Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A kamuhírek és áltudományos marhaságok elképesztő gyorsasággal terjednek manapság, minek következtében egyre több naiv ember válik ezek áldozatává. De vajon miért fordulhat elő, hogy tömegek képesek hinni az efféle népbutításnak? Tudósok erre próbáltak választ találni.
Az internetes álhíroldalak, illetve egyes tévéműsorok és újságok napjainkban egyre nagyobb mértékben árasztanak el bennünket a megtévesztő, tudománytalan, sőt sok esetben egyenesen félrevezető tartalmakkal, melyeket sokan hisznek el anélkül, hogy igazságtartalmuknak utánajárnának. Ezért gondolják úgy egyesek, hogy a Föld valójában lapos, hogy a klímaváltozás hazugság, vagy éppen azt, hogy az oltásokkal valójában beteggé tesznek minket a háttérhatalom szolgálatában álló orvosok. Amerikai kutatók annak jártak utána, vajon milyen tényezők játszanak szerepet abban, hogy valaki ténylegesen bedőljön ezen modern hírlapi kacsáknak, és figyelmen kívül hagyja az őket megcáfoló bizonyítékokat. Eredményeikről a Science Alert számol be.
Azt fogadjuk el, ami minket igazol
A több, egyesült államokbeli felsőoktatási intézmény szakembereiből álló pszichológuscsapat érdekes összefüggésekre lett figyelmes a kutatás során. Mint megjegyzik, annak, hogy valaki mennyire képes bedőlni az álhíreknek, semmi köze sincsen az illető intelligenciaszintjéhez vagy iskolázottságához. Sőt, még az sem mondható el, hogy azokat, akik például cáfolják a klímaváltozást, vagy nem hisznek az evolúcióban, ne érdekelnék ugyanúgy a tudományos hírek, mint másokat. A válasz sokkal inkább bizonyos pszichológiai jelenségekben keresendő. Az emberek ugyanis gyakran szelektíven gyűjtik az információkat egy adott témában, előnyben részesítve azon tartalmakat, melyek a saját előfeltevéseiket igazolják, függetlenül azok igaz vagy hamis tartalmától. Ezt nevezi a szaknyelv kognitív torzításnak.
Előfordulhat, hogy a személyes véleményünket cáfoló írások garmadájával találkozunk, mégis figyelmen kívül hagyjuk őket, és csak azt a néhány elenyésző cikket fogadjuk el, melyek egyeznek az általunk hangoztatott nézetekkel. Troy Campbell, az Oregoni Üzleti Főiskola marketingpszichológiával foglalkozó szakembere, a kutatás egyik vezetője szerint ez nem csupán az álhírek esetén van így, de ugyanúgy igaz vallásos vagy politikai meggyőződésünk, sőt akár olyan hétköznapi döntéseink kapcsán is, mint például, hogy melyik webes böngészőt használjuk szívesebben. A tényeket nem azok valóságtartalma alapján válogatjuk, hanem aszerint, hogy mennyire relevánsak saját nézőpontunk igazolása számára.
Régóta tudjuk
A kognitív torzítás nem új keletű dolog. A többség mindig is szkepszissel fogadta a tudományos felfedezéseket, és előszeretettel zárkózott el azoktól az újdonságoktól, melyek szembementek az általa igaznak vélt véleményekkel. A különbség az, hogy míg a múltban a média és a politika általában egyetértett a különböző tudományos állítások igazával, támogatta azok közérdekű terjesztését, mely fogódzkodót nyújtott, ha esetleg kételkedtünk volna azok igazságtartalmában, manapság nincs konszenzus. A különböző politikai erők egymással vetélkedve próbálják hangoztatni saját igazukat, amivel például egy-egy ideológiai kampányban kérdésévé válhat az, hogy ténylegesen létezik-e globális felmelegedés, vagy sem.
A vizsgálatok – egyrészt a témába vágó interjúkat készítettek résztvevőkkel a szakemberek, másrészt korábbi felmérések eredményeit elemezték – célja annak a kiderítése volt, hogy milyen problémákkal kell szembenéznie napjainkban a tudományos ismeretterjesztésnek a dezinformációkkal szembeni harcban, és hogyan javíthatnánk a helyzeten. A tanulság világos: felesleges vitába bocsátkoznunk a laposföldhívőkkel vagy hasonló „elméleteket” hangoztató barátainkkal, hiszen úgysem győzik meg őket érveink, helyettük előhozakodnak a saját „tényeikkel”, melyekkel – legalábbis saját maguk számára – megcáfolják azokat. Mit lehet tehát tenni?
Közös hang
A helyes stratégia inkább az, hogy találjuk meg a közös hangot – véli Matthew Hornsey, a Queenslandi Egyetem szociálpszichológia-professzora, aki szintén a kutatás vezetői között volt. Ahelyett, hogy hosszas és sehová sem tartó vitába bonyolódnánk, mellyel egyik fél sem képes meggyőzni a másikat, inkább hozzunk fel közös témákat. Ezek megbeszélésével elmagyarázhatjuk a másiknak álláspontunkat. Érdemes lassan csepegtetni érveinket, és úgy előadni őket, hogy partnerünk is elfogadhassa azokat. Találjunk olyan pontokat, melyekben mindketten egyetértünk, és innen építkezzünk tovább – például olyan esetben, ha azt kell bebizonyítanunk valakinek, hogy a klímaváltozás valós jelenség.
Horsney szerint az álhírek manapság tapasztalható özöne korántsem olyan ártatlan jelenség, mint esetleg hinnénk. Az oltásellenesség terjedése már több áldozatot is szedett, és helyenként rég elfelejtett betegségek bukkantak fel újra a mozgalom miatt. A globális felmelegedést pusztán mítosznak tartók szintén rengeteg kárt okoznak, elbagatellizálva a környezetvédelem fontosságát. Úgy nőttünk fel, hogy tudtuk, amit a hírekben olvasunk, abban nem kell kételkednünk. Mára azonban olyan szinten átjárják hétköznapjainkat a különböző dezinformációs csatornák, hogy senki sem lehet biztos benne, mennyi az igazság az őt bombázó médiatartalomban. Éppen ezért kell felvennünk a harcot ezen folyamat ellen, nem szabad kesztyűs kézzel bánnunk a népbutítással – sürget a szakember.
