Ralph Fiennes, a kegyetlen Dickens és a láthatatlan szerető

Olvasási idő kb. 2 perc

A színészek egy idő után folyton rendezi akarnak. Fiennes Dickenshez nyúlt. Álmosító elégia lett belőle.

A történelmi személyiségek életét feldolgozó, általában kosztümös filmek sikere szinte mindig garantált, talán ezért is dönthetett úgy Ralph Fiennes, hogy második rendezésében egy ízig-vérig angolhoz nyúl. Shakespeare Coriolanusa után a híres angol regényíró, Charles Dickens életének izgalmas mozzanatait dolgozta fel a Titokzatos szerető című életrajzi drámában. És miközben rendezett, a főszerepet is eljátszotta.

Galéria ikon

17

Galéria: A titokzatos szerető
Fotó: Vertigo Média

A viktoriánus Angliában járunk, Charles Dickens (Ralph Fiennes) ünnepelt író, 10 gyerek apja. Épp az egyik darabját próbálják, amikor összeismerkedik a bájos, 18 éves Nelly Ternannal (Felicity Jones), aki édesanyjával és két nővérével együtt szórakoztatja a nagyérdeműt. A kapcsolatból szerelem lesz, Dickens megőrül a fiatal lányért. Nelly anyja beleegyezik a kapcsolatba, így Dickens szabadon jár-kel a házban. A félrelépés hamar kitudódik és kirobban a botrány, a híres író pedig elköltözik feleségétől (Joanna Scanlan) és gyerekeiktől. Szeretőjének személyét azonban továbbra is titokban kell tartania.

Az angol cím jobban kifejezi, amit Nellynek át kell élnie, de valószínűleg senki nem ülne be egy olyan filmre, aminek A láthatatlan nő a címe. A fiatal lány sorsára már az első jelentből következtethetünk, amiben a csupafeketét viselő Nelly Ternant magányosan sétál a tengerparton. Aztán visszaugrunk az időben, és megtudjuk, hogyan ismerkedett meg Dickenssel.

Galéria ikon

17

Galéria: A titokzatos szerető
Fotó: Vertigo Média

Claire Tomalin Charles Dickens élete című könyvét Abi Morgan ( A Vaslady, Shame- Szégyentelen) forgatókönyvíró ültette át filmre, aki, úgy tűnik, igyekezett alaposan kigyomlálni a műből, hogy mennyire egoista lehetett a híres író. Pedig Dickens nemcsak a feleségét, hanem tíz gyerekét is hátrahagyta, így rohan a fiatal szerető karjaiba. A főszerepet játszó Fiennes a filmben minden mondatot úgy ejt ki a száján, mintha a regényéből olvasná, a lány meg csak pillog, és látszik, hogy igazi hősnek látja az írót, olyannak, akire csak felnézni lehet. Aztán Dickens kegyetlenségére is fény derül, amikor összeereszti szeretőjét és feleségét. A két nő pedig emelt fővel tűri a megaláztatást.

A film jól működik, de annyira arra koncentráltak, hogy bemutassák a viktoriánus kor hangulatát és Dickens titkos kapcsolatát, hogy közben elfeledkeztek néhány dologról, például a mellékszereplőkről. Pedig Joanna Scanlan tökéletesen alakítja az öregedő és elhízott feleséget, aki rémülten rántja be az ajtót, amikor úgy nyit rá az ura, hogy közben ő meztelen. És nem hangsúlyozzák eléggé Dickens barátjának karakterét sem, pedig végig részese a történéseknek.

Ugyanakkor a vidéki Anglia álmosító atmoszféráját sikerült úgy elkapniuk, hogy csak arra riadunk fel, amikor kisiklik a vonat, amin a főszereplők utaznak. Szóval köszönjük az operatőrnek és a díszleteseknek, és egyúttal szomorúak vagyunk, amiért nem tudtunk abból kilépni, hogy egy szépen megkomponált, az izgalmakat csak távolról figyelő előadás nézői vagyunk.

Titokzatos szerető (The InvisibleWoman)

Országos bemutató: 2014.02.20. - 111 perc

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.