Tisztítsa ruháit vodkával és aszpirinnel!

A Samsung által végzett legújabb kutatások kimutatták, hogy a brit családok évente több mint 100 millió font értékben rongálnak meg, majd dobnak ki ruhákat, csak azért, mert azokat helytelenül tisztították ki. A meglepő adatokon felbuzdulva a dailymail.co.uk szerkesztői körülnéztek az interneten, ahol számtalan ötletes és bizarr tippre bukkantak, melyeket végül leteszteltettek egy gyakorló háziasszonnyal és a mosoda-guruként emlegetett szakemberrel, Steve Andertonnal. Íme a legelborultabb praktikák, melyek állítólag tényleg működnek!

Vidítsa fel ruháit vodkával

Tipp: A tavalyi szezonban a vodkával való pedikűrözés volt a sláger, idén pedig ha a vízpermetezőbe vodkát töltünk és nem isszuk meg, hanem a ruháinkra permetezzük, akkor az állítólag ugyanúgy működik, mint a zselés kézfertőtlenítés, azaz az alkohol elpusztítja a kellemetlen szagokat okozó baktériumokat.

Tapasztalat: „Ahogy közeledett a gyerekek sportnapja az iskolában, rájöttem, hogy a legtöbb nyári ruhának dohos szaga van, mivel azok a szekrény alján porosodtak egész télen. Bár nem túlságosan szeretem a vodkát, úgy döntöttem, hogy ebben az esetben teszek egy kísérletet, így elővettem egy vízipisztolyt, beletöltöttem a vodkát és fentről lefelé lefújtam vele a ruhákat. Kezdetben bűzlött a pia szagtól, de legalább enyhítette a dohos szagot. Felakasztottam a ruhákat, majd rájuk néztem egy órával később. Az illatuk sokkal frissebb volt, de ez részben amiatt is lehet, mert nem a szekrényben lógtak. Azért egy kényesebb anyagból készült ruhával óvatosabb lennék” – számolt be tapasztalatairól a dailymail.co.uk szerkesztőségének három gyermekes tesztelője, Alice Robinson.

A szakember véleménye: „A vodka alkalmas a foltok eltávolítására, nem teljesen, de azért képes eltüntetni a zsírfoltokat is, de ez hatással lehet a ruha színére is, főleg olyan kényes anyagok esetében, mint például a selyem. A vodkánál talán egyel jobb megoldás, ha szövetfrissítőt használunk, ami kémiailag semlegesíti a szagokat és bizonyítottan hatékonyan működik” – mondja a lap szakembere, Steve Anderton.

450531220
Cindy Ord / Europress / Getty

Tisztítsa meg a mosógépét ecettel

Tipp: Öntse az ecetet a mosógép fiókjába és futtasson le egy üres, de forró vizes mosást, hogy megszabaduljon a baktériumoktól és a vízkőtől.

Alice Robinson tapasztalata: "Én egy kicsit szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban. Fél csészényi fehér borecetet öntöttem a mosógép fiókjába, ami fekete volt a penésztől, majd hatvan fokon egy órán át mostam üres járaton. A gép ajtaja sokkal tisztább lett és a gép belseje is elvesztette enyhén dohos szagát."

A szakember véleménye: "A fehér borecet jó tisztítószer, mert megölti a baktériumokat és leszedi a vízkövet. Legalább havonta egyszer indítsunk egy üres mosást a legforróbb fokozaton, ecettel vagy anélkül. Az ecet bizonyítottam tisztán és frissen tartja a gépet."

Nagyanyáink tippjei

A szentendrei Skanzenben bárki megismerkedhet a régi mosási trükkökkel, bevált százéves tippekkel. Ha nem akar ezért kiutazni Szentendrére, vagy csak elfelejtette lejegyzetelni az életmentő tippeket, ide kattintva megtalálja a tudástárat!

Friss gyümölcsfoltot citromlével, sarat epeszappannal, borfoltot bóraxos, ecetes oldattal szedtek ki a ruhákból nagyanyáink, de volt tuti megoldásuk a kávéfoltra és a zsírfoltra is!

