Így ellenőrizheted, hogy mekkora veszélyt jelent rád a szamárköhögés

szamarkohoges-jelent (2)
Olvasási idő kb. 3 perc

Magyarországon a szakemberek szerint már szamárköhögéses járvány van, mivel minden megyéből jelentettek esetet. A legnagyobb veszélyt a csecsemőkre jelenti a betegség, de léteznek tesztek, amelyekkel mindenki ellenőrizheti, hogy mennyire védett.

Az elmúlt 20 évben összesen 35 igazolt szamárköhögéses eset volt Magyarországon, most már 76 betegről tudunk, és az elmúlt héten két csecsemő bele is halt a betegségbe. Hiába 98 százalékos az átoltottság hazánkban, úgy tűnik, már valódi járványhelyzetről lehet beszélniírja az Mfor.hu

Komoly veszélyt jelent a szamárköhögés

A szamárköhögés tünetei általában a fertőzés után hét-tíz nappal jelentkeznek, de előfordulnak esetek, amikor csak három hét elteltével jönnek elő. Kezdetben orrfolyással, lázzal és enyhe köhögés jár, ezt azonban később hetekig tartó súlyos köhögési rohamok követhetik, amelyek után a szamárbőgésre emlékeztető magas hang vagy zihálás fordul elő általában belégzéskor.

A csecsemőkre jelenti a legnagyobb veszélyt a szamárköhögés
A csecsemőkre jelenti a legnagyobb veszélyt a szamárköhögésProstock-Studio / Getty Images Hungary

A tavalyi év végén Európában sok év után újból több esetet észleltek, úgy tűnik, hogy mostanra hazánkat is elérte a járványszerű, magasabb megbetegedési szám. A legkitettebb korosztály a csecsemőké, akiknek immunrendszere még nem elég erős, hiszen nincsenek még túl a kötelező hat emlékeztető oltáson. Müller Cecília, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vezetője szerint nem árt emlékeztető oltást beadatni, főleg a kismamáknak, vagy a csecsemőkkel egy háztartásban élő családtagoknak és a csecsemő gondozásában résztvevőknek.

Már elérhetőek a szűrő tesztek

Jelenleg akciósan lehet kapni a szamárköhögés védettségi szintjét kimutató teszteket. Egy budapesti és veszprémi laborral rendelkező intézet, a GM Labor honlapja szerint 18 év felett 10 évente javasolt az emlékeztető oltás, míg a családot tervezőknél 5 évente. Mielőtt azonban beadatnánk, érdemes megnézetni, hogy szervezetünk mennyire védett a szamárköhögés ellen. Az oltás ellenére is megbetegedhetünk, de ilyenkor általában enyhébb a lefolyása a betegségnek.

  • Az orr-garatváladékból történő PCR-vizsgálat – augusztus 31-ig 12 ezer forint helyett akciósan 9 900 forint.
  • A Bordetella pertussis toxin ellenanyag (IgG) kvantitatív kimutatása (ELISA módszerrel) – augusztus 31-ig 10 ezer forint helyett akciósan most 7 900 forint.

Viszonylag kevés helyen végeznek még hasonló teszteket. A Budai Magánorvosi Centrumban 11 110 forintért, a Dunalabnál szintén 11 ezer forintért végzik el a szamárköhögés oltottsági szűrést.

A vakcinákra eközben megháromszorozódott a patikák igénye. A nem támogatott készítményeket patikánként más-más áron kínálják, 12 500 és 15 500 forint közötti összegért kaphatók. Egyes magánegészségügyi centrumokban, klinikákon helyben be is adják a szamárköhögés elleni vakcinát, nagyjából 10-15 ezer forint körüli áron. Érdemes tájékozódni, ugyanis viszonylag kevés szolgáltatónál érhető el a szamárköhögés elleni oltás.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban
Megfejthették, mi okozza a betegséget, amely tömegekkel végzett Kongóban

Az orvosok szerint az a legaggasztóbb a rejtélyes betegségben, hogy a tünetek megjelenése és a halálesetek között általában csak 48 óra telt el.

március 4., 12:40

  • Testem
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben
Életveszélyben lehetsz, ha ezt a hangot hallod a füledben

Egy végzetes érrendszeri esemény előszobája is lehet.

március 4., 16:46

  • életem
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be
Hiába kapsz felszólítást, ezt a büntetést semmiképp se fizesd be

Hiába kapsz felszólító emailt, hiába fenyegetnek további büntetésekkel, ne fizess!

március 4., 12:10

  • világom
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett
Donald rágó után itt a Donald csoki is, de ezen Trump van a kacsa helyett

A rágó már régi ismerős, de most itt a csoki is, egy másik, régi ismerőssel.

március 4., 15:10

  • világom
Ez a világ legijesztőbb hídja
Ez a világ legijesztőbb hídja

Nem is igazi híd, mégis a legijesztőbb mind közül.

tegnap, 19:30

  • életem
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő
Autizmusa miatt elmegyógyintézetbe zárták, 45 év után jutott ki onnan egy nő

Gyerekkorától fogva jogtalanul tartottak bezárva egy autista nőt, évtizedeken keresztül senki sem kérdőjelezte meg a döntést.

március 4., 11:40

  • VIP
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata
Megszólalt Meghan Markle: ilyen hatással volt házasságára netflixes sorozata

Vadonatúj Netflix-sorozatában ejtett arról pár szót Meghan Markle, hogyan alakul kapcsolata Harry herceggel.

március 4., 14:36

  • Édes otthon
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint
Nagy változás élesedik az ügyintézésben, rengeteg embert érint

Megváltozik ezzel a fontos nyomtatvánnyal kapcsolatos ügyintézés.

