Vajon melyik az az univerzum, ahol a Bátor, a gyáva kutya – helyesen – egy gyerekektől távol tartandó horrorsorozat? A mienk biztos nem, ugyanis a Cartoon Network a 2000-es években a délutáni csúcsidőben tűzte műsorra.
Emlékeztek még az állandó rettegésben élő, erős szorongástól szenvedő rózsaszín kutyára? Aki egyszer is látta a kertévék délutáni műsordömpingjében, az nehezen feledi. És nem azért, mert olyan határtalanul zseniális lett volna, hanem mert olykor képes volt kirázni belőlünk az életet.
De ha visszagondolok, nem féltünk. Legalábbis nem emlékszem, hogy erős PSTD-vel a hónunk alatt mentünk volna focizni. Ritkán volt meg a műsorban az a nyílt félelemkeltés, ami egy átlagos, hentelős horrorban, de mégis a bőrünk alá kúszott, a tudatalattinkba férkőzött, és nyomasztott, szorongatott – és talán ez még rosszabb. Persze mielőtt még mártírt csinálnék abból a generációból, amely véletlenül a Bátor elé került két Johnny Bravo és egy Pindúr pandúrok között, gyorsan hozzátenném, hogy mind felnőttünk, és minden bizonnyal több kárt okozott az, hogy olykor a szüleim ott hagytak a fél nyolcas híradó előtt. Ugyanígy nem lettünk torz teremtmények amiatt, mert a Bátor szürreális világában bóklásztunk, de felnőtt fejjel azért sokkoló azt látni, hogy 8-10 évesen egy ennyire depresszív és negatív hatásmechanizmusokkal teli rajzfilmet zabáltunk, no meg persze leginkább azt, hogy a készítők ezt a fiatal korosztálynak szánták.
Össze is szedtük a 6 legrémisztőbb sztorit a meséből, és végigtekerve egyértelmű lesz már, hogy miért is volt a Bátor, a gyáva kutya furcsa záptojása a Cartoon Network egyébként színes és egészen élvezetes egykori műsorának.
6. Katz és vérszomjas pókjai
Az egész mese egyik legkiválóbb főgonosza Katz, a macska, aki rideg nyugodtságával, kimért távolságtartásával és visszafordíthatatlan gonoszságával tör a kutya és gazdái életére: megpróbálja megetetni őket a mutáns házi pókjaival. Ez éppen annyira szörnyű, ahogyan hangzik, araknofób lényünk pedig éppen úgy sikít és ordít, ahogy Bátor szokott.
5. Ramszesz átka
Miután a kutya gazdája, Eustace egy hatalmas sírkővel tér haza, Ramszesz király bekopog érte, a ház előtti kietlen puszta közepén rémes hangon ismételgeti: „add vissza a táblát”. Mindez még vicces is lehetne, de a jelenetet elnézve a készítőknek minden bizonnyal eszük ágában sem volt, hogy enyhítsenek a látottakon. Ramszesz csapásokkal sújt le a családra – elönti a házat a víz –, nekünk pedig még olyan apróságok is feltűnhetnek, mint Eustace önzősége, aki feleségéről és kutyájáról tudomást sem véve felölti a búvárfelszerelését, és a sírkövet szorongatja.
4. Furcsa Fred
Muriel unokaöccse, Fred látogatóba érkezik Bátorékhoz. Mint kiderül róla, a legkevésbé sem épeszű: őrült, már-már szexuális szenvedéllyel nyírja tarkopaszra mindenki haját (ne kérdezd!). Az epizódban folyamatosan a „pajkos” jelzőt használja, de valami elképesztően perverz hangon, ami már önmagában végtelenül kínos és kényelmetlen a néző számára. Ha nézted a sorozatot, és furcsa félelmed van a fodrászok iránt, akkor meg is van, hogy miért.
3. Lágy hegedűszó
Csak egy rövid jelenet erejéig bukkan fel, de éppen elég, hogy örökre beleolvadjon a fantáziánkba. Bátor ebben az epizódban a Nagy Bűzlő Várost látogatja meg, ahol az egyik ajtó mögött hegedűvel játszó lány fogadja. Első blikkre úgy tűnik, a szóló békés, de aztán amikor a lány hátrafordul, kimutatja leírhatatlanul torzult fejét. Színtiszta horror.
2. Bábu vagy!
Az első évad utolsó részében egy krokodil-mágus bábuvá változtatja Murielt és Eustace-t. Ez még nem is lenne annyira félelmetes, de amikor az epizód végén nincs feloldás, hanem Bátor örökké marionettbábuként mozgatja gazdáit (pontosabban gazdái holttestét), az egészen mellbevágó. Bátor saját magát ijeszti meg Eustace mozgatásával, csak hogy minden maradjon a régiben. Ezért az a teória járja, hogy a további évadokban tulajdonképpen még mindig Bátor a gazdái irányítója, és próbálja elhitetni velünk – és ugyanúgy magával is –, hogy a gazdái élnek, és minden rendben van. A szorongástól és állandó félelemtől szenvedő, gazdája által folyamatosan megalázott eb túléli őket, de képtelen kiszakadni ebből a borongós, borzalmas közegből, így már magának kreálja a konfliktusokat. Minden bizonnyal ez a legdepresszívebb és legsötétebb végkifejlet, amit valaha rajzfilm kapott.
1. „Nem vagy tökéletes”
A sorozat szempontjából a legutolsó rész a legfontosabb. Miután Bátor több leckét vesz a Perfekcionistától, rémálmai vannak arról, hogy mennyire tökéletlen. Az amúgy is rettenetesen önbizalomhiányos és állandóan bántott kutyát az álmai sem hagyják békén, a hibázástól való szorongása nem hagyja aludni. A fejében megjelenő lény vagy mi a csuda pedig kétségkívül rémisztő, futkos a hátamon a hideg, ahogy suttogja: „Nem vagy tökéletes.”
Márpedig nagyszerű vagy, ahogy vagy
Legyintesz: sok rajzfilm van, ami túl komolyan véve rémisztő vagy erőszakos lehet, és gyerekként amúgy is máshogy látja az ember. És habár a Tom és Jerry végeláthatatlan verekedése, vagy a Scooby Doo mondvacsinált szörnyei, a Pindúr pandúrok erőszakkal teli városa tényleg nem okoztak gyerekkori traumákat, a Bátor, a gyáva kutya befordító világa talán már egy kissé túllép azon a határon, amit a fiatal korosztálynak látnia kell. Alapvetően rendkívül ingergazdag világban élünk, ez a sorozat pedig olykor a legelvetemültebb fantáziálást mutatja meg. Merthogy míg például a Tom és Jerry vagy a Scooby Doo mesesorozatok mind-mind beazonosítható tárgyakkal és környezetben történtek, amik a rész során így vagy úgy értelmet nyertek a cselekmény bonyodalmával együtt, úgy a Bátorban az olykor csak röpke percig képernyőn levő szörnyek, idegenek, felnőttnek is értelmezhetetlen entitások vagy a háttérben megbújó komoly narratívák legtöbbször nem kapnak lezárást, feloldást vagy egyáltalán magyarázatot.
Az egyik részben például a kutya visszagondol saját kölyökkorára, amikor a szüleit elrabolták. Egy egész epizódon keresztül meredten ül az asztalnál, még Eustace ijesztgetéseire vagy bántalmazásaira sem reagál. Mi pedig visszatekintésben láthatjuk a sötét gyerekkorát. Az epizód szépsége, hogy Bátor szembenéz a félelmeivel, és egy kaland során túllép rajtuk. Az olykor megjelenő pozitív üzenet ugyanakkor mégis túl komplex lehet egy gyerek számára.
Mindezekkel együtt a Bátornak érett és érdekes végkifejlete van. A legutolsó részben Eustace a megszokott módon bántja Bátort azért, mert nem tudja elvégezni a dolgait rendesen, minden befuccsol. Bátor végül tényleg úgy érzi, képtelen bármire is, így aztán amikor a Perfekcionista megjelenik számára, hogy megtanítsa, hogyan legyen tökéletes, a kutya szinte belebetegszik – ekkor jelenik meg a fent említett szörnyű rémálom is. Mígnem egy kajmánszerű lény meg nem jelenik a ház fürdőjében, aki közli Bátorral, hogy nem létezik olyan, hogy tökéletesség. „Csodálatos vagy úgy, ahogy vagy.” Bátor megkapja az élet egyik legfontosabb tanulságát:
a tökéletesség csupán illúzió
Persze az más kérdés, hogy a négy évadnyi borzalmat tudja-e szépíteni ez a végkifejlet (főleg, hogy a gyerekek nem sorban néznek mesefilmet, ahogy a felnőttek összefüggő sorozatot). Abban a világban, ahol a tökéletességre való törekvés sok esetben elvárás, ahol a szorongás, a depresszió, a gyerekkori traumák, vagy éppen az ismeretlentől való állandó rettegés veszi körül a felnövő gyereket, nem biztos, hogy hasznos a Bátor, a gyáva kutya. Vagy lehet, hogy mégis? Mert ami nem öl meg, az megerősít, a félelemmel és szorongással való szembenézés csak felvértezi őket.
Borítókép / címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu
