A vörös rúzst Scarlett Johanssonnak találták ki
Scarlett Johansson reklámkampányával vezette be a Dolce&Gabbana ház az első sminktermékeit. A színésznő Marilyn Monroe stílusában, fehér halcsontos fűzőben pózol, ahogyan elődje az ötvenes években hengerelte le a filmfogyasztókat. Scarlett Johansson színészi eszközeiről sokat értekeztek már, egyesek vérszegénynek és súlytalannak tartják, de ugyanez a beauty-kampányairól általában nem mondható el, a vörös rúzst mintha kifejezetten a kedvéért hozták volna újra divatba.

Mint azt gyb kollégánk megjövendölte, az idei év sminktrendjében a legnagyobb klasszikus a vörös ajakfestés lesz, ehhez a színésznő fekete szemhéjtust kapott, ami ugyan már tavaly elterjedt, és őszre kissé le is csengett. A Dolce& Gabbana két vezetője nagy harmóniában állította, eljött az idő, hogy ők is kivegyék a részüket a dekorkozmetikai iparágból, termékeik forgalmazójául a Procter&Gamble-t választották, művészeti igazgatójuk pedig a 38 éves brit sminkmester, Pat McGrath lett, akivel már hosszú évek óta együtt dolgoznak a divatshow-ikon. A sminkművésznek is nevezett, félig jamaicai származású McGrath gyerekkori hobbija volt elemezni a klasszikus amerikai filmekben látható jelmezeket, sminkeket és maszkokat, ezért kamaszkorában nem volt szüksége pályaválasztási tanácsadó segítségére. Dolgozott a minimalista, német Jil Sanderrel, John Gallianóval, és Max Factor nemzetközi kreatív és design igazgatója is volt, mielőtt leszerződött volna a Dolce&Gabbana házzal.
- Címkék:
- divattervezők,
- celeb,
- beauty,
- smink


KOMMENTEK
2009.01.26 17:31:01Piroskabat
Allandoan ezzel a libaval kell foglalkozni! Egyszer a taknyos zsebkendojet adja el, milliokerrt, masnap neki all legjobban a ruzs... ezt feltetlen ide kell tenni ;)
2009.01.26 18:20:22a_tom
Ha kitalálják hogy valamit el kéne adni, akkor hirtelen trendi lesz és egyből rájönnek hogy valakinek nagyon jól áll.
Amúgy nekem ez a kép nem jött be.
2009.01.26 18:28:43viks
Szép ez a csaj - magánvélemény.
2009.01.26 18:43:59tomsawyer
nem jön be - magánvélemény
2009.01.26 19:39:17ddevil
kurvajó - magánvélemény :)
2009.01.26 19:43:41tomsawyer
nagyon mű a képen - magánvélemény
2009.01.26 19:55:31lewi
A Kölcsey Ferenc által alkotott Himnusz évfordulóját emlegette valaki, bármely média ?
2009.01.26 20:02:25tomsawyer
nem lewi. Az már luxus lenne.
Ez itt különben is a Velvet.
2009.01.26 20:13:37deathbat
lewi: a "celebvagyok..."-on meg a győzikéken edződött dicső magyar népnek? minek?
2009.01.26 20:20:19nyuszifül67
nekem amúgy nagyon tetszik, de ezen a képen nem felismerhető, lehetne bárki. szerintem ennél eddig csak jobban nézett ki. a fotó egyébként nagyon igényes
2009.01.26 20:53:12napsziget
ez a kep valami hihetetlenul jo. ez a lány meseszep szerintem, de ez is csak egy velemeny:) az igaz, h mu, de szerintem ennek ez a celja, marilynosra csinalatak meg, és jo lett. ez nem olyan termeszetes szépség plakát. és mivel ez a velvet tejben-vajban resze, nem hiszem, h kotelesseguk lenne megemlekezni a neves datumrol lewi, hacsak nem a kolcsey altal bevezett trend kezd uj erore kapni 2009ben:D
2009.01.26 20:58:39Juharlevel
napszigettel értek egyet
SJ szép, jó szinésznő, nem egy csontkollekció, és nem egy műceleb, aki balhekkal kerül be az ujságokba. (a zsebkendős sztori kivétel)
ez egy reklám. és ott bizony sok dolog elfér. szerintem is igényes!
a himnusz meg amúgy sem tetszik,lewi
2009.01.26 21:42:21AmiW
Juharlevellel egyetertek abban,hogy a Himnuszt lecserelhetnek mar valami pozitivabbra.
Errol a csajrol meg annyit,hogy szerintem gyenge szineszno es nagyon semmilyen a kulseje is. Oke,jo nagy melle van, ez pozitiv ;)
A reklamkampany meg baromi unalmas. Nem hiszem,hogy nem lehet ujat kitalalni,mindig MM-t kell eloszedni. Olyan kisugarzasa ugysincs senkinek,mint neki volt.
2009.01.26 21:48:41Piraeus
Szép ez a csaj, sőt
kurvajó, de
nagyon mű a képen, így most
nem jön be
- magánvélemény
:DDD
2009.01.26 21:51:16Piraeus
Ja, és a Himnusz briliáns költemény, és egyedülálló a megzenésítése is. A hagyomány pedig ráadásul jó dolog.
2009.01.26 22:01:08AmiW
2009.01.26 21:51:16 Piraeus
Egyetertek.
