Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Gyereket nevelni nagyon fárasztó, nagyon örömteli és nagyon vicces. Az első kacagás, a tornamutatványokra emlékeztető mozgásfejlődés, a gyermeki gondolkodás sok-sok nevettető pillanatot hoz a szülők életébe, amivel nincs is semmi baj.
Egészen addig, amíg a gyerekért, a gyerekkel együtt nevetünk, s nem kigúnyoljuk őt, teljesen rendben van egy-egy szituációt mókásnak találni. Sőt annak is helye van egy egészséges szülő-gyerek kapcsolatban, hogy a felek megviccelik egymást: kukucsost, bújócskát játszanak, később tréfálkoznak, anekdotáznak, vicceket mesélnek. Ám amióta a közösségi médiát elárasztották a mókásnál mókásabb kisgyerekes videók, egy új jelenséget észlelhetünk: a szülők szándékosan tréfálják meg porontyukat kamerával a kezükben azért, hogy újabb tartalmat szolgáltassanak.
Nagyon hosszan értekezhetnénk arról, miért káros gyermekünk arcát, testét, viselkedését fényképen vagy videófelvételen közzétenni. Több millió ember elé tárni az ő őszintén gyermeki, naiv viselkedését, kihasználni a szülőkbe vetett bizalmát. Azt se felejtsük el, hogy a kisgyerek nem képes tiltakozni az ellen, hogy őt fényképezzék, videózzák, élőben instázzák. Eleinte nincsenek rá szavai, később pedig jogérvényesítési képessége, hiszen a családban alá-fölé rendeltségi viszonyok uralkodnak. A szülőké a közösségi oldal, ők férnek hozzá az internethez, s rendkívüli módon fel lennének háborodva, ha gyermekük az ő mókás mindennapjaikat közvetítené a nagyvilágba engedély nélkül. Van azonban egy másik komoly oka is annak, amiért érdemes alaposan megfontolni, mikor és mivel vicceljük meg a gyerekünket.
A gyerek nem véletlenül nem érti a viccet
A kisgyerekek humorérzéke folyamatosan fejlődik. Egy bizonyos korig például cseppet sem találják mulatságosnak a kukucsolást, mert elhiszik, hogy az ujjai vagy a kendő mögé bújt szülő eltűnt. Amikor már megértik, hogy ez nem így van, a játék már tényleg élvezetes szórakozássá válhat. Addig azonban inkább egyfajta tortúra. Ugyanúgy, ahogy a mostanában igen elterjedt #eggcrackchallenge. A TikTokon közel 75 millió megtekintést ért el a hashtag, a „tréfa” lényege pedig az, hogy a szülők a gyerekük fején törnek fel egy tojást. Mindegyik apróságnak megvan a maga egyedi reakciója erre: azt mondják, hogy fájt, meglepettnek tűnnek, sírva fakadnak, vagy épp beleütnek a szülőbe, aki ezt tette velük. De szinte egy sincs köztük, aki ezt a tréfát mulatságosnak gondolná, akkor sem, ha a videózó szülők gurulnak a nevetéstől.
Mi számít viccesnek? Amin mindenki nevet?
Nemcsak amiatt, mert alapvetően nem vicces egy kemény héjú tojást valaki más homlokához csapni, de azért sem, mert a gyerekeknek még nem fejlődött ki a humorérzékük. Minél kisebbek, annál inkább élik ezt meg valamiféle rossznak, hiszen nem képesek értelmezni a mögöttes tartalmat (a szarkazmust és az iróniát például csak 5-6 éves kor körül kezdik el kapiskálni). Épp ezért nagyon vékony határvonal húzódik a vicc és a negatív élmény között, amit akár bántalmazásnak is hívhatnánk. Miközben régebben az apám viccesnek tartotta, hogy hátulról tarkón vágott, hogy a hajam előreessen, és ez az egész család szerint mulatságos volt, én ezt a verés egy formájaként éltem át. Ha ezt videón kéne látnom, még most, felnőttként is fájdalmat okozna. A kérdés tehát az: ki dönti el, mi vicces és mi nem az? Egyértelműen az, akit megtréfálnak. Ezt pedig szülőként nagyon fontos lenne észben tartanunk.
Mit mond a szakértő?
Rachel Melville-Thomas gyermekekkel foglalkozó pszichoterapeuta, az Association of Child Psychotherapists (ACP) szóvivője elmondta, hogy bár a legtöbb esetben a szülők szándéka az, hogy együtt nevessen a család, hiszen ez valódi kohéziós erővel bír, könnyen károkat okozhatnak. A megtréfált gyerek ugyanis gyakran csak azért nevet együtt a többiekkel, mert nem akarja kívülállónak érezni magát. Elemi igénye van arra, hogy a család tagjának tartsák, ami azzal jár, hogy az értékítéletük is egyezzen: ha szerintük valami vicces, akkor biztosan az. De azt nyugodtan állíthatjuk, hogy bármiféle fájdalom vagy félelem okozása (éljenek a viccesnek szánt rémmesék!) kívül esik a családi tréfálkozás kategóriáján. Hogyan nevelhetnénk arra a gyerekeinket, hogy ne verekedjenek a testvéreikkel, ha mi meg tojást törünk fel a fejükön?
Így lesz humora a gyereknek
Ráadásul az a képesség, hogy saját magunknak és másoknak is mentális állapotot tulajdonítsunk – ez teszi lehetővé, hogy megértsük, hogy valaki mást gondolhat, érezhet, mint mi –, gyakran csak 3-5 éves korra alakul ki. Még ezután, sőt serdülőkorban is folyamatosan fejlődik, de az óvodáskorú kicsiknél akár még hiányos is lehet. Azaz hiába teszünk úgy, mintha a gyerek feje tál lenne, ő nem érti még ezt: a feje az a feje, a tál meg a tál, nem tud még mentális képet alkotni a kettő összevonásából. Emellett egy helyzet humorának értése összetett, magas szintű folyamat, amely kognitív, viselkedési, fiziológiai, érzelmi és szociális összetevőket is magában foglal. Olyannyira, hogy humorral kapcsolatos teszteket még felnőtteken is végeznek, hogy felmérjék, hol tartanak ebben a folyamatban. Azaz teljesen normális, ha egy kisgyerek egyszerűen nem érti a viccet. Azzal pedig, hogy a megfelelő kor és érettség elérése előtt, a közösségi média és a lájkok kedvéért fájdalmat okozunk neki, majd utána kinevetjük, a bizalomban okozhatunk töréseket. Hiszen szülőként épp fontosabbnak tartjuk, hogy egy netes kihíváshoz csatlakozzunk, mint hogy a saját gyerekünk fizikailag és lelkileg is jól érezze magát.
