Ezeknek a fajoknak mondhattunk búcsút 2018-ban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tavaly elpusztult az utolsó hím északi szélesszájú orrszarvú, és meg vannak számlálva a napjaik a tigriseknek, a lemúroknak és az élő fosszíliaként ismert kínai óriásszalamandrának is.

A napjainkban zajló fajkihalási hullámban olyan gyorsasággal pusztulnak az állat- és növényfajok, hogy vannak olyanok, amelyek már azelőtt kihalnak, hogy egyáltalán felfedezték volna őket. A mértéktelen erdőirtás, a környezetszennyezés és a klímaváltozás miatt naponta rengeteg olyan élőhely tűnik el, amelynek a helyrehozására már nincs esélyünk.

RIP …-2018

Tavaly sajnos valóra vált, amit a 2011-es Rio című rajzfilmben már előrevetítettek: a vadonban már hivatalosan is kipusztult a filmben főszerepet játszó Spix-ara. Szerencsére fogságban még körülbelül 100 példányuk él, és a szakemberek Katarban, Németországban és Brazíliában is próbálkoznak a szaporításukkal. A tenyészprogram célja, hogy 2021-re visszatelepítsék az arákat – így esetükben még van egy halvány reménysugár.

Sudan volt az utolsó hím északi szélesszájú orrszarvú
Fotó: Shutterstock

A keleti puma viszont visszafordíthatatlanul kihaltnak számít a tavalyi évtől, bár ez alapvetően nem volt nagy meglepetés, mert az utolsó ismert példányát 80 évvel ezelőtt lőtték ki Maine államban. 

A fél világ gyászolta 2018 márciusában Sudant, az utolsó hím északi szélesszájú orrszarvút, a megmaradt populáció ugyanis így két nőstényre csökkent. Sudan 45 éves volt, és 2009-ben egy cseh állatkertből költöztették vissza Kenyába. Halálát a jobb hátsó lábát megtámadó fertőzés okozta, mely a legjobb kezelések ellenére sem akart elmúlni, ezért végül az eutanázia mellett döntöttek.

Meg vannak számlálva a napjaik

Tavaly egy olyan faj sodródott a kihalás szélére, amely 250 millió éve él a Földön, és élő fosszíliának számít: a kínai óriásszalamandra. Ez a 25-30 kilós, több mint egy méter hosszú állat a világ legnagyobb kétéltűjének számít, és néhány évtizeddel ezelőttig békésen éldegélt. Az 1970-es években azonban a kínaiak rákaptak a szalamandrahúsra, ez pedig az élőhelyük pusztításával együttesen a populáció 80 százalékát elsöpörte a Föld színéről.

Kínai óriásszalamandra
Fotó: Shutterstock

Nemcsak a régi, de az újonnan felfedezett fajokat is fenyegeti a kihalás. A Kínában élő tapanuli orangutánt csak 2017-ben fedezték fel, és a legritkább főemlősként tartják számon. Fennmaradását egy óriási épülő gát veszélyezteti, ugyanis a tervek szerint az élőhelyéül szolgáló erdőket elárasztanák.

Gyászosak a kilátásaik a zsiráfoknak is, két alfajukat ugyanis kritikusan veszélyeztetetté minősítettek át a Természetvédelmi Világszövetség szakemberei. És meg vannak számlálva a napjaik a lemúroknak is, mert ők a világon csak egyetlen szigeten, Madagaszkáron élnek (tudod, riszálom így is, úgy is). Az élőhelyük elpusztítása, valamint az orvvadászat miatt például a gyűrűsfarkú makik állománya 95 százalékkal csökkent az ezredforduló óta. A szakemberek szerint a megfelelő beavatkozásokkal még lehet esély arra, hogy a lemúrok megmeneküljenek, ám ha nem történik semmi, akkor nemcsak ők pusztulnak ki, de az egész ökoszisztéma kárt szenved majd.

Gyűrűsfarkú makik
Fotó: Shutterstock

Végül, ne feledkezzünk meg a tigrisekről sem. A természetvédők szerint, ha nem történik változás, akkor nekik is már csak 10 évük van hátra. Az elmúlt 100 évben a tigrisek vadon élő populációja 100 ezerről mindössze 2-3 ezer ivarérett egyedre csökkent, miközben csak az Egyesült Államokban körülbelül 7000 tigris élhet fogságban, állatkertekben és magántulajdonosoknál. A szakemberek az elmúlt években már többször is megkongatták a vészharangot, és ennek hála Nepálban 10 év alatt megduplázódott (121-ről 235-re nőtt) a bengáli tigrisek száma. A természetvédők abban bíznak, hogy a többi érintett ország is követni fogja Nepál példáját, és 2022-re (mely a kínai naptár szerint a Tigris éve lesz) sikerül majd 6000-re feltornázni a tigrisek számát.

A remény hal meg utoljára

A tudománynak hála elképzelhető, hogy van remény az északi szélesszájú orrszarvúk számára is. Sudantól ugyanis még a halála előtt gyűjtöttek spermiumot, melyet a berlini Leibniz Intézetben tárolnak kriogenikus körülmények között, -196 Celsius-fokon. A kutatók azt tervezik, hogy petesejteket gyűjtenek a még élő két nősténytől, Najintól és Fatutól, és azokat megtermékenyítik Sudan spermájával, majd ezt követően a közeli rokon alfaj, a déli szélesszájú orrszarvú nőstényeibe ültetik. Ezzel az egyedülálló művelettel talán sikerülhet megmenteni az északi szélesszájú orrszarvút.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.