Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Tizenhárom évvel ezelőtt rájött, hogy milyen varázserő van a kezében: hogy pedagógusként megadhatja azokat az alapokat a gyerekeknek, amik segíthetnek nekik felelősségteljes és tudatos felnőttekké válni, és megalapította az önkéntes diákokból álló ökomókusok csapatát, akik olyan környezetvédelmi feladatokat látnak el az iskola körül, mint a szelektív hulladékgyűjtés, a komposztálás vagy udvar rendben tartása.
Tóth Máriával, az Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola – népszerű nevén a Mókus – tanítónőjével a Római-parton találkozom, és a helyszínválasztás nem véletlenszerű. Biciklivel érkezik, a szomszédból tekert át, mutat a túlpartra, nyomában befogadott kutyája, Pite ballag, aki amint meglátja a Dunát, a vízbe gázol, majd jóízűen hempereg a fehér kavicson. Miközben Marcsival beszélgetünk, úgy érzem, egy jóságos tündér ül velem szemben, aki a maga apró csodáival igyekszik meggyógyítani a világot.
Mostanában egyre több szülőtől hallom, hogy az általános iskolás korú gyereke elkezdett érdeklődni a környezetvédelem iránt. Te mit tapasztalsz, a fiatalokat tényleg érdekli ez a téma?
Vegyesnek érzem ezt a dolgot. Ahol foglalkoznak ezzel otthon, ott a gyereken látszik, hogy ő is nyitottabb, és már csinál olyan dolgokat, amik erre irányulnak. Ahol meg nem, ott most nyílik rá az értelme. Ami az idősebb generációnak probléma – hogy szemléletet vagy szokásokat váltson –, az a gyereknél nem gond, mert neki még nincsenek kialakult szokásai. Amit lát, azt tartja evidensnek, a befogadókészsége szinte határtalan.
Én azt érzem, hogy ez a generáció fogékonyabb a környezetvédelemre.
Ebben a korban igen. Valószínű, hogy ha a szüleik vagy a nagyszüleik, amikor gyerekek voltak, foglalkoztak volna ezzel, vagy kaptak volna olyan dolgokat, amik ráirányítják a figyelmüket erre, akkor nem abban a helyzetben lennénk, ami most van.
Lehet ennek köze ahhoz, hogy a gyerekeket ma rengeteg információ éri arról, hogy mi történik a világban?
Lehetséges. Jó lett volna, ha a fenntarthatóságra való törekvés harminc évvel ezelőtt már kapott volna ilyen figyelmet, amikor is az ENSZ az oktatásba való bekerülését célul tűzte ki.
A ti iskolátokban a gyerekek önkéntesként, úgynevezett ökomókusként tanulhatnak a környezettudatos viselkedésről. Mesélsz róluk?
Hol kezdjem? Az osztályomban megkérdezte tőlem egy kislány, hogy mióta vagyok környezetvédő. Nem tudtam pontosan válaszolni rá, mert bennem is fokozatosan alakult ki. Voltam egy környezeti neveléssel foglalkozó továbbképzésen, ott érlelődött meg bennem az a felismerés, hogy milyen kincs van a kezünkben, van egy új generáció, amelyik olyan, mint egy tiszta lap, bármit írhatsz rá. Akkor még nem hallottam az ENSZ törekvéséről. Megdöbbentő számomra, hogy annak, aki nap mint nap tanít, ahogyan én is, valójában ez a szemlélet nem jött át az oktatási rendszeren át a mindennapi gyakorlatba. 2006-ban jutott eszembe, hogy létre kellene hozni egy olyan kis csoportot, amellyel például be lehetne indítani a szelektív hulladékgyűjtést. Akkor ez nem volt általános, nem is volt rá törvény. Akkor találtam ki ezt az ökomókusos dolgot.
