Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Pszichológusok csoportja indított petíciót dr. James Dobson: Fegyelmezz! Megéri! című könyve kapcsán, hogy a magyar kiadók szüntessék be a gyerekverést mint nevelési eszközt propagáló könyvek kiadását és árusítását.
A dolog alighanem már az érintettek körében sem egyértelmű, hiszen a könyvet kiadó Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány oldalán rögtön egy elhatárolódó üzenettel indít, amelyben közlik, hogy „A Biblia tanítása világos: aki szereti a gyermekét, megfenyíti, DE SOHASEM BÁNTALMAZZA és nem okoz fizikai sérülést. Megfelelő szeretettel és önfegyelemmel kell nevelni a gyermeket. Az említett könyv is ezeket az elveket vallja és a bántalmazást elítéli!!!!”
Mondjuk, számomra egyáltalán nem világos, hogy ezt a közleményt miért csupa bottal/ostorral verős bibliai idézettel körítik a Facebook-oldalukon, de innen üzennénk, hogy a verés is bántalmazás, ha esetleg nem lenne világos. A kicsi verés is az.
Rengeteget írtunk már arról, milyen hatásai vannak a gyerekverésnek. A gyerekkorban elszenvedett bántalmazás, a rossz bánásmód, az elhanyagolás nemcsak a korai éveket, de a felnőttkort is meghatározzák, sőt az egész hátralevő életünket megmérgezheti, ha csak a félelem, a megaláztatás és az eltaszítás jut akkor, amikor a leginkább szükségünk lenne szeretetre, gondoskodásra és védelemre. Pszichológusunk nemrégiben épp a hasonló könyvek miatt írt arról, miért nem jó nevelési eszköz a verés.
„A legfontosabb pedig ez: a gyerek legelső sorban utánzás útján tanul.
Azt, hogy másokkal hogy bánjon, és azt is, hogy saját magához hogy viszonyuljon. Ezért érdemes azt tanítani, hogyha valaki hibázik, akkor annak van következménye, ám attól még nem lehet senkit sem bántani, attól még az alapvető tisztelet mindenkinek jár. Veréssel ez nem tanítható.”
A tudományos kutatások már bebizonyították, maradandó hatásai vannak a verésnek, ahogy azt is, hogy a bántalmazott gyerekek agya és így a személyiségük is máshogy fejlődik az élet során. Egy nemrég végzett vizsgálatból az is kiderült, hogy a gyerekként meghatározó negatív élmények nemcsak az agyunkra és a lelkünkre, de a testünkre is hatnak.
Hogy akkor miként lehet fegyelmezni a gyereket? Milyen eszköze van a szülőnek? Erről részletesen itt olvashatsz.
A törvény is ellene szól
Dr. James Dobson: Fegyelmezz! Megéri! c. könyv „Kérdések és válaszok” fejezete részletesen tárgyalja azt, hogyan, kinek, milyen módon lehet, illetve érdemes megvernie gyermekét.
Pszichológusok csoportja (más szakmai csoportok, például gyermekneveléssel foglalkozók és jogvédők támogatásával) petíciót indított a könyvkiadónak, könyvterjesztőknek, amelyben azt szeretnék elérni, hogy
- vonják vissza könyvük forgalmazását saját honlapjukon és boltjaikban, illetve az összes terjesztőnél,
- tegyék közzé a honlapjukon, hogy a könyv ezen részével nem értenek egyet, és sajnálják, hogy azokat a szülőket, akik eddig a kiadványukat megvették, esetleg arra a tévhitre vezetett, hogy a gyermekek verése helyes és törvényes fegyelmezési technika lenne.
Azt, hogy a gyerekeket nem szabad megverni, az „1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról” szabályozza, azon belül is a II. Fejezet, Alapvető jogok és kötelességek, Gyermeki jogok, 6. § (5) 43.
„A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással – fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal –, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak.” Így szól a törvény.
Mivel a testi fenyítés a fizikai gyermekbántalmazás egyik formája, így alkalmazása önmagában bántalmazásnak minősül, akkor is, ha indulat nélkül, nevelési célzattal használják.
7 ok, amiért ne verd a gyereket!