március 4., 13:36

  • Offline
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg
Mickey egér neve eredetileg egészen furcsa volt: Walt Disney felesége változtatta meg

Mickey egeret először majdnem egészen máshogy hívták. Tudd meg, mi lett volna az eredeti neve.

március 4., 14:00

  • életem
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt
Ilyen volt egy ember arca 15 ezer évvel ezelőtt

Nem volt nagyon más az ember arca a jégkorszak előtt sem, ezt bizonyítja ez a nő is.

március 4., 16:00

  • világom
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál
Ez lehet a Föld egyik legrégebbi népe: erre a kontinensre nem is gondolnál

Meglepő lehet a részeredmény a Föld legősibb népe címért való versenyben.

március 4., 19:00

  • Mindennapi
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen
Duplájára drágult ez az alapanyag: sok magyar ételhez is nélkülözhetetlen

A magyar konyhában fontos helyet elfoglaló alapanyag ára több mint 110 százalékkal nőtt.

március 4., 17:30

  • Testem
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal
Ez a mindennapos ital 12 percet vesz el az életedből minden alkalommal

Kutatások szerint bizonyos ételek és italok megrövidítik az életünket, mutatjuk a listát.

március 4., 06:00

  • Offline
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk
Robbie Williams azt mondja, az ufók azért keresték meg, hogy beszéljen róluk

Robbie Williams szerint Los Angelesben több paranormális dolog történik, mint Anglia ezeréves kastélyaiban.

március 4., 05:46

  • életem
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse
Ijesztő, mire képes az AI: úgy beszélget 2 chatbot, hogy ember ne értse

Videóra vettek két AI-asszisztenst, amelyek emberek által érthetetlen nyelvre váltottak a könnyebb kommunikációért.

március 4., 06:30

  • Édes otthon
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz
3 veszélyes hiba, amit hosszabbítóval elkövethetsz

Akár a hosszabbító rossz használata is veszélyes lehet: lakástüzet is okozhat.

március 4., 18:30

  • lájfhekk
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod
700 ezres kezdőfizetéssel állhatsz munkába, ha ezeket a területeket választod

Egyes pályakezdők fizetése magasabb, mint a tapasztaltabb munkavállalóké.

március 4., 11:10

  • Offline
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad
Láttad már a Mr. Universe versenyzőjeként Sean Conneryt? Le fog esni az állad

1953-ban indult a fiatal Sean a rangos szépségversenyen, és nem is hiába.

március 4., 19:30

  • életem
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg
Fontos ellátásból zárja ki a magyar nyugdíjrendszer ezeket a nőket: aki túl fiatal, nem kapja meg

A nyugdíjra vonatkozó szabályok szerint sok magyar nőnek nem járhat ez az ellátás.

március 4., 10:06

  • világom
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány
Ferenc pápa talán már soha nem látogat haza, hiába várják – megszakadhat a pápai hagyomány

Egészségi állapota miatt félő, hogy elődeivel ellentétben a katolikus egyházfő nem látogatja meg pápaként a szülőhazáját.

március 4., 10:36

  • lájfhekk
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben
Alattomosan lopnak adatot a Google böngészőjéből: milliók vannak veszélyben

Több millió ember lehet veszélyben, mutatjuk, mit kell ellenőrizned a böngésződben.

március 4., 09:06

  • Offline
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?
Furcsa szakmák kvíze: tudod, mit csinál a podológus?

Számos mai foglalkozás elnevezése megtévesztő vagy idegen lehet, ebből a kvízből megtudhatod, mennyire ismered ezeket a munkákat.

március 4., 06:46

  • életem
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első
Hatalmas razziákra készül a rendőrség, pár nap és itt az első

Ezekben az időszakokban biztosan lehet rendőrségi razziára számítani.

március 4., 08:06

  • világom
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban
1200 embert telepítettek ki otthonaikból a hatóságok, egyre veszélyesebbek az erdőtüzek Japánban

A hatóságok szerint ennél nagyobb területen is kialakulhat még vészhelyzet.

március 4., 09:36

  • világom
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez
Te látod a képen a kiskutyát? Lenyűgöző illúzió csalogatja turisták ezreit ehhez a hegyhez

Egy nyaralási fotóval kezdődött. Most özönlenek ide a turisták, hogy lássák a csodálatos képződményt.

március 4., 08:20

  • világom
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén
Rejtélyes jeleket észleltek a januári repülőgép-szerencsétlenség helyszínén

A pilóták különös riasztásokat kaptak a levegőben, pár kilométerre onnan, ahol korábban 67 ember halt meg egy légi balesetben.

március 4., 08:36

  • világom
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós
Ebben a városkában töltötte utolsó éveit Horthy Miklós

A Horthy-család Portugáliában az emigráns arisztokraták és kémek paradicsomaként ismert Estorilban telepedett le.

március 4., 08:50

  • Testem
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek
Riasztó mértékben emelkedik a fertőzöttek száma: több tilalomról is döntöttek

A fertőzöttek számának emelkedése miatt hétfői hatállyal több tilalom is életbe lépett.

március 4., 07:46

  • Offline
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben
Nézd meg, milyen volt egy női boxmeccs 1901-ben

Megdöbbentő felvételek több mint 120 évvel ezelőttről, egy női boxmeccsről.

március 4., 07:26

  • Testem
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat
7 idegesítő szokás, amivel felbosszantod az orvosodat

Az orvosi hivatás kihívásokkal teli szakma, a betegek rossz szokásai is próbára teszik a gyógyítókat. Ezekkel könnyen kiakaszthatod az orvosodat.

március 4., 07:00

Ezt olvastad már?
Érdekességek