Porszívózza ki a szárítógépet

Tipp: A legkönnyebben úgy szabadulhatunk meg a szárítógépben ragadt szöszöktől, ha kiporszívózzuk onnan. A szövetből leváló apró szálak ugyanis a szárítás alatt kiszáradnak és szürke pihévé alakulnak, melyektől igencsak nehéz megszabadulni. Ha nem akarjuk, hogy ezek átragadjanak más ruhákra, akkor porszívózás helyett akár egy szűrőhálót is helyezhetünk a gép belsejébe.

Alice Robinson tapasztalata: "Amikor belenéztem a szárítógépbe, ledöbbentem azon, hogy milyen vastag szöszréteg veszi körül a gép ajtaját. Van egy remek kis Dyson típusú kézi porszívóm, azzal eltávolítottam amit csak lehet, majd a maradékot egy tiszta és száraz ronggyal letöröltem. Annyi szöszt szedtem ki a gépből, hogy abból simán köthettem volna egy szürke, bolyhos pulóvert magamnak."

A szakember véleménye: "Ennek a tisztítása életbevágóan fontos. A túl sok szösz ugyanis blokkolja a szárítógépet és a levegő áramlását, ami miatt csökken a hatékonysága is. A kevesebb levegő pedig azt jelenti, hogy a ruhákat hosszabb ideig tart kiszárítani, aminek hatására hamarabb lesz kopottas, viseltes kinézetük. Szedje ki a gépből a szöszt minden szárítás után és legalább havonta egyszer porszívózza ki."

83501290
Robert Nickelsberg / Europress / Getty

Tartsa meg kávéval a fekete farmer színét

Tipp: Ha kávéval mossa ki kikopott fekete farmernadrágját, akkor a kávé természetes színének köszönhetően az olyan lesz, mint újkorában. Vannak, akik a kávézaccban áztatják nadrágjukat, míg mások egy csésze kávét öntenek a mosógépbe és azzal együtt mossák ki farmernadrágjukat. Nem szükséges a gép fiókjába önteni, mehet egyenesen a mosógép dobjába is.

Alice Robinson tapasztalata: "Kedvenc Guess farmeremet 1999 körül vettem. Az elnyűtt nadrágról már senki nem mondaná meg, hogy valaha fekete színe volt. Betettem a gépbe és mellé öntöttem egy csésze erős instant kávét is a dobba. Szinte hihetetlen, de a mosás után legalább öt árnyalattal sötétebb lett. És nem, nem volt olyan szaga, mintha leöntöttem volna magam a Starbucksban."

A szakember véleménye: "Ez a trükk valóban működik, mivel a kávé tannint tartalmaz, amivel a szöveteket is festik. De azt hiszem, hogy az igazán jó eredmény eléréséhez legalább egy vödör kávét kellene a mosógépbe önteni. Lehet, hogy jobb ötlet, ha a kávét megisszuk és inkább befektetünk egy jó minőségű ruhafestékbe."

108755725
Alexandra Wyman / Europress / Getty

Mossa teniszlabdával paplanját

Tipp: A paplanok és párnák mosása igencsak kényes, mivel gyakran elnyűttnek tűnnek, miután kivesszük őket a gépből. Állítólag, ha egy-két teniszlabda is pattog a szárítógépben, akkor jól láthatóan frissebbek és újszerűbbek lesznek paplanjaink.

Alice Robinson tapasztalata: "Mivel még soha nem mostam paplant, először kénytelen voltam rendes mosásba és szárításba tenni annak érdekében, hogy legyen összehasonlítási alapom. Szóval csak megerősíteni tudom, hogy a labdával szárított és mosott paplan sokkal vastagabb és puhább volt a művelet után, mint mikor labda nélkül csináltam ugyanezt."

A szakember véleménye: "Ez fantasztikus. Általában a paplan külső rétege száraz lesz, a belseje pedig nedves marad. A labda pattogása hőt termel a szárítógép közepén, átforgatja a paplant, ami puha és száraz ágyneműt eredményez."

Tisztítsa fagyasztással selyemcuccait

Tipp: Nem szükséges száraztisztítással bajlódni a selyem ruhák esetében. Ehelyett mossa ki kézzel, a szokásos mosóporral, szárítsa kicsit, de még nedvesen tegye be a fagyasztóba, ahol a hideg hatására eltűnnek a baktériumok és a zsírfoltokat is fellazítja. Még fagyott állapotában menjen át rajta vasalóval, majd akassza fel.