Ökomókusnak a gyerekek második és nyolcadik között bármelyik osztályból jöhetnek, ha van kedvük. Teljesen öntevékeny a dolog, aki jön és lelkes, azokkal tevékenykedünk. Például az iskolában folyamatosan megy a papír- és a kupakgyűjtés, amit behoznak otthonról, azt nem hozzám, hanem az ügyeletes gyerekekhez viszik, ők mérik le, ők könyvelik, ők csinálják az adminisztrációt. Egy csomó dolgot kiélhetnek ebben a munkában, amit, mondjuk, egy tanítási óra keretein belül nem. Van, akinek jó a szervezőkészsége vagy szeret önállóbban dönteni, pakolászni, intézkedni, de erre nincs mód egy órán belül, egy ilyen tevékenység kapcsán viszont igen. Maguktól jönnek, és kérdezik, hogy mit lehetne még csinálni, vagy mit szólnék, ha összesöpörnék az udvaron a leveleket, már maguktól meglátnak feladatokat. Én meg mondom, hogy ez fantasztikus, csináljátok. Tulajdonképpen csak menedzselnem kell őket, hogy ez működjön. Sajnos jellemző, hogy ahogy kamaszodnak, ez a lelkesedés azért alábbhagy, más irányba fordul az érdeklődésük, de azért vannak felsősök is az ökomókusok között. Főleg, ha papírszállítás van, segíteni kell rakodni, ami a tanórába is belenyúlik – ilyenkor nagyon sok felsős segítségem van.
Mennyire jelentkeznek lelkesen a gyerekek ökomókusnak? Kell őket valamivel motiválni?
Lelkesek nagyon. Azt gondolom, hogy a dolgok magukban hordozzák a jutalmukat. Ez is ilyen, hogy önállóan csinálhatom, bemehetek abba a raktárba, ahova más nem, felvehetem a mókusos pólót, használhatom a szemétszedő csipeszt satöbbi. Ugyanakkor a motiváció másik fajtájára, a külső visszajelzésre is szükség van. Pontosan nyilvántartom, hogy ki mennyit dolgozott, a gyerekek annak függvényében kapnak elismerést. Félévenként van jutalomosztás az iskolagyűlésen, ahol kapnak egy kis jelvényt, amit főleg az alsósok nagyon lelkesen hordanak. A rendfokozatok bronz-, ezüst- és aranyjelvényes mókus, és aki már elérte az aranyjelvényességet és még mindig elég aktív, örökös ökomókus lesz. Ő kap egy pólót, ami az övé lehet – mert az ügyeletesi pólót csak egy hétig viselheti –, utána pedig megpróbálok olyan ajándékokat adni nekik, amelyek hasznosak is, például ivókulacsot vagy olyan könyvet, ami a természet szépségeivel foglalkozik. Ez a másik része a motivációnak.
Van műanyagmentes pénteketek is. Mennyire tudja mindenki tartani?
Amennyire szeretné. Belső indíttatástól függ, hogy ki mennyire. A PET-palackok használatát már egész minimálisra tudtuk csökkenteni iskolaszinten is. Ez azt jelenti, hogy az egész iskola egy heti adagja egy zsák. Ez nagyon kevés ahhoz képest, hogy évekkel ezelőtt milyen rengeteg volt. Aztán egyre inkább terjed a saját uzsonnásdoboz, és hogy nem műanyagba csomagolják az ennivalót, a haladóbbaknak már van viaszosvászon szalvétája is. Azt látom, hogy a gyerekek nagyon nyitottak. Az osztályomban már a második hét után mindenkinek volt saját palackja.
Van olyan a gyerekeknél, ami már ciki? Például ha valaki kitesz az asztalára a tízórai szünetben egy PET-palackot?
Az osztályomban igen. Főleg, ha pénteken történik. Volt ilyen, és az illető szabadkozott, hogy ezt már többször használta, csak bent felejtette az iskolában az ivókulacsát, és anya otthon a teát gyorsan beletöltötte egy PET-palackba.
Azok a gyerekek, akik ökomókusnak jelentkeznek, mennyire vannak tisztában az aktuális környezeti problémákkal?
