a kémiai anyagok szintjét a lehető legminimálisabbra venni, hiszen a gyógyszerek magas dózisú adagolása – pláne az intézeti tömegellátás üzemszerű keretei között – kényelmesnek tűnhet ugyan (nincs gond a leszedált pácienssel), de a tünetek enyhítésével jobb esetben is csupán átmeneti megoldást nyújthat, miközben zombiszerű lényekké degradálja a pszichoszociális fogyatékossággal élő embereket.
Érdekelnek más kísérletek?
Egy utazót megtámadnak, kirabolnak, majd sebesülten otthagyják az út szélén. Később arra megy egy pap és egy lévita (egy zsidó törzs tagja), de egyik sem áll meg segíteni neki. Végül egy szamaritánus (Szamária az ókori Izraeli Királyság fővárosa volt) érkezik, aki ellátja az illető sebeit, beszállítja a legközelebbi településre, és saját költségén további sorsáról is gondoskodik. Ki tesz manapság ilyet? Alábbi cikkünkből kiderül:
