Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nagyon nehéz megtalálni a szülőségben az egyensúlyt, azt, hogy hogyan lehet okosan és jól szeretni a gyerekünket. Egy új kifejezés terjed mostanában arra a gyerek életét megnehezítő szülői hozzáállásra, amit azok a szülők „követnek el”, akik egyértelműen nagyon szeretik a gyereküket, és teljesen elkötelezettek abban, hogy szülőként a gyerekeik mellett álljanak. Ez az úthengerszülő.
Ha gyerekbántalmazásról vagy vészes elhanyagolásról ír az ember – amik egyértelműen rossz dolgok –, akkor könnyedén belevihet ítéletet a cikk hangvételébe, és bátran fejtegetheti, hogy ez a magatartás a gyerek későbbi életére mennyi sok formában lesz káros hatással. A mostani esetben ez kegyetlen és igazságtalan dolog lenne, hiszen olyan szülői viselkedésről van szó, amelyet a gyereküket nagyon szerető és a legjobb szándékoktól vezérelt szülőknél láthatunk. Az úthengerszülő kifejezés nemrég kelt életre egy névtelenül írt, ám nagyon felkapott blogposzt nyomán. Amy Morin a Psychology Todayen foglalta össze a lényegét, és azt, hogy milyen káros hatással van az úthengerség a gyerek boldog életre való későbbi esélyeire.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Most már ideje elárulni, mi a csuda az az úthengerszülő
Ő az – és bár a kifejezés új, a jelenség velünk van egy ideje és mindenkinek ismerős lehet –, aki úthengerként halad a gyereke előtt, hogy a csemete kitaposott, zökkenőktől mentes úton haladjon. Az úthengerszülő számára (és melyik szülő számára nem?) annyira rossz látni a gyereke szomorúságát, csalódását, unalmát, kudarcát, hogy mindent megtesz azért, hogy megkímélje ezektől a kellemetlenségektől. Elintézi az edzővel, hogy többet játsszon a fia a meccsen, még ha nem is elég jó ehhez, utánaviszi az otthon hagyott iskolai és edzéscuccait, még egyetemista korában is rácsörög reggel, hogy el ne aludjon stb.
Hozzátartozik ehhez, hogy korunknak a korábbi évtizedekhez viszonyított jóléte nagyon is előhívja ezt a viselkedést. Egyrészt már tudjuk azt, hogy a gyereket is emberszámba illik venni, feltétel nélküli szeretetben válhat magabiztossá, igenis lehet véleménye, és az egészséges neveléséhez szüksége van minőségi időre a szüleivel. Másrészt meg a lehetőségeink is jóval szélesebb körűek, mint korábban: mert ha mondjuk nyafog, hogy nem akar táncra járni, akkor átíratjuk úszásra, ha az sem tetszik, akkor mehet röplabdázni, utána meg karatéra. Jó fejek vagyunk, hiszen nem szeretnénk úgy járni, mint a mi generációnkat nevelő néhány szülő, aki most, a metoo és egyéb ügyek kapcsán szembesül azzal, hogy öntudatlanul milyen bántalmazásnak tette ki a gyerekét a balettórán vagy az úszáson. Tehát figyelünk a gyerekünkre, engedjük neki, hogy abbahagyja, ha nem szereti. Eközben bízunk benne, hogy majd csak megtalálja azt, ami a kedvére való. Pedig lehet, hogy nem fogja, mert minden tevékenységet abbahagy ott, ahol jönnek a nehézségek, megfutamodik a vér, verejték és könnyek rész elől. Ki ne tenné? Az, aki mazochista vagy már saját tapasztalatból megtanulta, hogy a sikerhez néha – mindig – nehézségeken át vezet az út, és ezt túl fogja élni, meg fogja oldani. Ha a szülő úthengerként minden esetben megkönnyíti a gyereke útját, akkor ez a tapasztalat az ő életében sosem jön el.