Fokozatosan kapcsolódnak bele. Hetente vannak mókusgyűlések, akkor néhány mondat erejéig nekem is van lehetőségem erről beszélni. Vagy például részt veszünk környezetvédő akciókon, jutalomtúrákra megyünk. Most például márciusban a víz világnapján üzemlátogatáson voltunk a csatornázási műveknél, ahova csak az ökomókusokat vittem. Beszéltünk a vízről, és hogy mi történik vele, ha lehúzzuk a vécén, majd mit kell ahhoz tenni, hogy visszakerülhessen a víz a folyóba. Az, hogy a gyerekek mennyire tudják majd a magukévá tenni ezt a dolgot, a kollégáim támogatásán is múlik. Ezért a következő célkitűzésem, hogy valahogy őket is még jobban ez irányba mozdítsam, persze úgy, hogy ez ne tűnjön erőszakosnak, inkább a belátásukra bízva, mert sokkal hatékonyabb, ha valaki saját felismerés útján jut el egy döntésig, nem pedig kényszerből.
Ezek szerint a kollégák nem olyan lelkesek, mint a diákok.
Változó, de a pozitív irány már nyomon követhető. Egyre több kollégámon látom, hogy van rá hajlandósága. Legkedvesebb példa, amikor mutatja nekem az újonnan beszerzett ivókulacsát. Látszik, hogy büszkék rá, ha léptek egyet. Van egy másik példám, ami tanárbúcsúztatón történt a nyolcadikos osztályfőnököknek és a szülőknek köszönhetően. Az elköszönő diákok meg szokták lepni a tanáraikat egy kis műsorral és egy kis süteménnyel, idén ott már nem volt eldobható műanyag, helyette papírtányér, szalvéta, fa evőeszköz. Látszik, hogy már ilyenekre figyelnek. Vagy például a farsangon a pattogatott kukoricát sem műanyag poharakban mértük, hanem a gyerekekkel hajtogattuk a tartókat papírból.
A gyerekek mennyire tudnak hatni a felnőttekre? Hazaviszik az iskolában tanultakat?
Az a tapasztalatom, hogy egész jól lehet a gyerekeken keresztül a szülőkre hatni, akikhez idáig el sem jutott sok minden. Van egy történetem egy kisfiúról, akinek az apukája mesélte, hogy a kakaót szívószállal szokta inni. Egyszer ez a kisfiú azt mondta, hogy ő már többé nem kér szívószálat, mert az iskolában hallotta, hogy milyen sok szívószálból lesz szemét, ha kikerül a természetbe. Egy másik történet arról szól, hogy a szülők eddig nem gyűjtötték szelektíven a hulladékot, de mivel az iskolában ez történik, otthon is így tesznek. Vagy volt egy korábbi akciónk, a Mondj nemet a műanyag zacskókra. Egy fültanú mesélte, hogy sorban állt az Auchanban, és egy iskolánkba járó kisfiú mondta az anyukájának, hogy ugye te nem kérsz műanyag zacskót, mi hoztunk szatyrot.
Mi gondolsz, mi a legjobb formája annak, hogy akár szülőként, akár pedagógusként a gyereket környezettudatosságra neveljük?
A saját példamutatás. Nálam okosabb emberek is megfogalmazták, hogy pusztán verbális úton nem lehet értéket átadni. Ez csak úgy megy, hogy nap mint nap látja a gyerek a követendő példát.
Én úgy érzem, hogy ők egy szuper generáció lehetnek. Te is látod bennük a lehetőséget?
Igen, mindenképpen. Főleg Greta Thunbergnek köszönhetően, aki itthon is megmozgatott nagyon sok gyereket. De azt gondolom, hogy ez azért nem veszélytelen. Ha belegondolunk, hogy mi vár ránk a klímaváltozás miatt, akkor figyelni kell, hogy mindezt úgy tálaljuk a fiataloknak, hogy ne veszítsék el a reményt, és azt érezzék, hogy igenis van még lehetőség változtatni dolgokon. De ezt úgy semmiképp nem lehet, hogy mindent ugyanúgy csinálunk, ahogy eddig. Változtatni kell.
