Hogy fertőzte meg PoshSpice a hajával Hollywoodot?
2007 frizurája az aszimetrikus bubifrizura lett, amit Victoria Beckham terjesztett el, akár egy erősen fertőző vírust. (Mrs. Beckham amúgy is szeret divatot csinálni, legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az ázsiaiak arcát tervezi átszabni.) A hátul rövidebb, elől hosszabb, szálanként tépett frufruval ékesített frizurát hordja ma már Hollywood apraja-nagyja, sőt, a hullám a magyarországi fejeket sem kímélte. A frizura külön elnevezést is kapott, angolul pobként hivatkoznak rá, ami a posh és bob (bubifrizura) kifejezések együtteséből jött létre. A machesteri lapok már 2006 őszén írtak a pob-hullámról, aztán amikor a Beckham család 2007 nyarán az újvilágba érkezett, amerikai sztárpajtásaik is elkapták a vírust.
Az első áldozat maga Mrs. Tom Cruise volt, írja a Stylehive. Katie Holmes 2007 júniusában vágatott magának és kislányának pobot, őt követte Rihanna, Paris Hilton, majd a csodálatos Rod lánya, a divatmogul Kim Stewart és így tovább. Az alábbi galériában közülük válogattunk, nézegesség kedvükre, aztán döntsék el, Önök lesznek-e a pob 2008-as áldozatai. Vagy tutira nem?



KOMMENTEK
2008.01.07 09:04:38niobee
esélytelen. kb derékig ér a hajam, ki van csukva , hogy levágassam:)
2008.01.07 09:11:15akárki
Nekem tetszik.
2008.01.07 09:35:04hagymácska
nekem is volt ilyen frizum még a gimiben kb. '92 táján, bnőm fodrász lévén rajtam kísérletezett, valójában elég sok idő kell míg így bír kinézni(szögegyenes de makacs hajnál-nálam) és utáltam h.lépten nyomon megállítottak, hogy mondjam már meg ki a fodrászom..akkoriban elég extravagánsnak tűnt..én utáltam egy hónapig bírtam aztán levágtuk az elejét:))
2008.01.07 10:09:38ARic
szerintem az összes többi tök más...
Nekem nagyon tetszik az "eredeti", bár ki nem állhatom a viselőjét.
2008.01.07 11:09:25Juliet
Sokkal jobban áll az arcához, mint a hosszú haj.
Én bírom őt na :)
2008.01.07 11:22:57Brizsitt
Nekem a Christina Applegate-é tetszik a legjobban, de most még nem tudom, hogy akarok-e ilyet. Egyébként arc kérdése az egész, van akinek nagyon jól áll, viszont a legtöbb embernek elcseszett feje van benne, pláne, ha nem lövik be.
2008.01.07 11:46:53Reddha
Nekem is Christina Applegat-é tetszik leginkább...és azt hiszem engem ő fertőzött meg,szerencsére jövő héten megyek fodrászhoz,bár az én hajam is derékig ér,de szerencsére úgy nől,mint a gomba, így kb. másfél-2 hónap múlva újra hosszú lesz.
2008.01.07 14:27:43theba
nekem is bejön a bubi,de növesztem a hajam:-)de majd egyszer...amúgy tényleg Christina Applegate-é a legmenőbb,nekem egyenesben jobb,a kócos verzió nem olyan elegáns...de OK.
2008.01.07 14:28:56Louuu
Rihanna a nyerő. Sokkal jobb, mint a hajzat szörnyű terjesztőjén.
2008.01.07 15:26:36Indilyány
Nekem is a Rihannáé tetszik a legjobban!Én sosem vágatnék ilyet, szerintem nagyon el lehet feküdni és egy év mire rendesen beállítom. Jah és persze sajnálnám a hosszú hajam... :)
2008.01.07 15:42:52mormota20
szerintem nagyon jó, csak nehéz igazán jól beállítani ha az embernek nincs othon házi fodrásza...
2008.01.07 15:56:57csib
Azért lett ilyen haja Vikinek, mert évekig súlyos kilókat varratott a vékonyka hajára, ami gondolom megsínylette ezt és le kellett kaszabolni, hogy regenerálódjon. Csak hátul kellett nyesni, mert rongálódott. Ehhez képest trendet teremt vele, és minden hülye amerikai őt majmolja. Lehet, hogy sötét a csaj, de van egy jó managere, aki viszont picit ért a PR-hoz.
Egyébként kisebb, rövid darabok most is vannak neki bent felül, így nem magától áll ez így, nem körkefével szárította...
2008.01.07 18:18:37nafretiti
Nekem is volt ilyen, 15 éve...
Ma már hosszabb és eszemben sincs megválni tőle,főleg csak azért,mert egy ismert embernek ilyen van, ez tizenévesen még belefér.
2008.01.07 18:22:41Fifone
nem
2008.01.07 20:14:39framboise
Nekem ilyen volt tavasszal.És tényleg nehéz belőni ha nem szögegyenes a hajad. Nekem mindig kifelé kunkorodott. Úgy meg tiszta 90'es évek.
Megnövesztettem, mert egy hirtelen mindenkinek olyan haja lett.
2008.01.08 09:26:36katjana
az a vicces, hogy a több éves tragikus póthajazás előtt hajszálra(!!) ugyanilyen frizkója volt, emlékszik erre valaki?
2008.01.08 10:26:24orshe
nekem ilyenem van, egyszerűen imádom, Victoriat persze annál kevésbé -a hosszút meguntam, ez szerintem sokkal merészebb, engedi láttatni a nyakat, több hangsúlyt kap az ember arca is és hátra is lehet tűzni, ha arról van szó- annyira nem nehéz belőni, reggelente 5-10 percet szánok rá, és egész nap mutatós, sőt, nem tartok otthon házi fodrászt sem, pedig de élvezném :)
2008.01.08 13:39:51Verbalis Inkontinencia
Jól néz ki szvsz...nőies és csinos. De "követők" közül nem mind tűnik utánzónak, klasszikus bubik, nekem ilyen volt évekig és most ismét hasonló
Más az, h. tényleg belőjük nagy nehezen(3 kéz kéne hozzá nekem), aztán kimegyek a ködbe és 5 perc alatt begöndörödik vmi lehetetlen formájúra.. :-/
2008.01.09 13:42:11Starfckah
Egyébbként a csaj nem hülye, Marc Jacobs és Lagerfeld közeli barátjaként valószínűleg tudja mitcsinál..
2008.01.20 00:30:40pazvega
nekem a bubifrizura csak barnan vagy feketen tetszik. En is csipem Victoriat, de szerintem a szoke nem illik az arcahoz. De asszem per pillanat ujra barna.
2008.01.27 09:34:20reni0214
Nekem is baromira tetszik csak az a robléma,hogy nem egyenes a hajam de még göndör sem.:--)))
Ha ki is vasalom 1óra múlva kunkorodik mindenfelé és úgy már nem ugyanaz a hatás.De még így is hatalmas a kísértés,hogy már azonnal rohanjak a fodrászhoz......:-))))))))