Sokan tartják visszataszítónak a magyaros specialitást, pedig nagyon egészséges

GettyImages-1256459571
Olvasási idő kb. 4 perc

Feszesebb tőle a bőr, nem kopik a porc, és a bélgyulladás ellen is véd ez a sokak által visszataszítónak ítélt magyar étel: a pacalt végképp csak a legedzettebb gyomrúak eszik, akiknek a csülökpörkölt és a vesevelő meg sem kottyan. Pedig fehérjére és kollagénre mindenkinek szüksége van.

Szóval, az az igazság, hogy a szépségért valóban szenvedni kell. És hát, az egészséget sem adják ingyen.

De persze 100 évig élni feszes bőrrel, 20 évesnek látszva mindenki szeretne, ugye?

Akkor pedig azoknak, akik eddig a pacalfújolók csapatát erősítették, át kellene állniuk az egyébként egyre népesebb másik táborba. Mégpedig azok oldalára, akik igazi ínyencségnek, kulináris csemegének élik meg, ha nagy ritkán hozzájutnak egy igazi magyaros pacalpörkölthöz.

Magyar és nem magyar gyomornak való huncutságok

Nem megyek bele, mennyi furcsa ételt szeretünk: tudjuk mi jól, hogy nem szokványos sem a köröm-, sem a zúzapörkölt, minimum furcsa tőlünk nyugatabbra és keletebbre is a vesevelő, bizarr a pirított vér, és nem mindenhol csúszik még a méregdrága és krémesen lágy libamáj sem. Viszont a nagyvilágnak sincs a mi szemünkre vetni valójuk, mert innen nézve meg sem a japán tonhalszem, sem a dél-koreai párolt selyemhernyóbáb nem tűnnek jó viccnek. Pedig ahogy ezekért nemzetek rajonganak, úgy sokan arra is valósággal keresik az alkalmat, hogy jóízűt haraphassanak egy főtt, kifejlett kacsaembrióba vagy egy sajtlégylárváktól édesre köpködött szardíniai juhsajtdarabba, és az egészet a végén lefojthassák egy kerek esztendőn át fermentált, legfeljebb háromnapos bébiegér tetemére ágyazott borféleséggel.

Végre már az euróövezetben is kezdik kapiskálni a magyar gyomor kedvenceit
Végre már az euróövezetben is kezdik kapiskálni a magyar gyomor kedvenceitBravo / Getty Images Hungary

A legtöbb magyar gyomra beveszi a gyomrot

Akkor ezekhez képest a marhagyomor fogyasztása már kifejezetten szofisztikált (t)ennivalónak tűnik. Főleg, ha előkészített pacalt vásárolunk, és nem kell magunkat és a szomszédságot a pacalfőzéssel járó orrfacsaró bűzre kárhoztatnunk hosszú órákon át.

A magyar hentespultokban kicsit jobban néz azért ki a marhagyomor, mint ezen a gázai piacon
A magyar hentespultokban kicsit jobban néz azért ki a marhagyomor, mint ezen a gázai piaconNurPhoto / Getty Images Hungary

Ez a legjobb gyomros, amit kaphatunk

Ha a szaghatástól megmenekülünk, a nehezén már túl is vagyunk. Onnantól a többi már gyerekjáték, és mivel szerencsére a pörköltet nem csak marha- és sertéshúsból szeretjük, de csirkéből és gombából is készítjük, sőt, ínséges, húsmentes időkben még borsóból vagy tökből is csinálták dédanyáink, naná, hogy marhabendőből is lehet. Nem csak lehet, de szeretjük is. Ráadásul nemcsak szerethető, hanem hasznos is. A pacal ugyanis valójában tömény kollagén. Vagyis egy olyan fehérje, ami a bőrnek is mintegy 3/4 részét alkotja, és hiánya igencsak felelőssé tehető a rugalmasság elveszítésében. Ezért van az is, hogy a kollagénről ma már egyre többet hallunk kozmetikai kezelések és szépségipari termékek kapcsán is. Nem véletlen, ugyanis nagyjából negyed százados korunkban testünk átáll egyre kevesebb és kevesebb kollagén termelésére, és onnantól megállíthatatlanul közeleg a ráncok ideje. Ezért nem árt pótolni, vagyis külsőleg bejuttatni a bőrbe ezt a feszesebbé tevő és természetes csodaszert.

Nem nézegetni kell, hanem enni. Zsupsz a gyomorba a gyomorral!
Nem nézegetni kell, hanem enni. Zsupsz a gyomorba a gyomorral!Jackal Pan / Getty Images Hungary

Ráadásul testünk fehérjéinek is majdnem harmadát ez a bizonyos kollagén adja. De a fehérjék aminosavait az izom-, a porc-, a kötőszövet- és a csontépítéshez a szervezet időről időre felhasználja, ami újabb érv a pótlás, a kollagénbevitel mellett.

Az  ízületi porckopásoktól szenvedők fájdalmait is igazoltan enyhíteni képes a táplálkozás útján bevitt kollagén, vagyis annak, aki szereti, nincs is hatékonyabb orvosság panaszaira, mint bekebelezni egy jó adag pacalt. Tegyék ugyanezt a bélgyulladással küzdők is, ugyanis igaz a mondás: kutyaharapást szőrével, vagyis: gyomorpanaszokat gyomorevéssel. A kollagén aminosavtartalma nemcsak segíti az emésztést, de képes a bélrendszerben keletkező gyulladás mérséklésére is.

Ha érdekel még másik bizarr, de egészséges fogás is, ezt a korábbi cikkünket is olvasd el.

Sokan viszolyognak tőle, pedig igen egészséges étel, és még olcsó isSokan viszolyognak tőle, pedig igen egészséges étel, és még olcsó is

Érdemes rendszeresen, de mértékkel fogyasztani ezt az egészséges ételt. Értékes tápanyagai miatt szervezeted hálás lesz érte.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

tegnap, 19:30

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

Érdekességek