Alacsonyabb lesz a gyerek, ha nem kap tehéntejet

Egy kanadai felmérés szerint már hároméves korban megmutatkozik a különbség a tehéntejet fogyasztó, és a valamilyen más forrásból származó tejet iddogáló apróságok között.

Ha nem akarod, hogy mélynövésű maradjon a gyerek, nem árt, ha beletöltesz naponta pár pohár tejet, írja a Mommyish. Egészen konkrétan 3 pohár tehéntejet kell lenyomni a kölyök torkán, méghozzá napi rendszerességgel.

A tejes kínzást elszenvedni kénytelen kicsik az American Journal of Clinical Nutritionben megjelent friss tanulmánynak köszönhetik a kálváriájukat, ez a tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az a gyerek, aki nem iszik tejet, bizony töpszli marad. 

Borsszemnyi suhancok

Fontos még egyszer leszögezni, hogy mindez csak a tehéntejre vonatkozik, ezúttal nem lehet a tehenet szójával vagy mandulával helyettesíteni. A torontói kórházak által végzett felmérés során 2-6 évesek tejfogyasztási szokásait elemezték. A több mint ötezer gyerek adatait elemző kutatás eredményei azt mutatták ki, hogy a valamilyen növényi tejből napi 3 csészével elfogyasztó háromévesek átlagosan másfél centivel alacsonyabbak a 3 csésze tehéntejet magukba döntő társaiknál.

shutterstock 173318732

Isten áldja a teheneket!

A kutatók célja alapvetően az volt a felmérés során, hogy a gyerekek magasságára vonatkozó statisztikai adatokat bezsebeljék, a miérttel egyelőre nem foglalkoztak. Nagy valószínűséggel azért maradnak kisebbek a növényi tejet vedelő kölykök, mert a tehenet egyéb forrásokkal helyettesítő tejpótlékok nem tartalmaznak annyi fehérjét és zsírt, mint a tehéntej, amiből már két csésze elég ahhoz, hogy kielégítse egy hároméves napi fehérjeszükségletét.

2 csésze mandulatej ezzel szemben csak a napi fehérjeszükséglet negyedét fedezi, ráadásul az ilyen tejek tápanyagtartalmát nem szabályozzák olyan szigorúan Észak-Amerikában, mint a tehéntejét. De azért az alacsonyabb utódokkal rendelkezők se lógassák a fejüket, akkor sincs minden veszve, ha liliputi marad a gyerek. 

Azért a tej sem csupa móka és kacagás, bár inkább jó, mint rossz

Mindig szerencsés, amikor az ember orvos ismerőseinek gyereke ér el bizonyos fejlődési mérföldköveket, mert olyan alaposan néznek utána a dolgoknak, ahogy mi úgysem tudnánk. Így tett Pálma is, aki ebben a cikkben írta meg, mit gondol most  tudomány a gyerekek tejivásáról, mi szól mellette és mi elllene.

Ha nincs időd végigolvasni: a lényeg az, hogy inkább igen. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia ajánlása napi két pohár tej fogyasztása. Ha viszont a gyerek laktózérzékeny vagy csak szimplán utálja a tejet, akkor egyáltalán nem kell erőltetni, az sem baj, ha egyáltalán nem iszik egy kortyot sem – viszont akkor oda kell figyelni arra, hogy egyéb forrásból elég D-vitaminhoz és kalciumhoz jusson.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek