Miért nem adom fel a félmaratont?

Félmaraton-napló, 7. rész.

Zanza!

Kezdőként félmaratonra készülök – csak kicsit közbeszólt az élet. És bár minden okom meglenne rá, mégsem fújom le a versenyt. (A felkészülésben egyébként a Runner's World csapata segít, akik nem csak edzéstervet adnak és kínoznak csütörtök hajnalonként, de ha úgy hozza a sors, lelki támogatást is nyújtanak, amiért külön hálás vagyok nekik.)

„Jó, feladod, nem futsz többet, ennyi. De képzeld el magad a félmaraton napján, abban a percben, amikor ahelyett, hogy elrajtolnál Szigligeten, otthon ülsz, és magadat sajnálod. Na, az milyen lesz?” –kérdezte egy nagyon kedves barátom, amikor panaszoltam neki, hogy szar az élet, és hagyom a francba ezt a félmaratonosdit. A fenti egyszerű kérdésével végül simán meggyőzött arról, hogy kaparjam össze magam, és menjek el végre futni.

Hogy mi történt a legutóbbi naplóbejegyzésem óta, amikor még arról írtam, a nehézségek ellenére mennyire imádok egy csomó mindent a futásban? Gyakorlatilag minden megváltozott körülöttem. Véget ért életem eddigi leghosszabb és legmélyebb kapcsolata, és teljesen új környékre költöztem.

Még a nyaralásomon is hegyre futottam pihenés helyett, most meg komolyan feladnám? Nemár.
Még a nyaralásomon is hegyre futottam pihenés helyett, most meg komolyan feladnám? Nemár.Fotó: Dívány

A szakítás és a szétköltözés pedig nem az az időszak az ember életében, amikor a futó edzésterv követése lenne a legfontosabb. Mondjuk terápiás célzattal akár neki is indulhattam volna a Margit-szigetnek, ha már úgy alakult, hogy a közelébe költöztem. De csak ültem az új ágyam szélén az új lakásomban, és képtelen voltam elindulni. Heti négy edzés volt betervezve? Hát, egyet sem bírtam megcsinálni.

Aztán belegondoltam mit éreznék a félmaraton napján, ha otthon maradnék. Rájöttem, hogy tényleg nem tehetem meg magammal hogy feladom. Futottam hajnalban, viharban, kánikulában. Futottam kényelmetlenül lassan, és olyan gyorsan, hogy alig kaptam levegőt. Futottam egyedül és csapatban. Futottam hegyekben, és futottam a tengerparton. Futottam hullafáradtan meló után, és futottam hétvégén, pihenés helyett.

Állóképességet, kitartást, barátságokat köszönhetek a futásnak. Mindezt egyszerűen nem engedhetem el csak azért, mert most a szokottnál nehezebb. Hiszen éppen erre tanított meg a leginkább a futás: a dolgokat akkor is tovább lehet csinálni, amikor azt hinnénk, kész, vége, ennél biztosan nem vagyunk többre képesek. Dehogynem. Ezen a ponton kezdődnek el a dolgok csak igazán.

Lemaradtál a korábbi részekről? Itt pótolhatod

Lassan futni nehezebb, mint gondolnád: Mi kell ahhoz, hogy valaki belevágjon egy félmaratoni felkészülésbe, és miért nehéz lassan futni? Ebben a cikkben leírtam.

Már tudom, miért éri meg a reggeli sminkelés helyett inkább futni: Mire jó egy hajnali, közösségi futóedzés, és milyen a tökéletes edzésterv? Itt elolvashatod.

Szakadó esőben futni pocsék, viszont alázatra tanít: Van az úgy, hogy nincs jó idő, mégis edzeni kell, de még ez az élmény is hasznos lehet. Erről mesélek, és arról, milyen a futók ideális étrendje.

Nyaraláson futni? Ez nem volt könnyű! Lelkesen csomagoltam el a futócuccaimat, még ábrándoztam is milyen szép lesz az Alpokban, a gyönyörű tájban futni. Végül tényleg az volt, de nem sokon múlt, hogy egyáltalán ne kerüljön elő a futócipő a bőröndből.

Miért legyen nálad vazelin, ha nyáron futni mész? Hogy utána ne fájjon a zuhanyzás! A félmaratoni felkészülés ugyanis nem mindig fájdalommentes. Kidörzsölődés, túlerőltetés és egyéb nyavaják a cikkben.

Közeleg a félmaraton: egyszerre imádom és gyűlölöm: Mielőtt belevágtam ebbe az egészbe, nem is gondoltam volna, hogy egy ennyire egyszerű mozgásforma mennyire bonyolult érzéseket válthat ki az emberből. Ezekről mesélek.
Blogmustra