Kétéves kisfiú a legfiatalabb, aki elérte az Everest alaptáborát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Míg más gyerekek a bölcsödében játszanak a társaikkal, és a játszótéri mászókát hódítják meg, a kis Carter Dallas szüleivel a hegymászás szerelmese.

A kétéves Carter Dallas a legfiatalabb ember, aki valaha eljutott az Everest alaptáborába. A kisfiúnak – aki éppen egyéves kiránduláson vesz részt Ázsiában a szüleivel – meg sem kottyant az 5364 méteres tengerszint feletti magasság.

Jeges merüléssel készült a hegymászásra

Carter Dallas október 25-én érkezett szüleivel az Everest több mint 5000 méteres magasságban található alaptáborába – számolt be a The Telegraph. Eddig egy négyéves cseh gyerek volt a legifjabb, aki eljutott a Földnek erre a pontjára. 

Carter az édesapja hátán, hordozóban tette meg az utat, és apja szerint jobban bírta az emberi szervezet számára szélsőséges körülményeket, mint az édesanyja. 

„Mi mindketten enyhe hegyi betegségben szenvedtünk, ám a fiunk remekül érezte magát – nyilatkozta az apa. Az alaptábor előtti faluban két orvos is megnézte, volt laborvizsgálat is, és az eredményei jobbak voltak, mint a felnőtteknek. A szervezetünket jól felkészítettük a túrára, hiszen speciális légzőgyakorlatokat és jeges merülést is végeztünk, és ezt Carter is velünk csinálta.”

Krokodil is került a tányérjára 

Jade és Ross azt is bevallották, hogy valójában egyfajta szeszélyből vágtak neki a túrának a normál edzőcipőjükben, csupán két kabátot és két hálózsákot vittek magukkal. Miután leszálltak Katmanduban, egy napon belül elindultak a hegy meghódítására. 

Carter szülei Glasgow-ból származnak, és egy évet töltenek Ázsiában. Édesapja, Ross Dallas értékesítési menedzserként dolgozott, édesanyja, Jade pedig az ingatlaniparban. Tavaly augusztusban azonban kiadták a házukat Skóciában, és megvették a repülőjegyeket.

Először Indiába repültek, majd Srí Lankára és a Maldív-szigetekre utaztak, később vissza Indiába és Nepálba.

Azóta már jártak Szingapúrban is, ahol a kisfiú második születésnapját a Universal Studióban töltötték, szilveszterkor pedig egy thaiföldi szigeten koccintottak. Jelenleg egy thai természetvédelmi területen, a dzsungelben telnek a napjaik, majd terveik szerint következik Bangkok és Kambodzsa. 

„Nagyon szeretjük, hogy Carter ilyen sok kultúrával megismerkedik; a kis falvakban a helyi gyerekekkel játszik, és ez az, ami igazán megnyitja az elméjét – mondta a kisfiú édesapja. Kipróbál mindenféle ételt is, Malajziában például még krokodilt is evett.”

Utazásuk eddigi csúcspontjai egy elefántárvaház, a Tádzs Mahal és a cápákkal közös úszás volt. 

Ha kíváncsi vagy a világ legveszélyesebb nemzeti parkjaira, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.