Kutyás futás kutya nélkül: és még jó is volt!

Zanza!

Amikor velvetes kolléganőm megtalált még tavasszal az ötlettel, hogy júniusban induljunk egy kutyás futáson kutya nélkül, eléggé elcsodálkoztam, de persze azonnal igent mondtam. Aztán amikor már a kocsiban ültünk Piliscsév felé június 3-án szombaton, akkor már nem szállhattam ki, pedig eszembe jutott, mégis, mi a fenét keresek én ott?

Futni mérsékelten szeretek, de szoktam, cserébe a különféle akadályokkal és sárral kevert futóversenyeket kedvelem és örülök, ha részt tudok venni időnként egyen: a Fighter's Run-t például imádtam anno. Talán ezért is mondtam azonnal igent a Hard Dog Race-re, és még mielőtt itt nagyon negatívnak tűnnék, gyorsan elmondom, hogy kutya nélkül is nagyon élveztem a versenyt, és nem sok hiányzott, hogy még ott örökbefogadjak egy ebet, akivel aztán együtt futhatok minden nap.

Az egész kutyás futóverseny egyébként még friss dolog, a szervező, Púza András 2015-ben szerelt le (a Magyar Honvédségnél volt kutyavezető tűzszerész, 7 hónapot Afganisztánban is szolgált) és 2016 októberére hozta össze az első nyilvános kutyás futóversenyt. "Előtte nyáron tartottunk egy zártkörű tesztversenyt, hogy kitapasztaljuk, mit hogyan a legjobb csinálni, az októberi, első nyilvános versenyen pedig már 150 ember indult el. Most több mint 780 nevezőnk van" – mondta el a Díványnak a szervező.

"Olyat szeretnék csinálni, amit szeretek és perspektívát ad a sereg után. Nagyon szerettem kutyával dolgozni, és fontosnak tartom, hogy a kutyák és emberek élményt kapjanak. Szeretnék értéket teremteni, miközben hozzájárulok talán legalább egy kicsit a kutyatartási kultúra fejlesztéséhez. Ha akár csak egy gyerek is többet tud meg itt arról, hogyan kell a kutyával bánni, együtt élni, már sikeresnek tartom a napom" – tette hozzá Púza, aki szeptember 2-ára szervez egy hosszabb, 12 kilométeres Hard Dog Race Wild-ot, 22 akadállyal, 2018-ra pedig egy 20 kilométeres pályát is tervez 28 akadállyal.

Az őszi idő egyébként lehet, hogy jobban fog kedvezni a versengésnek, a nyári dögmeleg ugyanis nem várt problémákat hozott: bár soha senki nem ígérte, hogy a már nevében is nehéz, extrém akadálypályás futóverseny könnyen teljesíthető lesz, a verseny után többen felrótták a szervezőknek Facebookon, hogy nem volt elég frissítőpont és vizes akadály, így az állatoknak nagyon melege volt, helyenként égette a talpukat a homok. A most június 3-án tartott HDR Base futamban 6 kilométer hosszú pályán, 16 akadályt kellett teljesíteni a kutyával közösen, 4 vizes akadály jutott a távra és mindössze egy frissítőpont.

A versenyhez a szervezők szerint nem kellett különleges felkészültség, de mindenképpen jó, ha az induló rendszeresen fut. A piliscsévi motocross pályán nem volt túl sok árnyék, cserébe hatalmas emelkedők vártak, úgyhogy én azt mondanám inkább, hogy erre nem árt készülni. Ha nem futsz soha, fogalmad sincs, milyen nyáron a déli napsütésben sportolni és a kutyád is a fotelben döglős fajta, akkor ne egy ilyen rendezvényen álljatok neki a közös sportnak. Ez egy megmérettetés, ahol jó állóképesség kell. Voltak, akik – nagyon helyesen, a kutyájuk vagy saját egészségük érdekében – fel kényszerültek adni a versenyt, de ők is meg fogják kapni az érmet pont azért, hogy tudják, az ő erőfeszítésük sem volt hiába és díjazzák a szervezők, hogy a kutya érdekében inkább időben leálltak – hisz, ahogy Púza nyilatkozta, élményt szeretnének adni és a kutyatartási kultúrát fejleszteni és az időben kiszállás is a felelős kutyatartás része.

Na de persze nem csak nehézségekből állt a verseny és erről a sok pozitív visszajelzés is tanúskodik: a célnál rengeteg boldog kutyát és embert láttunk befutni, az akadályoknál sok ügyesen együttműködő párossal találkoztam és az is szuper volt, hogy a kutyusok is kaptak érmet és külön zuhanyzórész járt nekik. Mi a kolléganőmmel sikeresen megérkeztünk, megtaláltuk a parkolót, a ruhatárat, mindent, felvettük a rajtszámot, majd egyszercsak már a rajtnál találtuk magunkat. Merthogy kitaláltuk, nem csak nézelődni megyünk a versenyre, hanem ki is próbáljuk, mit kell kiállnia a nevezőknek, hisz a partvonalról mindig könnyebb véleményt mondani. Én végig úgy éreztem, hogy itt inkább az számít, hogy egyáltalán végig tudj menni a pályán, nem az a fontos, ezt milyen rövid idő alatt viszed véghez, de volt időmérés is.

Eredetileg úgy terveztem, hogy a 6 kilométeres távot 40 perc alatt biztos letudom – főleg kutya nélkül menni fog –, de ebből kábé egy óra lett, mert olyan emelkedők jöttek szembe és helyenként tényleg kettőt láttam a forróságtól. Pedig engem a kutya nem rángatott lefelé a csak "siratófalnak" nevezett ijesztően meredek lejtőn és nem is kellett ugyanitt felfelé rángatnom egy nálam nehezebb dogot. Egy idő után a futás részét fel is adtam a dolognak és csak vánszorogtam négykézláb, alig bírtam felállni a vizes-saras akadályból és szakadt rólam a víz. Sajnáltam, hogy nincs velem egy négylábú, azt gondoltam, tök jól tartaná bennem az erőt, ha még egy élőlény itt lenne velem. Kérdezgették is minden akadálynál a segítők, hogy "hát a kutya hol maradt?", de így is úgy éreztem, hogy rendesen megküzdöttem a befutásért. 

Szuper közösségi élmény volt, a legtöbb résztvevő és látogató nyitott, sportos szemléletű ember volt, akikkel szabadon el lehetett beszélgetni – főként kutyákról. Élményekkel feltöltődve és büszkén indultunk haza: kicsit sajnálom, hogy csak kutyával lehet részt venni a versenyen és kivételes helyzet volt, hogy anélkül indulhattunk, mint sajtósok, mert szívesen kipróbálnám, mire jutok a 12 kilométeren. Ha te viszont kutyás vagy és van kedved – illetve edzettséged – egy kutyáddal közös kihíváshoz, szerintem próbáld ki, mire juttok az őszi versenyen!

Blogmustra