Az olasz konyha becsületén a kenyér a szégyenfolt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A világ nemzeti konyhái közül az olasz a legismertebb a világon, és ez nyilván nem is véletlen.

A világ nemzeti konyhái közül az olasz a legismertebb a világon, és ez nyilván nem is véletlen. Ha főzésről van szó, legfeljebb a franciák tudják felvenni velük a versenyt, ez tény, nem is ezt fogom vitatni alább. Sőt, azt is hozzátenném, hogy Rómánál délebbre egyetlenegyszer merészkedtem életemben, az is 1995-ben volt és autóbusszal, tehát az alábbiak kizárólag észak-Olaszországra vonatkoznak.

Sőt, azt is tudom, hogy léteznek olyan kenyérhelyettesítők, mint a grissini, a pizzakenyér vagy a focaccia, és ezek lehetnek eszméletlenül finomak. Tehát most csakis az igazi és egyben északolasz kenyérről lesz szó. Ezen a környéken ugyanis volt szerencsém az utóbbi időben kismilliószor bennszülötteknél vendégségben étkezni, megfordultam szuperközérttől divataperitívón keresztül esküvőig jópár helyen, tehát elég pontos fogalmaim vannak arról, hogy mit esznek ezek az emberek errefelé a hétköznapokban és azokon kívül.

És akárkinél is voltam, akármilyen zseniális volt a pesto, mesés a vitello tonnato vagy ínycsiklandó a cotechino lila krumpliból készült pürével, a kenyér mindig és mindehol szar volt. Amikor itt kinn vagyok, van egy pékem, ahol méregdrágán ugyan (a múltkor egy fél kilós miniveknit 4 euró 80 centért vettem meg, ami 1200 forintnál is több), de kapható ehető kenyér is. Kizárólag ennek a posztnak a kedvéért ma vettem abból a fajtából, amit itt mindenki vásárol. A fenti képen látható.

Hogy mi minden bajom van ezzel a pékipari termékkel, azt a következőképpen gyűjtöttem pontokba.

1. Kezdjük ott, hogy kívülről van rajta egy réteg liszt. Ettől azonnal az ember szájpadlására tapad, plusz összeporoz mindent két méteres körzetben. Nem értem, miért képtelenek kívülről liszttelen kenyeret sütni. De még ez a legkevesebb.

2. Talán nem látszik elég jól a képen, de ezeknek a 20-30 centis "papucsoknak" normális héja nincs. Ezt egy finom puha bél még kompenzálhatná, de belül csak egy nagy luk van általában, száraz, íztelen cafatokkal.

3. Mindemellé az egész valami egészen erkölcstelen módon morzsálódik.

4. Ha az állag nem jött be, esetleg az íz...? Sajnos ezen a téren is nulla az olasz pékek teljesítménye. Toszkánában például egyenesen só nélkül készítik a kenyeret, ami annyira visszataszító, hogy még a Piemontból levándorolt ismerőseim se bírják legyűrni. Egyszerűen nem tudja az ember megállapítani, hogy most a szájában van-e a kenyér, esetleg elfelejtett-e harapni, vagy már rég lenyelte a legutóbbi falatot.

5. Az íztelenség oka nagyrészt az, hogy csakis fehér kenyér van. Nincs barna kenyér, rozs, kukorica, szotyi, krumpli vagy valami, semmi trükk, esetleg a teteje meg van szórva egy kis szezámmal.

Mindez azért lehet így, mert az olaszoknál a nálunk normálisnak számító hideg vacsora ismeretlen. Minden estére főznek valamit, legalább valami pastát. Ha egy étkezéskor nincs meleg étel, akkor az általában ebéd és egy jókora insalatona (azaz bőséges saláta) kerül az asztalra, akár tonhallal, tojással vagy egyéb módon főétellé felturbózva. Nem véletlen, hiszen jó felvágottak és sajtok ugyan vannak, zöldségről nem is beszélve, csak éppen nincs egy jó kenyér, amivel meg lehetne őket enni.

Kíváncsi vagyok, Olaszországban élő olvasónk, Gioia megerősíti-e majd a fentieket, én mindenesetre alig várom, hogy pár nap múlva újra otthon legyek és teletömhessem magam jó kis sajtos kiflikkel, rozskenyerekkel és császárzsömlékkel, vagy csak egy karéj sima, de finom héjjal és béllel rendelkező kenyérrel.

(A fenti fényképen kenyérnek látszó tárgyakat természetesen nem ettem meg, de ki se dobtam, hanem bedolgoztam fasírtnak.)

Sóbors receptek

Van egy jó recepted, és megmutatnád a világnak?

Ott lapul a nagymamád receptes füzetében, milliószor készítetted már a különleges alkalmakra, olyan, ami megmenti a hétköznapokat, vagy épp ez a kedvenc ételed? 

Küldd el nekünk, és legyél a Sóbors Olvasói receptek rovatának szerzője!

A recepted nem maradhat a fiókban!

Recept beküldése

hirdetés

gyb
gyb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.