Mitől olyan jó a világ egyik legjobb oktatási rendszere? Finn tanárok adták át a titkot magyar kollégáiknak. Első pont: maradj csöndben!
"Beszélj kevesebbet, a gyerekek töltsék ki munkával az időt. A legfontosabb, hogy sokat kérdezzenek. Tanárként kívül kell lenned a komfortzónádon, a csodák mindig ott történnek. És tudd, hogy egy ilyen kis ország, mint Finnország nem engedheti meg magának, hogy akár egyetlen állampolgára is legyen, aki nem érheti el a képességei maximumát. Ezért a tanároknak nagyon képzetteknek, nagyon önállóaknak és nagyon együttműködőnek kell lenniük" - foglalta össze a sikeres oktatás néhány titkát Leena Pöntyen, a finn oktatási rendszer szakértője a Finnagora címmel magyar pedagógusok számára tartott konferencián.
"Tíz évvel ezelőtt, amikor tanítani kezdtem, kétségbeejtőnek éreztem a helyzetet. A tananyag hatalmas. Az idő kevés. Hogyan tudom ezt átadni? Lehetetlen! A külső motiváció nem működik hosszú távon. De a belsőre nem tudok alapozni. Ha megkérdezem a gyereket, hogy mit szeretne megtanulni, azt válaszolja, hogy fára mászni. Minden tíz évest az érdekli, nem a matek" - kezdett bele előadásába Pekka Peura matematikatanár, tanár-tréner és oktatáskutató-szerző, aki mára saját módszert dolgozott ki, amely állítása szerint bármilyen szinten, bármilyen tantárgynál használható.
"Az első heuréka pillanat akkor jött el, amikor egyszer egy csoportnak délután nem az aznapi leckét adtam fel. Hanem a következő hét heti anyagot. És mondtam nekik, osszák be. Az első lány két hét múlva jelentkezett, hogy elkészült vele. Neki azt mondtam, hogy oké, szép munka, találkozunk öt hét múlva. És azt is láttam, hogy a leggyengébb matekosok is sokkal kevésbé feszültek. Levette róluk a stresszt az, hogy haladhattak a saját tempójukban, és ott kaptak segítséget, ahol kellett.
Rájöttem, hogy oké, ők fára mászni szeretnének, én azt, hogy tanuljanak matekot, de találkozhatunk középen, ha megengedem, hogy kiválasszák, mit szeretnének tanulni matekból. El kell fogadnunk, hogy a gyerekek nem egyformák. A képességeik nem egyformák. Nem fogok tudni ugyanúgy, ugyanannyit tanítani mindegyiknek, mert akkor a csapat nagyobb részének lukak maradnak majd a tudásában, és lesz, aki gyakorlatilag semmit sem sajátít el.
Felbontom a struktúrát, hogy egymástól is tanulhassanak
Az ijesztő nevű proximális fejlődési zóna elmélete arról szól, hogy a gyerek mit képes megtanulni. Azt nem tanulhatja meg, amit már tud. Viszont azt sem tudja megtanulni, ami messze a jelenlegi képességei fölött áll. A kettő között van amit viszont képes megtanulni, de ez a sáv minden gyereknél máshol van." - magyarázta Peura azt, hogy miért alapvetően szükséges az egyéni képességeket figyelembe venni tanárként.
"Korábban a tudásnak egy központi forrása volt az iskolában: a tanár és az általa használt tankönyv. Mára számtalan forrásból jön az információ, ezt tudom kihasználni azzal, ha felbontom a korábbi struktúrát, és a a gyerekek egymással szemben ülnek, és egész órán együttműködnek. Az együttműködő tanulás során mindenki együtt tanul, de nem mindenkinek ugyanaz a célja. Senkinek nem kell mások helyett dolgoznia, viszont bárki segítheti a többieket. Azzal, hogy az előrébb járók magyarázzák el a társuknak, amit nem ért, ők maguk is profitálnak, hiszen elmélyül a tudásuk.
Én nem is mondom meg, mikor kezdődik az óra. Ez is része annak, hogy ők irányítják a munkát. Bemegyek, de ők kezdenek el dolgozni.
