A mesehallgatás transzállapot, önmagában gyógyító

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mesék segítségével mi felnőttek is rengeteget megtudhatunk a gyerekről, faggatózás nélkül is, ha tudjuk, mire figyeljünk.

A gyerekeket sokféle tevékenységgel le lehet kötni, amelyek között egészen hétköznapi feladatok és izgalmas kalandok is szerepelhetnek. Vagy a kettő együtt: a mese ugyanis az erdei kirándulásból, de akár a barkácsolásból vagy a főzésből is izgalmas kalandot varázsolhat – ráadásul még tanulni is lehet belőle.

A Cellux Közösségi Műhely tevékenységei között mindezek szerepelnek: célul tűzték ki a környezettudatosság, a kreativitás és az empátia fejlesztését. Változatos programjaik között felnőtt meseestek, gyerekeknek szóló városi kertész- és főzőprogramok, valamint meseterápiás „szülőképző” workshopok és családi erdőjárások is szerepelnek. Élő Fruzsina meseterapeutát faggattuk ezekről.

Élő Fruzsina, pszichológus, meseterapeuta

Budapesten születtem 1979-ben, és az ELTE pszichológia szakán végeztem 2005-ben. Mindig gyerekekkel foglalkoztam, eddig pszichológusként még nem, de voltam például osztályfőnök. Amióta az eszemet tudom mindig foglalkoztattak azok a kérdések, hogy miért vannak a világban egyenlőtlenségek? Miért teszünk tönkre mindent? Miért nincs nagyobb béke? Ilyesmi naiv gondolatok.

Mivel optimista vagyok, hiszek abban, hogy lehet nagyobb a béke és lehet emberközelibb a lét. Ezért is kezdtünk el Celluxszal dolgozni, hogy továbbadjuk ezt a bennünk dúló hitet és lelkesedést. Az idők során rátaláltam a mesékre, és Metamorphoses meseterapeuta lettem, így most már a világ népmeséiben rejtett bölcsességet is segítségül tudom hívni, ha a természettel való egyensúllyal, az egymás és magunk elfogadásával szeretnék foglalkozni.

Ami pedig még hozzátartozik ahhoz, aki vagyok, hogy van három kisgyerekem, akik közül ketten csodálatosan átlagosak, egy pedig csodálatosan nem az, tőlük is rengeteget tanultam az idők során, és az így megtapasztalt kalandjaink és nehézségeink egy új kezdeményezés elindítói lettek, ez a kezdeményezés a MagikMe, és célja, hogy a sérült gyerekek és családjaik ne szigetelődjenek el a mindennapjaikban, és a világ se szigetelődjön el tőlük, mert abban hiszünk, hogy a kölcsönös megismerés az elfogadás záloga. Első lépésként játszótéri eszközöket fejlesztünk ki, amelyeken bármilyen képességű gyerekek együtt tudnak játszani. A Cellux pedig itt van nekem mindig, mint minden világjobbító és előrevivő gondolat esernyője a fejem felett. Forrás

Szerteágazó tevékenységeitek közül te elsősorban a meseterápiával foglalkozol. Milyen meseterápiás programjaitok vannak?

A Mese Pakk foglalkozásokon elsősorban szülőknek, nagyszülőknek, gyerekekkel foglalkozó felnőtteknek adunk támpontokat, ötleteket abban, hogyan tudnak tudatosan mesélni , a gyerekeiknek, hogyan segíthetnek mesékkel nekik, ha szoronganak, félnek vagy valami bántja őket, hogyan tudják őket a mesékkel kapcsolatos játékaikban kísérni. Hogyan érthetik meg a mesék segítségével, mire van szüksége a gyereknek.

Fotó: Cellux csoport

A táborokat kisiskolás korcsoportnak szervezzük, míg az erdőjárásra családokat várunk, bármilyen korú gyermekkel, akivel nagyjából 3 km-t lehet kirándulni.

Csak akkor kell meseterápiára „menni”, ha valami baja van az embernek? Vagy hobbiból is?

Amit mi csinálunk, az inkább az önismeret és a gyermeki gondolkodásra való hangolódás, tanácsadás, a valódi gyógyító terápiához ennél több idő kell. A Mesepakk bárkinek hasznos, akinek gyereke van, vagy sok időt tölt gyerekekkel. Nyilván nagy baj, azaz komoly pszichés zavarok esetén nem tudja egy-egy szülő teljesen egyedül kikezelni a gyereket, ilyenkor szükséges szakemberhez fordulni, de az élet természetes változásait és a hétköznapi nehézségeket nagyon jól lehet mesékkel segíteni.

