Így kell jól biztatni a gyereket

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szülők, tanárok és egyéb mentorok bátorító, pozitív szavaitól a kisebb gyerekek és a kamaszkorúak is képesek megtáltosodni. A biztatás ráadásul egy hosszú távú befektetés, sokszor évek múlva térül meg.

Olyan sokszor hallunk a pozitív megerősítés fontosságáról, hogy azt hisszük, már mindent tudunk róla. Pedig nem csak úgy van ám, hogy dicsérgetjük a gyereket, aztán majd egyszer csak sikeres és boldog felnőtt lesz. Marilyn Price-Mitchell fejlesztő pszichológus, kutató és coach munkatársaival azért hozta létre a Roots of Action című blogot, hogy a pozitív gyereknevelésről tudományos alapon írjon. 

Fontos a csapatmunka!
Fotó: Shutterstock

Price-Mitchell tudományos kutatásai alapján kidolgozta és iránytűnek nevezte el azt a modellt, amely nyolc képesség kifejlesztésén alapszik. Ezek a következők: empátia, kíváncsiság, szociális készség, rugalmasság, öntudatosság, integritás, találékonyság és kreativitás.

Price-Mitchell és a Roots of Action szerint ha ezt a nyolc területetet célzottan fejlesztjük, akkor a gyerekek megismerik önmagukat és azt is megtanulják, hogyan segítik a sikerüket a fenti képességek, készségek. Persze rengeteg pozitív dolgot mondhatunk a gyereknek, például hiszek benned, büszke vagyok rád, fontos vagy, de képzeljük el, mennyivel erősebb hatása van, ha ezeket hozzákapcsoljuk a gyerek személyiségéhez. 6 tipp következik a hatékony dicsérethez. 

1. Legyél őszinte!

A gyerekek azonnal kiszúrják, ha valaki nem őszinte. Megérzik, ha csak azért dicsérikk őket, hogy ne legyenek csalódottak valami miatt, így ez a fajta biztatás a visszájára is fordulhat, még rosszabbul érezhetik magukat miatta. A biztatás és a dicséret legyen tehát őszinte és következetes.

2. Az út a fontos

A jó tanár jól motivál
Fotó: Shutterstock

Ha bátorítás közben inkább erre koncentrálsz a képességeik helyett, azzal a gondolkodásmódjukat is alakítod. Azok a gyerekek, akik kaptak visszajelzést arról is, hogy mennyire jó, hogy annyi energiát fektettek egy témába, abból azt tanulják majd meg, hogy a sikerhez fontos erőfeszítést is tenni. Ezzel azt is megértik, hogy képesek javítani és fejleszteni a képességeiket. Ráadásul így a kudarcot is megtanulják rugalmasan kezelni.

3. Közös munka

A Roots of Action szerint az olyan megjegyzések, mint a “szép munka” vagy a “nagyon okos vagy” nem segít abban a gyerekeknek, hogy megtudják, hogyan jutottak el odáig, hogy szép munkát végeztek. Ezért azt javasolják, hogy írjuk körül ezt is, például így: “azt is értékelem, ahogyan együttműködtél az osztálytársaiddal, a rugalmasságod segített a közös végeredmény létrehozásában.”

4. Kerüld az összehasonlítást!

A mai gyerekek az összehasonlítások világában nőnek fel: szinte mindenben a társaik jelentik a mércét, beleértve a jegyeiket, a sportot, a suli utáni tevékenységeket. Egymás összehasonlítása sokszor ad nekik belső motivációt, főleg akkor, ha amolyan célorientált típusok. Viszont ha az összehasonlítást a felnőttektől hallják, az még nagyobb nyomást tesz a vállukra. “Jól játszottál ma a focipályán, még a végén olyan jó leszel, mint a Misi” - ez az a fajta dicséret, amely inkább demotiváló és a visszájára fordítja az eredeti törekvést. Az ilyen összehasonlítás arra tanítja a gyereket, hogy a cél a fontos, nem a tanulás vagy a folyamat, ahogyan oda jutunk.

5. Ne dicsérd túl!

Nem kell mindenért megdicsérni a gyerekeket. Már itt, a Díványon is írtunk arról, hogy a túlzott dicséret többet árt, mint használ. Price-Mitchell és a Roots of Action nevelési stratégiája is ezt támasztja alá, és azt is hozzáteszik, hogy ha ennek nyomán kialakul a belső motiváció hiánya, akkor nagy eséllyel narcisztikus lesz a gyerek. Olyankor érdemes megdicsérni őket, amikor nem is számítanak rá.

6. A dicséret ne függjön semmitől!

Nagy a kísértés, hogy azért dicsérjük meg őket, hogy kontroll alatt tartsuk a viselkedésüket. Például ha azt mondod, hogy “jól megírtad a tesztet, de tudom, hogy megy ez neked jobban is”, azzal azt erősíted benne, hogy a teljesítménye a jóváhagyástól függ. Ha a bátorításhoz különböző feltételek kapcsolódnak, akkor inkább káros, mint hasznos a gyerek pozitív fejlődése szempontjából.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.