Napjainkban divatos nyuszit tartani, az erre szakosodott közösségi oldalak felhasználóinak száma több tízezerre rúg. Mi is közéjük tartozunk, ezért a tapsifüles a lakásban műfaj mellett és ellen szóló érveket tapasztalatból írom.
Vannak, akik akkor érzik kereknek a világot, ha állatot tarthatnak, én is ilyen vagyok. Extra érv, ha van gyerek is a családban, mert egyrészt általában ők is odavannak a négylábú lakótársakért, másrészt ezer okból jót tesz a kicsiknek közelségük. Életmódunk azonban szinte kizárja, hogy kutyát-macskát tartsunk, ezért alternatív megoldásban gondolkodtam. És a nyúllal itt követtem el az első hibát, mert ők nem alternatívák, hanem...
Csak akkor, ha tényleg nyuszit akarsz
De akkor is csak úgy, ha tudod, mit jelent a tartása – például ebből a cikkből képet kaphatsz róla. (Igaz, hogy bár vannak általános jellemzőik, mint minden fajnál, itt is lehetnek személyiségből fakadó eltérések, akár egészen markánsak is. Úgy látom, hogy a mi nyulaink eléggé átlagosak, van jobb és rosszabb természetű is náluk, de azok a ritkább egyedek.) Nekem gyerekkoromban volt kutyám, fiatal felnőtt koromban cicám, középkorúként pedig egyszerre olthatatlan vágyat éreztem arra, hogy ez újra így legyen – legalább az egyik. Igen ám, de a cica kárt tesz a lakásban (a nyúlhoz képest ugyan már – de ezt még nem tudtam), a kutyához pedig sok idő és rendszeresség kell, tehát ez most nem fog menni – gondoltam. Mi legyen akkor? Kislányom is lelkesen bekapcsolódott az állatkeresésbe, és nem kellett sok idő, míg ráleltünk a nyuszis oldalakra, ahol olvasztóbbnál olvasztóbb fotókat és videókat találtunk gyönyörű, bújós, játékos jószágokról. Az egyik tenyésztőnél pedig rábukkantunk a nagy ő-re. Ma már felnőtt nyuszi és van egy örökbefogadott társa, mert az elég hamar kiderült, hogy nem lehet szabadon tartani a lakásban, mert mindent szétrág, viszont nem is kuksolhat egyedül a karámban egész nap, mert az állatkínzás. A fogadott nyuszinknak sikerült a mindent hatványoznia – ő még veszélyesebb a bútorokra, könyvekre, kábelekre, falra, földön felejtett táskára, cipőre, súlyzóra – bármire. Konkrétan lerágta a távirányító gombjait. Ellenben kedvesebb, bújósabb, mint az eredeti nyuszink – aki szintén szelíd, csak magasabbról tojik ránk.
A nyuszi prédaállat, ezért félénk, de sértődékeny és önfejű
A bújósságnál és az ember-állat kapcsolat minőségénél maradva – azért egy nyuszi sosem lesz olyan, mint egy cica vagy egy kutya. Hogy milyen viszonyban lesz vele a gazdi, az természetesen függ az állat természetétől, az ember hozzácsatolt víziójától és a vele töltött idő mennyiségétől és minőségétől is, de a nyúl prédaállat, és csak nagyon kivételes esetben fogadja jól, ha felemelik, ölbe veszik, stb. – ellenben nagyon meg tud sértődni, ha olyat teszel vele, aminek nem örül. Melléjük oda kell guggolni, úgy lehet simizni, kézből etetni, és lehet persze bennük gyönyörködni is, mert tényleg olyan jól néznek ki, mint a fotókon. Meg lehet tanítani őket egy-két trükkre, ha valakit boldoggá tesz az, hogy jutifalatért szlalomozik kiskedvence. De ha te egy igazi bensőséges állat-ember kapcsolatra vágysz, akkor az én véleményem szerint kutyában vagy macskában gondolkozz.
Kibújt a lógófülű kisangyalokból a rágcsáló
Visszakanyarogva a rágásra – kérdezheted, hogy minek engedtem ki őket, ha egyszer mindent szétrágnak. Először is mindkét cukiságnál volt egy beetetési időszak, amikor csak azt láttuk, hogy imádnak kint lenni, szaladgálni, és a kötődést is elősegíti a kíváncsiság, amivel jönnek utánunk a lakásban mindenhová. Majd, amikor már minden gyanúnk elapadt, bekeményítettek, és könyv-könyvön nem maradt – de esett áldozatul kábel, perzsaszőnyeg és nagyszülőtől örökölt fali fafaragás is. Nem lehet őket csak a ketrecben tartani – állandóan még nagyobb kifutón belül sem (amitől egyébként kicsit csirkeólosodik a lakás hangulata, döntsd el, mennyire fontos a dizájn), viszont ha kiengedjük, felügyelni kell őket. Amilyen pedig az élet, meg-megesik, hogy kiengedjük, kimegyünk a szobából, ők pedig kint maradnak nagy boldogan. Azért az „ő szobájukban” nincsenek elöl kábelek, a végzetes baleseteket elkerülendő.
Egy vagyonba kerül a tartásuk
Összefoglalva: a nyuszik szépek, aranyosak, én szeretem is a mieinket. Valahol a cica/kutya és a tarajos gőte között vannak, ha a kötődést tekintjük (tisztelet a kivételeknek, amilyen tapsik tényleg vannak, csak nem sokan). Ha nem akarsz állatkínzó lenni, kettőt kell tartanod (vagy a napod nagyobb részében foglalkoznod vele) és egy nagy karámot is venned, emellett ki is kell engedned őket onnan napi rendszerességgel, de felügyelet alatt, különben mindent szétrágnak. Amit még nem írtam, hogy sokba kerülnek: jó minőségű táp, széna, alom – egy vagyonba kerül és gyorsan fogy. Állítólag irtó érzékenyek is (a mieink nem) – bélleállástól kezdve tályogon keresztül sűrűn hajlamosak egy-két horror betegségre, amit horror áron gyógyítanak az egzotikus állatorvosok. Viszont azért jönnek a simiért, burrognak-kattognak, ha örülnek neked és a kényeztetésnek, és párosan elég jól elvannak akkor is, ha épp nem érsz rájuk. Ha valóban nyuszit szeretnél, nem fogod megbánni. De ha mindaz, amit írtam, kijózanítóan hat rád, akkor inkább ne tedd ezt meg se magaddal, se vele.
Ha kíváncsi vagy, hogy nem jó kutyát tartani, ezt a cikket ajánljuk.