A pszichés biztonság a sikeres csapatok titka
A már korábban idézett Vigotszkij (övé volt a fejlődési zónás elmélet) úgy fogalmazott, hogy az agyi fejlődés mindig a társas kapcsolatokban gyökeredzik, ezt pedig legjobban akkor tudjuk kihasználni, ha az egész óra egy folyamatos társas kapcsolat. Ez nem csak a tanárt tehermentesíti, hanem a diákok komfortérzetét is növeli, és kihasználja, hogy egymástól remekül képesek tanulni.
Mikortól tudnak a gyerekek felelősséget vállalni azért, mit tanuljanak meg? Hát, 7-8 hónapos korban már nekilátnak megtanulni járni. És beszélni. És egyikhez sincs nemzeti alaptanterv, csak biztonságos környezetet teremtünk nekik, és hagyjuk, hogy gyakorolják.
És innen már el is jutunk odáig, amikor a Google azt kutatta, mi a titka a legsikeresebben dolgozó csoportjainak. Azt találták, hogy a közös pont, a titkos fegyver a pszichés biztonság érzése, ez teszi lehetővé, hogy mindenki a legtöbbet tudja kihozni magából. Nekünk tanárként ezt kell megteremtenünk az iskolai munka során."
Sok a baj a finn rendszerrel
"A finn rendszer egyáltalán nem tökéletes. A kilencedikes (15 éves) diákok legfelső és a legalsó öt százalékának matektudása között 7 iskolaévnyi különbség van. Vagyis igen, vannak, akik kilencedikben egy másodikos tudásával rendelkeznek. És ezzel Finnország a világ legjobb oktatási rendszerei között van, mert átlagosan mégis elég magabiztos tudást kap a gyerekek legnagyobb része - magyarázta Peura már az előadása után.
A változtatás azért nagyon nehéz, mert mindannyiunknak, a társadalomnak van egy képe arról, milyen az iskola. És amikor egy-egy pedagógus előáll az újításaival, azzal egyben azonnal megkérdőjelezi az iskolában dolgozó kollégái tanítási módszereit, ami feszültségeket szül. Vagyis ki kell alakulnia egy új, másmilyen, moderenebb iskolaképnek a társadalomban is."
Rengeteg nagy előnye mellett az előadók szerint számos problémája is van a finn oktatási rendszernek - és a jelenlévőket dícséri, hogy senki nem röhögött fel hangosan - , mint például az, hogy nincs elég pénz, vagy az, hogy nő a különbség a legjobbak és a legrosszabbak között. Az innováció és a fejlődés iránti igény viszont kétségkívül jelen van, ahogy az is, hogy a pedagógusok igen jól képzettek, és nagy, bár szerintük még mindig nem elég nagy önállóságuk van.
És hogy mi nagyon máshol tartunk?
Azt kell felismernünk, hogy a fejlődés nem lehet lineáris. Nem érünk rá majd akkor foglalkozni azzal, hogy az iskolarendszerben megtalálja-e saját útját a diák, ha már nem ázik be a tető - ezt már Horváth Ádám, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ vezetője, a kormányzat Digitális Oktatási Stratégiájának egyik kidolgozója mondta előadásában. Nekünk ezeket a problémákat egyszerre kell megoldani.
Horváth szerint az új NAT, a digitális pedagógia, a mérési és visszajelzési rendszerek fejlesztése együtt kell majd ahhoz, hogy a magyar iskolák átlépjenek a 21. századba. "Minden reggel 40-50 miliárd forintnyi eszközt rakatunk le a gyerekekkel az iskolában, ahonnan 60 százalékuk digitális analfabétaként jön ki. Vagyis be tudja ugyan kapcsolni a telefonját, és képes rajta Facebookozni, de nem tud keresi, nem képes szűrni az információkat, nem tud tanulni.
A technológia nem a fejlesztés célja. Az egy eszköz, ami azt teszi lehetővé, hogy a tanár azzal foglalkozhasson, amivel kell - fogalmazott Horváth, ami összecsengett Leena Pöntynen véleményével, aki szerint először azt fogalmazd meg, mit szeretnél megtanítani, és csak utána foglakozz azzal, hogyan.
"A finnek által elmondottak közül mindent szajkóznak már a magyar fejesek is. Csak éppen az autonómiát nem szokták emlegetni" - jegyezte meg szárazon egy magyar résztvevő tanár már az ebédszünetben, a marharagu fölött meregve. Hát igen.