Isten ments, hogy bárkit is arra biztassak, hogy részvétlen legyen a gyereke felé, netán az vezérelje, hogy tanulja meg ő is a magyarok istenét, és ha én szívtam gyerekkoromban, akkor szívjon ő is, belőlem is ember lett… Szó sincs erről! Ahogy arra sem gondolok, hogy egy elkötelezett, a gyerekét óvni igyekvő szülő elkezdjen azon aggódni, hogy a „túlzott szeretetével” elrontotta a gyerekét. Inkább egyrészt figyelemfelhívás, másrészt pedig „felmentés” is a szülők felé, hogy ne aggódj, sőt örülj is neki, ha a gyereked útját nem tudod mindig kikövezni, mert ez vértezi fel őt azokkal a tulajdonságokkal és készségekkel, amikre szüksége lesz felnőttként. Ne váljunk úthengerszülőkké, mert ez a viselkedés sok formában káros nyomot hagy a gyerekünkön. Ezekből most párat Amy Morin nyomán bemutatok:
# Nem tanulja meg, hogy hogyan viselje el a kényelmetlenséget
Hibázni, kudarcot vallani, konfliktusos, vagy akár ellenséges környezetben lenni része az életnek. Ha ezt gyerekként sosem tapasztalja meg, mert megelőzzük, hogy elkövesse a hibáit, és kimentjük a nehéz helyzetekből, akkor nem tudja majd, hogy ezt hogyan lehet elviselni. Egy 2015-ös, amerikai felmérés azt mutatta, hogy az egyetemisták 60 százaléka úgy érzi, nincs felvértezve azokkal az érzelmi készségekkel, amik az önálló élethez kellenek. Nem tudták kezelni az egyedüllétet, a konfliktust, a szorongást, az unalmat, mert nem tanulták meg, hogy kell.
# Megakadályozzák, hogy megtanuljon problémát megoldani
Mert ugye sosincs probléma az életében. Úthengerszülei óvó figyelmükkel azonnal észlelik a probléma felmerülésének a lehetőségét, és kiiktatják. Elkerül a gyerek az egyetemre vagy egy munkahelyre, és fogalma sincs, hogyan kell segítséget kérnie, ha egy megoldhatatlannak tűnő feladattal találkozik, hogy hogyan fogjon neki az egésznek. Sosem volt ilyennel dolga eddig, és megreked, frusztráltnak, lefagyottnak, kétségbeesettnek érzi magát.
# Mégsem lesz önbizalmuk
A szülők azt üzenik, „szeretlek”, amikor megoldják helyette a dolgokat, a gyerek viszont azt hallja: „te erre magadtól nem lennél képes”. Akkor kezd el hinni valaki magában, ha megvívta már a saját csatáit – és rengeteg szorongó, depresszív kamasz és fiatal ezt sosem tette, mert azt gondolja, hogy képtelen elviselni az ezzel járó stresszt. Hiszen a felnövekedése során úgy bántak vele, mintha ő erre alkalmatlan lenne.
# Lelki problémáik vannak
A szülő azt szeretné, hogy a gyereke boldog legyen – és mindent megtesz ezért. Rendezi a konfliktusait, felvidítja, eltereli a figyelmét, ha szomorú, szórakoztatja, ha unatkozik. Rövid távon ez működik is, de hosszú távon a gyerek nem lesz képes saját érzelmei szabályozására, az érzelemregulációra, mert a szülei ezt, egyfajta külső ágensként, mindig megtették helyette. Jó lenne megtanulni, mire az ember felnőtt lesz, hogy oké az, ha szomorú vagy, ha félsz, ha ideges vagy valami miatt, és tudod ezt kezelni. A negatív érzésekkel való megküzdés része annak a tartásnak, önfegyelemnek, ami kulcs a kiegyensúlyozottsághoz.
# Nem lesznek mentálisan erősek
Az úthengerszülők a fájdalmat ellenségnek tekintik, amit nekik le kell győzniük. A gyerek ne érezzen fájdalmat! Csakhogy bizony a „lelki izmainkat” is kell erősíteni, néha szembesülni kell nehézségekkel. Ha a gyerek azt tapasztalja, hogy túljut egy olyan problémán, amit először megoldhatatlannak látott, ha rájön, hogy képes felülemelkedni a dolgokon, túlélni a nehézségeket, meghaladni a saját korlátait, akkor épül a személyisége és a lelkiereje. Ha azt tapasztalja, hogy erősebb, mint hitte, nő az önbizalma. Vagy ha azt tanulja, hogy a kitartása célravezető volt, és milyen jó, hogy nem adta fel, akkor megtanulja kezelni a menet közben előjövő reménytelenségérzést.
Összefoglalva tehát, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekünk képes legyen megbirkózni az élettel, és meglegyen a módja arra, hogy elégedettséget, boldogságot éljen át, akkor hagyjuk, hogy megvívja a saját harcait és megtapasztalja a saját erejét. Mert így fejlődik ki benne az az „érzelmi izomzat”, amitől erős és kompetens lesz.
