A showroomot Abodi Dóra és Mojzes Dóra divattervezők indították közösen, valamint meghívták magukhoz Szegedi Katát és Benus Dániel dizájnereket is, így négyük közös showját láthattuk most. A Műcsarnok belső termének közepén Szőke Gábor Miklós szobrász hatalmas trón-installációja tornyosult, ami megadta az alaphangulatot. Mindhárom tervezőnő elég karakteres stílussal bír, úgyhogy passzolt a környezet a ruhákhoz. (Benus Dániel téli férfikollekciójáról már volt szó itt, így most nem ismételném magam. Az ő letisztult darabjai egyébként pont emiatt furcsán egyszerűnek hatottak az extrémebb női ruhák között.)
Mivel sikerült az eggyel kijjebb lévő teremben rekednem, a látvány kevésbé volt élvezhető, derékszögbe hajolva nem túl nagy kaland leskelődni, hogy egyáltalán lássak valamit, na de életem és vérem a divatért, ugyebár.
Sokat akar a szarka
Abodi Dóra tavaszi-nyári kollekciója teljesen zavarba ejtett. Láthatóan vannak jó ötletei, de ezek aztán valahogy sorra elcsúsznak. A kivitelezés sokszor messziről is fájóan barkácsmunkának tűnik. Ezzel, annak fényében, hogyan pozicionálja a márkáját, nem ártana valamit kezdeni. Az olyan erős, pontos szabászati megoldások mellett, mint amit például a vörös, sziromszerű szoknya és a vele bemutatott felső mutat, érthetetlen például a bőrdarabokkal kirakott ruha. Olyan, mintha túlságosan akarna valamilyen lenni, de sajnos többnyire csak az erőlködés érezhető.
A végén felvonuló csillámos-tüll-muszlin puffancs imázsdarabon még nevetni sem tudtam, csak néztem: tényleg, mi szükség volt erre? Abodi Dórának jót tenne, ha tisztulna a stílusa, megszabadulna a felesleges franckarikáktól, mert egyébként voltak kellemes darabok, mint a sárga top – nude szoknya kettőse a rojtos nyaklánccal megbolondítva, és a táskái közt is vannak izgalmas darabok.
Színes légiósok
Másodikként Mojzes Dóra aktuális kollekciója következett. Ő az, akit itthon dark-tervezőnek könyveltek el: a korábbi szezonokban az uralkodó színe a fekete volt, bőrhatás, kemény vállak jellemezték. Idén tavaszra viszont kiszínesedett, a fekete mellé élénk, kavargó minták kerültek, és ez nagyon jót tett neki.
Persze a rajongóinak nem kell félni, most sem ment át könnyed hercegnő stílusba. A kollekciót bevallottan a római legionáriusok öltözete inspirálta. Ennek megfelelően megjelent az ókori katonák öltözetének néhány részlete, például a váll-lapok vagy a vízszintes és függőleges szíjazás - akár meglepő helyeken is, például egy blézer hátán kivágásként.
Szintén gyakori elem volt nemcsak felsőkön, de ruhákon is a kapucni, amit épp itt volt az ideje rehabilitálni, mert remek találmány. A bőrruháknak jót tett a perforálás és a színes betétek, miközben megmaradtak az olyan mojzesi védjegyek, mint a vállak hangsúlyozása. Nem mondom, hogy a fekete nem lehet nőies, mert nagyon is, így viszont olyanok is találnak majd nála ruhákat, akik a keménységre nem annyira voltak vevők.
A sportos elegancia újjászületése
A sorban utolsóként Szegedi Kata munkáit láthattuk. Őt leginkább ámulatba ejtően okos szabászati megoldásairól lehet ismerni, és ezt a hírét most sem hazudtolta meg. Nála visszatérő elem volt az indaszerűen kanyargó kivágás, különösen a blézereken volt feltűnő, hogy több réteg kapcsolódik össze, majd válik szét újra. Valószínűleg nem egy néző drukkolt, hogy essen végre ki a melle a ruhából valamelyik modellnek, ugyanakkor ezekre a ruhákra mégsem a nyilvánvaló szexualitás jellemző.
Szegedi Kata ruhái pont attól vonzóak, hogy lazák, több rétegűek és inkább sejtetnek, mint tolakodnak, még akkor is, ha miniruháról van szó. A sok fekete mellett nála is láthattunk élénk kék, sárga és piros darabokat is, amiken talán még jobban megfigyelhetők a trükkök. Ha mindenképp sorolni akarnám valahova, akkor azt mondanám, hogy sportosan elegáns, és itt most próbáljunk meg elrugaszkodni az erre a kifejezésre ragadt degradáló jelentéshalmaztól, mert itt valami sokkal nagyszerűbbről van szó.
