Fáj a fejed, és semmi nem segít? Ezeket az ételeket próbáld ki

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A migrénes fejfájás könnyen pokollá teheti az életed, de a megfelelő ételek fogyasztásával sokat javíthatsz a helyzeten.

Vannak, akik egyből gyógyszer után nyúlnak, amint elkezd hasogatni a fejük, ám ez általában csak időleges enyhülést hoz, vagy akár további kellemetlenségek forrása is lehet, mivel a fájdalomcsillapítók rendszeresen szedésének egyik mellékhatásaként úgynevezett rebound fejfájás jelentkezhet. A tüneteket az is fokozhatja, ha nincs elegendő magnézium a szervezetben. Amennyiben hasonló panaszaid vannak, neked is érdemes lehet több magnéziumdús ételnek helyet szorítani az étrendedben.

Mi a kapcsolat a magnéziumtartalmú ételek és a fejfájás között?

A magnézium egy létfontosságú tápanyag, amely több mint 300 különböző folyamatban vesz részt a szervezetben, hiánya pedig sok kellemetlen tünetet produkálhat, melyek között a fejfájás is előkelő helyen szerepel.

A legtöbb ember nem fogyaszt elegendő magnéziumot, és egyesek érzékenyebbek a hiányára, mint mások. A sportolók például nemcsak nátriumot veszítenek a verejtékükkel, hanem némi magnéziumot is” – magyarázta Roxana Ehsani táplálkozási szakértő.

A magnéziumhiány is okozhat fejfájást
Fotó: Yuichiro Chino / Getty Images Hungary

Azt már tanulmányok is megerősítették, hogy alacsonyabb magnéziumszint mellett nagyobb a migrén jelentkezésének esélye, de ez szerencsére fordítva is igaz, így a magnéziumpótlás segíthet csökkenteni a migrénes rohamok előfordulásának valószínűségét.

Egy 2020-as tudományos áttekintés, amely a Nutrients című folyóiratban jelent meg, ezzel összefüggésben azt állapította meg, hogy a magnéziumhiány lehet a tenziós fejfájás egyik elsődleges kiváltó oka is. A kutatók ezért úgy találták, hogy a magnéziumpótlás megfelelő alternatívát kínálhat azon gyermekek és idősek számára, akiknek gondot okoznak a hagyományos fejfájáscsillapítók mellékhatásai.

„A magnézium fontos szerepet játszik az izmok összehúzódásában is” – jegyzi meg dr. Deborah Lee. Ezért megalapozottnak tűnik, hogy köze van a tenziós fejfájás kialakulásához, ami az esetek 70 százalékában az izmok feszülésével jár – különösen, ami a fejbőrt illeti. Ha tehát kevés magnézium van a szervezetedben, a hiány pótlása segíthet enyhíteni az izomfeszültséget, ezáltal pedig a fejfájást is.

A magnézium azt is befolyásolja, hogy miként reagálunk a stresszre. Ez azt jelenti, hogy ha csökken csontjaink magnéziumszintje, akkor előfordulhat, hogy kevésbé tudunk felkészülni a stresszre, ami közvetve fejfájáshoz vezethet. A táplálkozási szakértő ezért is javasolja, hogy gyakori migrénes tünetek esetén igyekezz több magnéziumban gazdag ételt fogyasztani.

Kipróbálhatod a sötét leveles zöldségeket, a teljes kiőrlésű gabonákat, a hüvelyeseket, illetve az olyan dióféléket és magvakat, mint a mandula vagy a tökmag, sőt akár az étcsokoládét is.

Az étcsokoládé is jó megoldás lehet
Fotó: Beyhes Evren / Getty Images Hungary

Mennyire biztonságosak a magnéziumtartalmú táplálékkiegészítők?

A magnézium pótlására szolgáló táplálékkiegészítők a legtöbb ember számára biztonságosan fogyaszthatók, bár nagy dózisban egyeseknél hasmenést okozhatnak.

Idézőjel ikon

Az egészséges emberekre nézve a túl sok magnézium általában nem jelent problémát, mivel a felesleget a vesék feldolgozzák, így az a vizelettel együtt kiürül.

Ha azonban terhes vagy, éppen szoptatsz, gyógyszereket szedsz, vagy valamilyen komolyabb betegségben szenvedsz, a táplálékkiegészítők szedése előtt érdemes kikérned orvosod tanácsát, mivel ezek a tényezők kihatással lehetnek arra, hogy ténylegesen mennyi magnéziumra van szükséged.

Az Open Heart áttekintése szerint sok magnéziumhiányos esetet nem is diagnosztizálnak, ami abból is adódik, hogy a magnézium 99 százaléka a sejtjeinkben tárolódik. A kutatók ugyanakkor megjegyezték, a finomított és feldolgozott élelmiszerek térhódítása, a krónikus betegségek előfordulásának gyakorisága, illetve ételeink magnéziumtartalmának csökkenése miatt a lakosság jobban ki van téve a magnéziumhiánynak, mint bármikor korábban. Így a magnéziumkészítmények alkalmazásában is lehet ráció, de inkább csak kiegészítés gyanánt.

A fájdalomcsillapítókkal nem szabad túlzásba esni
Fotó: Alla Bielikova / Getty Images Hungary

„A vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz jobb a kiegyensúlyozott étrendből hozzájutni, mint táplálékkiegészítőkre hagyatkozni. Szervezetünk úgy van kialakítva, hogy beleinken keresztül a táplálékunkból szívja fel a létfontosságú nyomelemeket, így előfordulhat, hogy a mesterségesen bevitt tápanyagok nem hasznosulnak olyan jól” – mutatott rá a szakember.

Ha ez nem riaszt el, de krónikus betegségben szenvedsz, vagy rendszeresen gyógyszereket szedsz, Lee szintén azt tanácsolja, hogy mielőtt magnéziumtartalmú készítményeket fogyasztanál, feltétlenül konzultálj orvosoddal. Ez azért is fontos, mert a táplálékkiegészítők kölcsönhatásba léphetnek bizonyos gyógyszerekkel, mint a biszfoszfonátok, a tetraciklinek, a kinolonok, a furoszemid és a protonpumpagátlók.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.