Én komolyan azt gondoltam, hogy ez az egész püspökös lombikos balhé csak egy szerencsétlen megszólalás volt, de nem. Ezek fújják, gerjesztik tovább. A mit is? Azt, amihez konkrétan SEMMI közük.
Először egyáltalán nem akartam ezzel foglalkozni. Naponta annyi ember annyiféle hülyeséget mond, a laposföldtől a gyógyító számokig. De aztán reagált a Kaáli intézet igazgatója. Aztán Böjte Csaba. És én egyre kevésbé értem.
Elmondom miért. Azért, mert teljesen - és ugyanannyira - mindegy, mit gondol a püspök, a szerzetes, a bolti kasszás, vagy a szomszéd mérnök a lombikprogramról. A hite/nemhite mindenkinek magánügye, éppen úgy, mint a családja, a gyerekvállalása, vagy a méhének-hormonjainak állapota.
Rossz vicc, hogy a 21. században Magyarországon arról kell beszélgetni, hogy lehessen lelkiismeretfurdalás nélkül gyereke annak, aki szeretné. Ez nem az a kérdés, amiben mindenkinek lehet igazsága, és hallgassunk meg mindenkit. Ez csak arra tartozik, aki gyereket szeretne. És nagyon gonosz dolog benne rossz érzéseket kelteni ezzel kapcsolatban.
Ezt a püspöknek
Egy ember/család gyerekvállalásával kapcsolatban véleményt mondani egyetlen helyzetben érdemes, ha konkrétan megkérdezte tőlünk, hogy mit gondolunk. Pont.
Szuper, hogy a különféle egyházaknak erről van egy képe. Tök jó, hogy sokak számára ez a világkép érvényes, megnyugtató, és nehéz helyzetekben válaszokat hordoz. De egyáltalán nem gondolom, hogy életvitelszerűen család- és gyerekmentes, a szerelmet, házasságot meg nem tapasztaló férfiaknak joguk van állást foglalni ebben a kérdésben, és azt erőszakkal a nők, családok arcába nyomni.
Ha csak öt olyan szülő van ebben az országban, aki most bűntudatot érez azért, mert a kisbabája lombikból született, vagy szeretné, hogy megszülethessen, már akkor menjenek a sunyiba. És szerintem nem öt ilyen van. Nagyon, NAGYON sok olyan dolog van, amivel kapcsolatban az egyháznak lenne keresnivalója, a mélyszegénységben élők segítésétől kezdve az egyedülálló idős emberek felvidításáig. Foglalkozhatnának például ezekkel a lombikprogram helyett, amihez semmi közük.
Ezt meg a szerzetesnek
A meddő, gyerekre vágyó családnak azt mondani, hogy inkább fogadjon örökbe elsőre jószándékú, bár kissé leegyszerűsítő megjegyzésnek tűnik, valójában viszont mély fogalmatlanságról árulkodik. Aki tudja, mivel jár egy lombikprogram, testileg-lelkileg-anyagilag, hogy mekkora terhet rak egy kapcsolatra, az ép ésszel nem gondolhatja azt, hogy az a pár nem gondolta végig, járható út-e számukra az örökbefogadás. Ha ennek ellenére a lombikot választották, az nyilván azért van, mert valamiért ők, mint szülőpár, nem látták elfogadhatónak a másik megoldást. Az ő életük, az ő családjuk, az ő leendő gyerekük. Csak rájuk tartozik, mert nekik kell egy életen át vállalni a döntésük következményeit.
Sok az örökbefogadható gyerek? Igen. Ezzel lehetne valamit kezdeni tényleg. Akár az egyház eszközeivel is. Adok néhány tippet: lehet a fiatalokat védekezésre buzdítani. Minél szegényebb a régió, annál inkább. Lehet az adományokból óvszert venni, hogy az is használhassa, akinek nem futja rá. Lehet a templomban vasárnaponként arról beszélni, milyen fontos a családtervezés. Vagy az árvákról, és arról, hogyan segíthetünk rajtunk. Nagyon sok mindent lehetne csinálni az egyház eszközeivel.
De az elég vicces, hogy egyfelől nyomatjuk, hogy istennek nem tetszik a fogamzásgátlás, aztán meg fogjuk a fejünket, hogy Jé, mennyi örökbefogadásra váró gyerek van. Öööö, remélem, nem árulok el nagy titkot: a kettő összefügg. Ezzel kéne valamit kezdeni, és villámgyorsan kiszállni a lombikból, meg a nők méhéből.
És akkor arról még nem is beszéltünk, mit gondol vajon isten a csípőprotézisekről és a pacemakerekről. Remélem, azokat nem utálja.