Nem egy-egy bajra adunk egy-egy konkrét mesét, hanem megismertetjük a szülőt azzal, hogy egy-egy mesében mi minden van, hogyan meséljen a gyereknek, hogyan figyelje a reakcióit. Könnyen lehet, hogy az egyik mese megtetszik a gyereknek, elmesélteti még ötvenszer és azalatt észrevétlenül oldódnak a belső feszültségei, szorongásai.

A Mesepakk programokon egy témára több mesét is viszünk és átbeszéljük töviről hegyire: miről szól, mit mesél a gyerekről, ha ez a mese, ez a momentum ragadja meg a képzeletét. Mondjuk fél a farkastól vagy épp azzal azonosul? Vagyis azt adjuk át, hogyan használják a mesét, hogyan figyeljenek a gyerekükre a mese segítségével.

Mi az a Metamorphoses irányzat, mitől más, mint a többi?

A Metamorphoses meseterápia módszere azt tanítja, hogy mesék segítségével rengeteg mindenről lehet beszélni, mert a népmesék gyakorlatilag mindent tudnak a világról és benne az emberi lélekről és természetről. Évezredek bölcsessége, az emberiség világról való tudása van bennük elrejtve. A Metamorphoses meseterápia azt mondja, hogy minden élethelyzetnek van mesebeli párja, ami segíthet az abban a helyzetben lévő embernek megtalálni a, végül mesében is, helyreálló rendet.

A meséket jellemzően élőszóban meséljük, mert így van a gyógyító szövegeknek igazán hatása - Ha élőszóban mesélünk, az eleinte rohangáló, ordibáló gyerekek elcsendesednek, és akár súlyos fogyatékossággal élő gyerekek is figyelemmel végighallgatják.

Fotó: Cellux csoport

Előfordult, olyan is, hogy egy kocsmában meséltünk, és a részeg fiatalok odaültek mellénk és csillogó szemmel hallgatták. A mesehallgatás egyfajta transzállapot, ami önmagában gyógyító és stresszoldó tud lenni.

A meseterápia nem csak mesehallgatás, hanem több annál. Miket csináltok mese közben?

Nem annyira alatta, mint inkább utána. Előfordult olyan is, hogy mese közben alkottunk, „fonót” csináltunk, karácsonyfadíszeket gyártottunk. De jellemzően inkább a mese után, a Mesepakk programokon például a meséről való beszélgetés után készül el egy-egy tárgy.

Hogyan illik bele ebbe a fenntarthatóság, környezettudatosság?

Újrahasznosított anyagokkal dolgozunk, pl dugókkal, palackokkal. A Három kismalac mesénél például egy befőttesüvegbe lehetett fát, követ, szalmát tenni, és újrahasznosított anyagokból csinálhattak a résztvevők malacot. Boltban vett játék helyett saját készítésű ajándék, mese és együtt töltött idő, amit hazavisznek.

Az erdőjárás mit takar? Mi lesz a mese hozzá?

Erdős mese lesz, de ez meglepetés. Legutóbb a Rózsika forráshoz mentünk. Kicsit olyan ez, mint egy akadályverseny, néhány elrejtett feladat, valamint állomás, ahol útbaigazítja a résztvevőket egy-egy mesebeli szereplő. A végén megérkezünk egy rétre, ott mesélünk, és ott is van közös játék, alkotás.

Említetted, hogy meseterápiás tábor is lesz, az milyen?

Mese- és grafika napközis táborunk lesz a 6-12 éves korosztály részére, Vörös Jutka grafikus és én fogjuk tartani. Ez egy alkotó- fejlesztő tábor meseterápiás módszerrel, fő témánk az ember és a természet, vagyis, hogy hogyan volt ember és természet valaha egyetlen nagy egységben.

A kézműveskedés során linómetszést és rézkarcot tanulnak a gyerekek, ezeket is újrafelhasznált anyagokból, tejesdobozból. A programjainkról egyébként Facebook oldalunkon lehet értesülni, jelentkezni.

A Cellux Csoport tevékenysége a gyerekprogramoknál jóval szerteágazóbb, design stúdiótok, problémamegoldó tréningjeitek vannak. Hogyan fér össze ez a sok minden?

Nagyon jól! Az egész úgy indult, hogy újrahasznosítós gyerekprogramjaink voltak, de közben mindenki behozta a saját szakmáját: a designt, a kertészetet, a meseterápiát. Rengeteg összefonódás van a programjainkban, és pont ez a jó benne.

Fotó: Cellux csoport

Kicsit meg akartuk haladni azt, hogy csupán barkácsoljunk hulladékból, és szerintem ez sikerült is – a programjaink egyre inkább az egészséges, kreatív és empatikus gondolkodást, a világgal való tudatos együttélést helyezik középpontba, gyerekek és felnőttek számára egyaránt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.