A természet, az erdők és a növények gyógyító ereje egyre kevésbé tartozik az ezotéria világába, hiszen kutatások igazolják, hogy jó hatással vannak az egészségünkre. Kezdeményezések is indultak annak érdekében, hogy a természetjárást az orvos is „felírhassa receptre”, akkora a jelentősége a mindennapjainkban – és ez igaz már a gyerekeinkre, az óvodások esetében is. De ennek a trendnek van egy ellentéte is, amelyet Bambi-szindrómaként ismerünk.
A Bambi-szindróma messze nem csak a kamaszok vagy a nagyobb gyerekek problémája, már óvodás kortólmegfigyelhető. Lényegében arról van szó, hogy a szülők valamiért „elzárják” gyermekeiket a természettől, ezzel pedig komoly gondokat okoznak.
Szükségünk van a természetre
Ma már tudjuk, mennyire fontos az ember és a természet kapcsolata, ahogyan azzal is tisztában vagyunk, hogy ez a viszony nemcsak az elmére, hanem a testre is hatással van. A természet hiánya ugyanis kézzel fogható problémákat okoz. Aki nincs eleget a napon, vitaminhiánnyal kell szembenéznie; a mozgásszegény életmód pedig a szív- és érrendszerre, a cukoranyagcserére és számos egyéb területre is romboló hatással van. A természet hiánya tehát kémiai és fizikai tünetekben is megnyilvánul, messze nem csak egy divatos elmélet.
Veszélyes lehet az új trend
A természethiány gyerekekre gyakorolt hatásait először Richard Louv írta le 2005-ben, Last Child in the Woods című művében. A helyzet pedig azóta nemhogy javult volna, inkább romlott. A szerző rámutat:
a napjainkban oly’ gyakori figyelemzavar, stressz, gyermekkori depresszió, hiperaktivitás, de még a gyermekkori cukorbetegség kialakulása is összefüggésbe hozható a természet hiányával.
Nosza, irány a természet – gondolhatnánk, de ez nem ilyen egyszerű. Nem arról van szó, hogy a gyerekek nem járnak elégszer parkba, vagy hogy kizárólag a szobában ücsörögve, a számítógépes játékok világában töltik idejüket. Ezek is hozzájárulnak ahhoz a jelenséghez, amit a német szakirodalom Bambi-szindrómának nevez: a kisgyerekek a természetet édesnek, barátságosnak vagy éppen ijesztőnek, veszélyesnek tartják – de fogalmuk sincs róla, milyen is az valójában. A parkban eltöltött idő is természetközeli élmény lehetne, ám ez gyakran inkább a társadalmi elvárásokhoz, mintsem az egészséges fejlődéshez igazodik.
Csak nehogy leessen!
Mit értünk társadalmi igények alatt? A parkokban a fűre gyakran nem szabad rálépni, inkább csak nézegetni lehet a dús, zöld gyepet. A nagy fák alsó ágait sok helyen levágják, hogy megelőzzék az esetleges baleseteket, például a fára mászó gyerekek sérüléseit. De a szülők is sokat tesznek azért, hogy a gyerekeknek ne legyen valós képük a természetről.
Nem arról van szó, hogy sokan rossznak gondolják az erdőt vagy az udvari játékot. Inkább a túlféltés játszik közre a Bambi-szindróma kialakulásában.
Tökéletesen érthető, hogy egy szülő óvja gyermekét, de ez egy bizonyos ponton túl hátráltatja az egészséges fejlődést. A kis totyogóknak meg kell tapasztalniuk, milyen belemarkolni a sárba, érezni annak állagát a bőrükön – még akkor is, ha emiatt koszosak lesznek. Az óvodásoknak fára kell mászniuk, bogarakat megérinteniük, tapogatniuk mindazt, amit a környezetük kínál.
Ez nemcsak az immunrendszer fejlődését alapozza meg, hanem javítja a finommozgásokat, a helyzetfelismerő képességet, serkenti a keringést, az anyagcserét, és még sorolhatnánk. A természetben való játék pedig tökéletes ellenszere lehet a gyermekkori depressziónak is: van napsütés, és a stressz is csökken.
Rendszerszintű megoldások
Nemcsak a szülők, hanem a társadalmi rendszer is felelős a probléma kialakulásáért, éppen ezért a megoldásban is szerepet kell vállalnia. Ennek részeként szerveződnek újjá a cserkészszövetségek, és kapnak egyre nagyobb hangsúlyt az erdei óvodák.
Hazánkban is egyre több lépés történik annak érdekében, hogy a gyerekek visszataláljanak a természethez, olyan élményeket gyűjthessenek, melyekkel elkerülhető a Bambi-szindróma – mindezt biztonságos körülmények között. Ilyen lehetőségek például a madarász- vagy a bogárovi, amelyeket szakemberek tartanak óvodákban.
A foglalkozások során a gyerekek megismerkedhetnek különféle állatokkal, sok esetben élő példányokat is kézbe vehetnek – természetesen óvatosan, az élőlények épségére vigyázva –, mindezt teljesen biztonságos környezetben. Ide sorolhatók az ovikertek is, amelyeket a gyerekek maguk ültetnek be, gondozzák a növényeket, akár szüretelik is a termést – miközben földes lesz a kezük, és megtanulják a természethez való helyes viszonyulást.
Nem csak a gyerekekért
Bár a Bambi-szindróma elsősorban gyerekekre vonatkozik, ne legyenek illúzióink: ránk, felnőttekre is ugyanolyan rombolóan hat a természet hiánya. Ez a felismerés hívta életre a „zöld recept” kezdeményezést, amelynek keretében az orvos akár természetjárást vagy szabadtéri sporttevékenységet is felírhat receptre.
A gyermekek biztonságáért mindent meg kell tenni – ez nem is lehet kérdés. De közben figyeljünk arra is, mit áldozunk fel ezért! Lehet, hogy az a gyerek, aki nem lesz koszos, nem lesz beteg – legalábbis akkor és ott. Később azonban immunrendszere nagy valószínűséggel fejletlenebb lesz, így fogékonyabbá válhat a betegségekre.
Az a gyerek, aki nem mászik fára, valóban nem esik le – de később az iskolában több nehézséggel találkozhat, mint az a társa, aki elevenen, majomként fára mászva, sárban ugrálva élte meg a gyerekkorát. Amikor pedig az óvodás és iskolás korú gyerekek körében ennyire megnő a figyelemzavaros, depressziós, szorongásos tünetek aránya, minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy ezeket a problémákat gyökerestől lehessen kigyomlálni a csemetéink életéből.
Ha bővebben is érdekel a figyelemzavar, akkor olvasd el ezt az írásunkat is az ADHD-val való életről.
