A világ egyik leggyakrabban használt gyógynövénye védi a szívet, és megelőzheti a rákot

Olvasási idő kb. 3 perc

Talán nincs olyan gyerek, aki ne szeretné a bodzaszörpöt. Ez az édes ital azon túl, hogy kiváló szomjoltó, számos gyógyhatással rendelkezik, hiszen a bodza az egyik leggyakrabban használt gyógynövény a világon. Főként a megfázás és az influenza tüneteinek kezelésére szolgál. A nyers bogyók, a kéreg és a levelek azonban mérgezőek.

A bodza Európában őshonos, és régen láz, valamint a reuma kezelésére használták, míg az ókori egyiptomiak arcszínük javítására és égési sebek gyógyítására alkalmazták. Nyár elején kis fehér vagy krémszínű virágaival hívja fel magára a figyelmet, melyek rövid idő alatt kis fekete vagy kékesfekete fürtökre váltanak. Míg a bogyók meglehetősen fanyarak, és meg kell főzni őket fogyasztás előtt, addig a virágok finom muskotályaromájúak, és nyersen vagy hőkezelést követően is fogyaszthatók akár gyógyászati, akár kulináris célokra.

A bodza az egyik legjobb C-vitamin-forrás

A bodzának számos jótékony hatása van. Nemcsak tápláló, de segít a megfázás és az influenza tüneteinek kezelésében is, támogatja a szív egészségét, valamint hozzájárul a gyulladások és fertőzések leküzdéséhez is.

A bodza rendszeres fogyasztása hozzájárul az egészség megőrzéséhez
Fotó: Natasha Breen / Getty Images Hungary

A bodzának alacsony a kalóriatartalma, rostokban gazdag, és tele van antioxidánsokkal. Például jó fenolsavforrás, amely segíthet csökkenteni az oxidatív stressz okozta károsodást a szervezetben. Fontos tudni, hogy a növény virágja több flavonolt tartalmaz, mint a bogyók. 

C-vitamin-tartalma pedig olyan magas, hogy már egycsészényi bodza tartalmazza a napi vitaminszükségletünk több mint felét.

Javíthatja a megfázás és az influenza tüneteit

A feketebodza-kivonatról és a bodza virágforrázatáról kimutatták, hogy enyhíti a súlyos influenzát, és csökkenti a betegség időtartamát. A megfázás kezelésére szolgáló, kereskedelmi forgalomban lévő bodzakészítmények különféle formákban kaphatók, beleértve a folyadékokat, kapszulákat, pasztillákat és gumicukorkákat.
Egy 60 ember bevonásával elvégzett kutatás igazolta, hogy azok, akik naponta négyszer elfogyasztottak legalább 15 ml bodzaszörpöt, 2-4 napon belül javultak a tüneteik, míg azoknak, akik nem fogyasztottak a betegség alatt bodzát, akár több mint egy hétre is szükségük volt a gyógyulásra. 

Az azonban további vizsgálatot igényel, hogy a bodza szerepet játszhat-e az influenza megelőzésében.

Védi szívünk egészségét

A bodza pozitív hatással van a szív és az erek egészségére. Tanulmányok igazolják, hogy a bodzalé csökkentheti a vér zsírszintjét, és csökkentheti a koleszterinszintet. Emellett a flavonoidokban gazdag étrend csökkenti a szívbetegségek kockázatát. 

A szív- és érrendszeri problémák megelőzésére is kiváló a bodza
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Szintén a bodza kiváló hatásai között kell megemlíteni, hogy a növény csökkentheti a húgysav szintjét a vérben. Ez azért nagyon fontos, mert a megemelkedett húgysav vérnyomás-emelkedést, és ezáltal szívbetegséget okoz.

Sőt, a bodza növelheti az inzulinkiválasztást, és javíthatja a vércukorszintet. Tekintettel arra, hogy a 2-es típusú cukorbetegség a szív- és érrendszeri betegségek egyik fő kockázati tényezője, a vércukorszint kezelése fontos ezen állapotok megelőzése érdekében.

Megelőzi a rákot, és enyhíti a tüdőgyulladás panaszait

A bodzának számos egyéb jótékony hatása is van, bár ezek többsége korlátozott tudományos bizonyítékokkal rendelkezik. Ilyen feltételezés például, hogy a bodza segít a rák elleni küzdelemben. A kémcsöves vizsgálatok során mind az európai, mind az amerikai bodzáról kiderült, hogy bizonyos rákgátló tulajdonságokkal rendelkeznek.

A bodzával kapcsolatban kimutatták azt is, hogy gátolja az olyan baktériumok növekedését, mint a Helicobacter pylori, és javíthatja az arcüreggyulladás és a tüdőgyulladás tüneteit. 

Mindemellett a napozás során is hasznát vehetjük, hiszen a bodzakivonatot tartalmazó bőrápoló termékek fényvédő faktora (SPF) 9,88.

De kísérletek igazolják azt is, hogy a bodza vízhajtó és antidepresszáns hatásokkal is rendelkezik.

Csak a bogyók főzete fogyasztható

A bodza ígéretes előnyei mellett fel kell hívni a figyelmet a nem megfelelő fogyasztással kapcsolatos veszélyekre is. A növény kérge, az éretlen bogyók és a benne lévő magvak bár kis mennyiségben, de lektint tartalmaznak, amelyek túlzott fogyasztása gyomorproblémákat okozhat. 

Ezenkívül a nyers bodzabogyó cianidot is tartalmaz. Ez a toxin a sárgabarackmagban és a mandulában is megtalálható, fogyasztása mérgezést okozhat.

A kereskedelmi forgalomban kapható készítmények és a hőkezelt, megfőzött bogyók azonban nem tartalmaznak cianidot, mert a bogyókban található mérgező anyagok főzéssel biztonságosan eltávolíthatók. A főzetlen bogyók, levelek, a kéreg vagy a bodza gyökereinek feldolgozás nélküli elfogyasztása hányingert, hányást és hasmenést okoz.

Az ágakat, a kérget vagy a leveleket nem szabad felhasználni főzéshez vagy gyümölcspréseléshez sem.

Ezért felhasználás előtt feltétlenül el kell távolítani a kérget és a levelet.

A bodzabogyóból készült készítmények vagy élelmiszerek nem ajánlottak gyermekeknek, terhes és szoptató nőknek, mert nincs elegendő adat arra vonatkozóan, hogy számukra is biztonságos a növény fogyasztása.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.