1. Elsősorban azért véltük közlésre érdemesnek a Sears házaspár gondolatait, mert bennünk is elindított valamit – soha nem gondolkodtam úgy például a kézre ütésről, mint szavai olvastán. És lehet vitatkozni, hogy vajon nem túl liberális-e az a hozzáállás, hogy egyáltalán ne érj a gyerekhez bántó céllal, de mi inkább kitartanánk amellett: tessék elolvasni annak, akit illet, és tessék elgondolkodni rajta. Mindenki úgyis a saját vérmérséklete szerint fog gyereket nevelni.
2. Elméletben sokan tudják, hogy nem szabad megütni a gyereket. Talán még meg is indokolnák szakszerűen, miért nem, és hogy milyen károkat okozhat. Ám van, aki adott helyzetben, mikor a feszültség átlépi az ép ésszel elviselhető küszöböt, elfelejti, amit nyugodt pillanataiban tud, és eljár a keze. Nekik szól ez a cikk.
3. Természetesen abból is ember lesz, akit ver az apja (vagy az anyja), csak éppen egész életében hordozni fogja a gyerekkori verések káros hatásait. A káros hatások pedig nem állnak meg a lelki bajok szintjén: a gyerekkori bántalmazás és elhanyagolás ugyanis egy sor testi betegségre is hajlamosít. Vagyis amikor pofonra lendülne a kezünk, akkor jusson eszünkbe, hogy most nemcsak jó modorra és tiszteletre tanítjuk a neveletlen gyereket, hanem épp e pillanatban hatékonyan növeljük az esélyét annak, hogy cukorbetegséget kapjon, vagy rákban haljon meg.
4. A gyermekkori bántalmazás rengeteg káros hatással jár: azok a gyerekek, akiket rendszeresen megvernek, rosszabbul teljesítenek az iskolában, gyakrabban szoronganak és depressziósak, felnőve nagyobb eséllyel betegszenek meg tumoros vagy légzőszervi betegségekben, lesznek öngyilkosok, személyiségzavarosak, depressziósak. A generációkon átívelő láncot ráadásul nehéz megszakítani: a bántalmazott gyerekek felnőve gyakrabban lesznek maguk is bántalmazók vagy áldozatok. Dühből ütöttem, ahogy anyám is – Zsuzsa története.
5. Egy apa (vagy anya!!!) attól lesz jó vagy elég jó szülő, hogy szereti, támogatja a párját, felelősséget vállal tetteiért, érzéseiért, kiveszi a részét a gyermeknevelésben. (Egy anyára is igazak az állítások.) Feszültségeit nem a másikra „böfögi ki”, hanem kontrollálja őket. Figyeli a másik jelzéseit, konfliktus esetén nyitott a változásra, a kapcsolat fejlődik. Gyermekeivel időt tölt, meghallgatja őket, játszik velük, nevelési elveiben az agresszió és tekintélyelvűség helyett az érzelmek visszajelzése, az érzelmi elérhetőség és feltétel nélküli elfogadás dominál. Egy bántalmazó szülő nem ilyen.
6. „Egyszer elesett a játszótéren, én meg persze odaszaladtam hozzá, de ahogy felhúztam a pólóját megnézni, lett-e rajta seb, sikítani, és könyörögni kezdett, hogy 'ne bántsatok, kérlek benneteket, ne bántsatok'. Teljes testében remegett. Akkor láttam, hogy tele van a teste hegekkel.” A sztorit a barátnőm mesélte egy hároméves kisfiúról, aki a lányával egy bölcsibe jár. A szülők egyébként nem is csinálnak titkot abból, hogy rendszeresen verik a gyereket, az óvónőknek is szóltak, hogy üssék nyugodtan, ha megérdemli. Ezeknek a szülőknek szólt cikkünk arról, hogy a bántalmazott gyerekek agya maradandóan megváltozik.
7. A gyerekkori bántalmazás áldozatai valószínűbben küszködnek felnőttként súlyproblémákkal, mint vidámabb gyerekkort megélt társaik. A nehéz életesemények maradandó, mély nyomokat hagynak az emberekben, melyek jóval később különböző betegségek formájában törhetnek felszínre. Ennek a mechanizmusnak a hátterében pedig a stressz, a visszatérő negatív gondolatok és érzések, a rossz mentális egészség és a gyakrabban előforduló gyulladásos betegségek állnak.
