Szaratov hűtővel és camping kávéfőzővel repültünk vissza a szocializmusba

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mirelit történeti kiállításra indultunk, de beszippantott minket a szocialista nosztalgia.

Vallja be, vajon eszébe jutna elmenni egy kiállításra, mely a Mirelite nevű cég (egész pontosan a Mirelite-Mirsa) történetét mutatja be? Nyilván szűk az a réteg, aki a fagyasztott bélszínroló történetére gerjed, mi mégis arra biztatunk mindenkit, hogy nézze meg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumot.

Kedden délután háromkor kong az ürességtől a múzeum, ember nem kíváncsi arra (legalábbis ebben az időpontban), hogyan volt megterítve egy nagypolgári asztal a háború előtt, vagy hogy milyen volt a gulyáskommunizmus magyarjának strandfelszerelése. Pedig ilyen izgalmakkal találkozhat az, aki megveszi a 800 forintos jegyet (diák/nyugdíjas féláron kapható). Mi kaptunk magunk mellé egy kísérőt is, aki vagy magánszorgalomból vagy felsőbb utasításra járta velünk végig a három kiállítást.

Galéria ikon

11

Galéria: Mirelite történet

A legújabb és aktuálisabb a Mirelite vállalat történetét bemutató kiállítás(ocska), melynek címe „Hideget meleg szívvel! – 70 éves a MIRELITE", és a hivatalos megfogalmazás szerint  "Idén 70 éve jelent meg a MIRELITE hazánkban. Ma már kevesen ismerik eredeti jelentését, úgyhogy íme: az egykori gyártójának rövidítéséből (Mezőgazdasági Ipar Rt.) és az ELITE szóból hozták létre. Az élelmiszerek gyorsfagyasztásának eljárása a 20. század vívmánya. Hazánk hűtő- és élelmiszeripara már a század elején, majd azt követően is élen járt az új technológiák és minőségi élelmiszerek bevezetésében. Ennek köszönhetően született meg 1945-ben a MIRELITE, amely kezdetben még valóban ELITE termék volt, később pedig népszerű élelmezési cikké vált." .

A kiállítás valójában egy szoba, melyben a kiállított termékek, csomagolóanyagok és dekorelemek közt a gyár története bontakozik ki. Kiderül, hogyan vált népterméké a bélszínroló, és hogyan lesz valaki nagyon fiatalon gyárigazgató.

A tárlat a szocializmusban felnőtt generáció számára szép emlékeket ébreszt, nosztalgiázásra alkalmas, de talán jobb lett volna, ha a fagyasztás történetén végigvezetve, kisebb egységekben mutatták volna be, mi volt jellemző a fagyasztott áruk hőskorára, és nem ömlesztve kaptuk volna az arcunkba az információt. Így kicsit úgy éreztük magunkat, mintha a Mirelite-Mirsa Zrt bérelt volna magának egy szobát a múzeumban, hogy kicsit promózza a termékeit.

De ez ne tartsa vissza önöket, hogy elugorjanak a múzeumba, mert egyrészt ott van a 
Vendéget látni, vendégnek lenni – Vendéglátás-történeti állandó kiállítás, ahol enteriőrökben mutatják be, milyen volt egy kisvendéglő vagy egy spájz, hová jártak fürdőzni a magyarok (és mikben!!), milyen hihetetlen tárgyakat vihettek magával szüleink a balatoni kempingezésre, de azt is meg lehet nézni, hol itta a nagyi a feketét és az Éva vermutot.

A kereskedelem történeti kiállítás legalább ilyen izgalmas, egy csomó fantasztikus bútor, gép és szerszám elevenedik meg a szemünk előtt, de a tárlat must have-je - ha lehet ilyet írni - egy igazi szocialista ABC, amelyben Omnia kávétól a mákdarálóig, a hálós cekkertől az ajándékkosárig minden megtalálható. A kiállításokat ráadásul próbálták interaktivvá tenni, néhány játék is várja a gyerekeket, van, hogy a zene szólal meg a mulatóban, vagy bejelentkezhetünk egy szállodába. Simán el lehet tölteni a három kiállítással 2-3 órát, és ha szerencséje van, egy lelkes önkéntes még mesél is a kiállított tárgyakról.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum


1036 Budapest, Korona tér 1.(volt Dugovics Titusz tér)
Tel.:375-62-49

Megközelíthető a 206-os és a 86-os busszal (Kiscelli u.), az 1-es villamossal és az 5-ös hévvel (Szentlélek tér)

KEDD – VASÁRNAP: 10.00 – 18.00
HÉTFŐ: ZÁRVA

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?