De a magyarok epp elegge borulatoak,nem kellene mar gyerekkortol sulykolni ezt a sorsuldozott dolgot.
Persze,en is meghatodok,amikor meghallom a Himnuszt (mint egy rendes magyar),de ra ferne mar erre az orszagra egy kis szemleletvaltas.
Na mindegy, ez csak az en velemenyem.
2009.01.26 22:09:46Juharlevel
igen, AmiW, erre gondoltam én is.kissé pozitiv hangvételűt kéne választani. csak a mi himnuszunk siratja saját népét, az eddigi 30-40 amit hallottam, mind pozitiv (zeneileg)
úgy hangziK: mi nagyon jók vagyunk, és még jobbak leszünk.
a mienk meg??? folyton itt a sirgödör előttünk, stb...
szép, de nem ezt választanám egy nép felemelő zenéjének
2009.01.26 22:14:09belize
kár, hogy a másik képen egyáltalán nincs vörösre rúzsozva, így az egész vörös-rúzs-lesz-idén-a-divat eszmefuttatásotok szart sem ér...
Kép itt (nem ártott volna kicsit utánanézni, aztán írni): stylenews.peoplestylewatch.com/2009/01/22/sneak-peek-scarlett-johansson-for-dolce-gabbana-makeup/
2009.01.26 22:24:11pall mall
belize
Ha jobban megnézed amit belinkeltél képen egy alapozót reklámoz, ezen a képen pedig egy rúzst, ezért nincs ott vörös szája!
2009.01.26 23:00:04bolletje
AmiW, Juharlevel, meg akkor legyen a zászló is rózsaszín meg lila, és egy hello kitty a címer helyett??
2009.01.26 23:09:53Pentuer
A kép engem nem ragadott magával.
A Himnuszunk egy ima. A legtöbb népnek indulója van, nem imája. Szerintem pozitív a kicsengése,pláne az egyre emelkedő zenével:
Balsors, akit régen tép, //ez a múlt, a jelen
Hozz rá víg esztendőt, //igény a jobb iránt
Megbűnhődte már e nép,
A múltat s jövendőt. //a számla bizonylata
Inkább az embereknek kéne változni jó irányba, akkor a Himnuszunkkal sem lenne gondja senkinek.
2009.01.26 23:37:51nyc
Kit érdekel ez a hullasápadt lotyó? Nem unják még? Mer én már nagyon!!!
Semmire sem jó színésznőcske. Smink nélkül meg ronda, mint egy viziló.
2009.01.27 00:04:43belize
pall mall,
láttam. de miért? szerinted egy alapozót nem lehet vörös rúzzsal reklámozni? vagy megfordítom a kérdést: a vörös rúzsos képen szerinted nincs rajta alapozó?
2009.01.27 01:00:03flimo13
Szar kép, pedig szép a csaj. A vörös rúzs meg egyenesen emberiség elleni vétek.
2009.01.27 08:23:17pocogteto
Csak ne találja meg az asszony a rúzsfoltot a ruhádon... - magánvélemény
2009.01.27 11:13:35csib
Én leszavazom Szkárlettet is, meg a Himnuszt is. És nem azért, mert kőbunkó vagyok, de tényleg depressziós. Ha a szöveget nem is nézzük - mert az ima, így de fault depi, már a puszta zene is olyan mélabús, sötét, borongós, hogy komolyan azon gondolkozik az ember, hogyan vessen véget az életének.. Lehet mondjuk előbbre tartanánk egy pár dologban, ha nekünk is lenne egy jó kis lelkesítő indulónk, hogy tralla-la mi vagyunk a legjobban. lehet nem lenne ez a nemzeti frusztáció.
Szkárlett teljesen átlagos. Ez egy photoshop kép, bárkit ilyenre rajzolnak, ha kell, nem kell elájulni.
2009.01.27 11:37:56AmiW
2009.01.27 11:13:35 csib
Minden szavaddal egyetertek :)!!
2009.01.27 12:55:25e_e
szerintem meg kabe pont az egyetlen NEM atlagos fiatal szineszno hollywoodban.
2009.01.27 18:57:13napsziget
e_e vel egyet ertek. habar nekem meg mindig natalie portman a kedvencem, na meg penelope, de ettol fuggetlen szerintem ugyes kis csaj ez a scarlett C: a fulesbol, a match pointbol, a masik boleynbol, a leany gyonyfulbevalovalbol mind-mind kiderult, h sokszinu és nem jatszik rosszul. egyes hiperuber felkapott mupicsaknal mindenkepp jobb. es szerintem szep az arca kevesse kiretusalva is, es az alakkja pedig szep noies termeszetes. a himnusz pedig igaz, h borongos, depis hangulatu, de szerintem gyonyoru. itt kint nagyn ritkan hallom csak, de olyankor tenyleg pont ott talal el, ahol kell. ennyi. amugy legszebb himnusz elmenyem 4eve volt, amikor bankbant neztem az operaban, az evad elso eloadasa volt, es elenekltuk a himnuszt, mint azt ilyenkor szokas. ritkan ereztem/erzem ugy, de akkor annyira jo volt magyarnak lenni, ahogy egyszerre kb szazan enekletuk, es a nagy zenekar meg jatszott a dallamot... C:
2009.01.28 12:28:39kiskalacs
nekem se tetszik ez a no. olyan semmitmondo setestu