Celebmentesíti címlapját egy brit női magazin

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A brit Essentials magazinban hivatásos modellek és híresség helyett ezentúl csak átlagos, hétköznapi nők szerepelnek majd.

A brit Essentials magazin illetékesei úgy döntöttek, hogy száműzik a hivatásos modelleket és a hírességeket a címlapról, és ezentúl csakis átlagos, hétköznapi nők szerepelnek a nyitóoldalon – írja a Daily Mail.  Az októberi szám címlapján tíz teljesen hétköznapi nő szerepel majd, és a tervek szerint egyetlen rovatban sem szerepelnek majd sztárok, és modellek.

A magazin összesen ötezer nő véleményét kérte ki, és háromnegyedük azt állította, hogy a hétköznapi nők fotói sokkal ösztönzőbben hatnának rájuk, mint a celebek képei. A megkérdezettek 72 százaléka egyetértett abban, hogy a hírességek miatt sokkal nagyobb nyomás nehezedik a nőkre.

Az októberi címlapon szereplő nők konfekciómérete és életkora is változó. A legfiatalabb alkalmi modell 34 éves, míg a legidősebb 70 éves, a legkisebb mérettel rendelkező hölgy 36-os ruhákat hord, a legnagyobb konfekció mérettel rendelkező pedig 46-osat.

Az egyik címlaplány, Sarah Benham, 34 éves, két gyermek édesanyja, és általában 44-46-os méretű ruhákat hord. Elmondása szerint korábban nem volt elégedett önmagával, de ez a feladat csodálatos élmény számára, és sokkal magabiztosabb lett. A 70 éves Jan Spooner alig hiszi el, hogy ő is felkerült a címlapra. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy én is szerepelek a címlapon a sok fiatal nő között. Csodálatos ötlet, hogy valódi nőket kérnek fel modellkedni” - tette hozzá.

Az utóbbi pár hónapban több magazin döntött úgy, hogy nem vagy alig retusálják a hasábjaikon szereplő celebeket és modelleket, esetleg a sminket is elhagyják, de még kevesen vannak azok, akik átlagos nőkkel helyettesítik őket. Egy évvel korábban a német Brigitte magazin jelentette be, hogy a szupersovány modellek helyett igazi nőket kívánnak alkalmazni. „Éveken keresztül kellett kicsit nagyobbra retusálni a modelleket. Főleg a dekoltázsukat és combjukat kellett feljavítani. Ez meglehetősen zavaró és perverz dolog” – nyilatkozta 2009-ben Andreas Lebert főszerkesztő. Karl Lagerfeld, a Chanel vezetőtervezője akkor negatív kritikával illette ezt az elképzelést, de az utóbbi időben mintha az ő véleménye is kezdene megváltozni, bár még van hova fejlődnie.

A magazinokon kívül egyébként különböző szépségipari és ruházati cégek is próbálnak azzal kedveskedni a vásárlóiknak, hogy hozzájuk hasonló nőkkel reklámozzák termékeiket. Ott van például a Dove vagy az Ultimo.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.