Ámokfutó fodrászok és rásült bikini a római divathéten

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Milánónak egyelőre nem kell rettegnie, hogy elveszik tőle a rivaldafényt. Rómában őrületes, de nem lenyűgöző bemutatókat tartottak.

Újabb divathét ért véget, Berlin után most Rómát mutatjuk be azon városok közül, akiknek sehogysem sikerül igazi divatfővárossá kinőniük magukat. Róma persze azért indul nehéz helyzetből, mert Olaszországnak már megvan a maga elegancia-központja, természetesen Milánó, ami mellett az igazi főváros ezen a téren a másodhegedűs szerepére van kárhoztatva.

Galéria ikon

14

Galéria: Roma Altamoda 2010
Fotó: Northfoto

Lapozzák csak végig galériánkat, és mindjárt kiderül, hogy miért van ez. Arról ne is beszéljünk, hogy Rómából hiányzik a milánói divatheteken szokásos celebáradat, de amíg Észak-Olaszországban valahogy mindig úgy tudnak bizarrnál bizarrabb kreációkkal előállni, hogy a dolog lélegzetelállítóan sikkes és elegáns marad, délebbre az őrület és kreativitás mellől hiányzik az a valami, amitől egy igazi divatfőváros bemutatói olyan földöntúlian elegánsnak tűnnek.

Itt a fodrászok többsége mintha az Alíz Csodaországbanhoz készített volna frizurákat, nézzék csak meg például Lorenzo Riva csavaros hajtornyait vagy az Abed Mahfouz részére készített hullámokat. Az egyik modell bőrén jól látszik, hogy rásült a bikinifelső - ilyet egy profi nem szokott megengedni magának. A kollekciók persze ettől még érdekesek és szépek, még akkor is, ha nem sok minden derül ki belőlük arra nézvést, hogy a tervező szerint melyik aktuális trendet merre kéne továbbvinni a jövőben.

Galéria ikon

14

Galéria: Roma Altamoda 2010
Fotó: Northfoto

Az egyik legszimpatikusabb tervező, Raffella Curiel mindenesetre néhány vöröskeresztes nővérkét is csatasorba állított bemutatóján. Némi meglepetésre azonban nem az ilyenkor várható szexiegyenruhás bombázók tűntek fel a kifutón, hanem igazi kórházi apácának tűnő, átlagos modellek, akik mintha be szeretnék kísérni egy kezelésre a középen álló hölgyet, a virágcsokorból ítélve menyasszonyt.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?