Alice Robinson tapasztalata: "Van egy gyönyörű krémszínű Burberry selyemsálam, amire szereztem egy zöld pacát egy öt évvel ezelőtti bulin és azóta lusta voltam elvinni a mosodába. Itthon alaposan kimostam nem bio, hanem normális tisztítószerrel, kicsit megszárítottam és betettem a fagyasztóba. Amikor két órával később kiszedtem onnan, a sál merev, jeges volt, vészjóslóan azt képzeltem, hogy kettéreped. Idegesen és finoman tettem rá a vasalót a fagyott selyemre. Az hagyján, hogy a folt még mindig ott volt, de a kendő valójában sokkal koszosabbnak tűnt, mint a fagyasztás előtt. Ez lehet, hogy az én hibám, mert egy színes dobozba tettem bele a sálat, ami utólag visszagondolva talán nem volt a legjobb ötlet. Mindenesetre az anyag ragyogása teljesen eltűnt."

A szakember véleménye: "Sajnálattal mondom, de a fagyasztós megoldás soha nem olyan hatékony, mint a tisztító. A selyem felülete, ha túl agresszívan mossuk, akkor harmatosnak, porosnak tűnhet, mert a felületén a szálak megsérülnek. A selyem valóban nem jó színtartó, így megfesteni is igencsak macerás."

454416011
Bloomberg / Europress / Getty

A só kiszedi foltokat és fényesebbé varázsolja a ruhát

Tipp: Tegyünk két evőkanál konyhasót a mosógép fiókjába, ami kémiai reakcióba lép a mosószerrel és még hatékonyabbá teszi a mosást, sőt, „elhámlasztja” a kiszedhetetlennek tűnő foltokat is.

Alice Robinson tapasztalata: "Az öt éves lányom retinaégetően neonszínű ruháját mostam ki egy kis konyhasóval, negyven fokon. A ruhán már reménytelen sárga foltok éktelenkedtek, a mosás után kissé fényesebb lett, de nem nyűgözött le az eredmény."

A szakember véleménye: "Talán van némi hatása, de a sima asztali só nem reagál a mosószerre. Két evőkanál só pedig egyáltalán nem oszt nem szoroz, inkább próbáljuk ki négy kanállal. Egyes kényes anyagok, mint a selyem vagy a gyapjú nem élik túl az ilyen mosást, de pamuttal érdemes kipróbálni."

103130035
Bloomberg / Europress / Getty

A tej kiszedi a foltokat

Tipp: Mossa ki tollpacás ruháit tejjel, ami valószínűleg azért szedi ki a foltokat, mert tejsav van benne.

Alice Robinson tapasztalata: "A kilenc éves gyerekem már engedélyt kapott arra az iskolában, hogy tollal írjon. Elméletileg ez azt jelenti, hogy már tud írni. A gyakorlatban pedig azt jelenti, hogy mindent összetintáz. A tanév végén már nem fektettem akkora figyelmet az iskolai ruháira, de ennek ellenére ráadtam egy fehér mellényt, amit természetesen összefestett kék tintával. Ezt a mellényt beáztattam néhány pohár félzsíros tejbe, majd egy óra múlva leöblítettem. Bár a tintafolt kissé elhalványult, de nem tűnt el teljesen."

A szakember véleménye: "A tintafoltot a legnehezebb kiszedni. A speciálisabb folteltávolítók valószínűleg hatékonyabbak, mintha csak a tejben található kis mennyiségű tejsavra támaszkodnánk."

Fehérítse ruhát aszpirinnel

Tipp: Viseltes fehér ruháit áztassa be forró vízbe, melybe előtte már feloldott öt darab aszpirin tablettát.

Alice Robinson tapasztalata: "Az öt éves gyerekem teljesen szürke színűvé vált fehér zokniját mostam ki öt darab aszpirin társaságában. A zoknit két órán keresztül hagytam ázni a vízben. Bár a víz piszkos lett, a zokni határozottan szürke maradt."

A szakember véleménye: "Az aszpirin szalicilsavat tartalmaz, ami úgy viselkedik, mint a fehérítő. Ez azonban elhanyagolható, mert semmi sem fog történni a ruhákkal, akár ötszáz tablettával is kimoshatjuk azt. A fehér ruhákhoz inkább az optikai színélénkítő hatással bíró tisztítószereket javasolnám."

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra