Gyerekkori tapasztalataink hatására könnyen olyanná válhatunk, mint a csengőre nyálát csorgató kutya: úgy reagálhatunk egy helyzetben, hogy azt hisszük, tudjuk, mi fog történni, pedig valójában nem. Ez pedig könnyen zavart okozhat a társas kapcsolatainkban.
Akinek kutyája van, az tudja, hogy egy finom falat láttán az állatnál könnyen beindul a nyálelválasztás. Vannak persze kivételek, de ha egy igazán finom húst lóbálunk előtte, akkor elég nagy a valószínűsége, hogy megkívánja. De magunkon is tapasztalhatunk hasonlót, amikor összefut a szánkban a nyál egy ízletes tál étel láttán.
A 19. század végén egy orosz tudós, Ivan Pavlov a kutyák reflexeit tanulmányozva rájött, hogy ez a nyálelválasztás akkor is beindul, ha az őt etető személy ennivaló nélkül közelít a kutya felé, a jelenséget pedig elnevezte kondicionált válasznak, írja a Psychology Today. (Ezt csengővel is kipróbálta, és azzal is működött, vagyis az ennivalót megelőző csengő hangjára elkezdtek nyáladzani a kutyák.)
Ugyanezt a viselkedést otthon, a saját kutyánkon is megfigyelhetjük, amikor azt látjuk, hogy már akkor lelkesedik az ennivalóért, amikor még csak az etetéshez készülődünk. A fejében ugyanis összekapcsolta a viselkedésünket (pl. a tál elővételét) a vacsorával, és akkor is így fog viselkedni, ha valójában nem is adunk neki enni, csak úgy teszünk, mintha.
Érzelmeket is lehet kondicionálni
Ez a fajta kondicionálás az embereknél, az érzelmek szintjén is működik, és a gyerekkori tapasztalataink öntudatlanul befolyásolhatják a jövőbeli viselkedésünket a különböző szituációkban. Például, ha a szüleink lelkesek és bátorítóak voltak, amikor járni tanultunk, akkor pozitív érzéseket társítunk ehhez a folyamathoz. Ám ha a szüleink ebben a helyzetben dühösek voltak, amiért jobban kell ránk figyelni, és ezért megszidtak, esetleg meg is ütöttek, akkor felnőttként könnyen felzaklat minket az, ha valamilyen új fizikai tevékenységet próbálunk ki. Míg ha a szüleink attól féltek, hogy elesünk, és ezért inkább mindenhova cipeltek, akkor azt kondicionálták belénk, hogy az új dolgoktól félni kell.
Ahogy a gyerek növekszik, ezek az érzelmileg kondicionált események újabb megerősítéseket kapnak, és így a személyiségfejlődésre is hatással lesznek. Ráadásul olyan mélységben képesek beépülni, hogy aztán se a gyerek, se a szülő nincs tudatában annak, hogy mi miért történik.
Ez a fajta érzelmi programozás kapcsolati konfliktusokhoz vezethet, mert a viselkedés automatikusan és reflexszerűen történik, mint Pavlov kutyáinál a nyálcsorgatás. Nem gondoljuk végig a szituációt, és azt, hogy mi történik a másikkal, hanem úgy viselkedünk, ahogy az gyerekként belénk égett.
Milyen problémákat okozhat az érzelmi kondicionálás?
Rövidzárlatot okozhat az agyban, mert olyan gyorsan cselekszünk, hogy könnyen lehet, nem megfelelően reagálunk az adott helyzetben. Képtelenek vagyunk arra, hogy egy pillanatnyi szünetet tartsunk átgondolni, mi is lenne a helyes reakció.
Válságba kerülhetünk saját magunkkal, és úgy érezhetjük, hogy csak külső megfigyelői vagyunk az életünknek, mert az érzelmi kondicionálás eltorzíthatja, hogyan látjuk magunkat és másokat.
Elveszíthetjük az ítélőképességünket, és képtelenek leszünk arra, hogy kritikusan szemléljük magunkat és a többi embert.
Ha úgy érzed, hogy érintett vagy
Ez a három probléma könnyen káoszt okozhat a kapcsolatainkban, ha folyamatosan ugyanazokat a hibákat követjük el a partnereinkkel, a gyerekeinkkel és a munkakapcsolatainkban. Onnan sejtheted, régi, gyerekkori berögzülések, érzelmi torzítások vannak nálad is, ha többször olyan helyzetbe keveredsz, hogy magad sem érted, miért viselkedsz úgy ahogy. Ha azt tapasztalod, hogy erősen hatnak rád az érzéseid, sok esetben szomorúságot érzel, félsz vagy dühös leszel, és utólag visszagondolva nem látod az okát. Vagy esetleg te pontosan tudod, miért élsz át erős érzelmeket, de a környezetedben nem értik, azt mondják: „miért is törődsz vele?” vagy „túlreagálod”. Az is jel lehet, hogyha hasonló típusú, számodra kellemetlen helyzetekbe keveredsz. Mondjuk, kilépsz egy kapcsolatból, ahol nem tartották tiszteletben a méltóságodat, de a következő partneredre éppúgy jellemző a számodra sértő viselkedés.
Ilyenkor érdemes utánajárni, hogy mi lehet benned az, ami ezeket az érzéseidet, helyzeteidet okozza, és hogyan tudnál ezeken változtatni. Ez az önfeltárás általában senkinek sem megy egyedül. A barátok, családtagok sem feltétlenül tudnak segíteni, mert ők kötődnek hozzád, maguk is benne vannak az életedben. Érdemes külső támogatást keresni, önismereti úton elindulni. Egy pszichológus, tanácsadó vagy egy önismereti csoportban való részvétel segíthet feltárni, hogy melyek azok az érzések, reakciók, amiket gyerekkorodból hozol magaddal, de felnőttként már nincsenek hasznodra. A felismerés már önmagában elkezdi hatástalanítani ezek erejét, és lehetőséget kapsz arra, hogy szabaddá válj döntéseidben; érzéseid, tudatalatti működésed ne dolgozzanak ellened, és megtaláld azokat a partnereket és helyzeteket, amikben elégedett tudsz lenni.
