Művelt csecsemőket minden háztartásba!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hamarabb kezdenek el maguktól olvasni, és jobb tanulók válnak azokból, akiknek rendszeresen felolvasnak a szülei.

Valószínűleg kutyákhoz vagy szobanövényekhez is érdemes beszélni, de a kutyák nem ugatnak artikuláltabban, ha felolvasnak nekik. A gyerekekkel való olvasás viszont óriási segítség a kölyköknek. Úgy tűnik, a félévestől négy és féléves korú gyerekeknek felolvasott mesék elég pluszt adnak ahhoz, hogy a kiművelt csecsemő elmék akár évekkel is beelőzzék a könyvektől távolmaradó társaikat. 

Szórd tele a lakást könyvekkel

Sőt, minél több könyv van egy háztartásban, annál jobban halad majd a gyerek. A 100 könyvet tulajdonló családok csemetéi másfél osztállyal megelőzik a könyvek nélkül felcseperedő gyerekeket olvasási képességek terén. Az előny 2.2 évre nő, amennyiben 500 könyv is helyet kap a kicsik otthonában, ami persze nem jelenti azt, hogy az egy adagban megvásárolt, a pincében raklapokon elhelyezett könyvek is egy csapásra zsenikké varázsolják a gyerkőcöket, a könyvek ebben az esetben csak fizikai megjelenési formái annak, hogy gondolkodó családdal van dolgunk.

Ennél sokkal használhatóbb eredményeket is fel tudnak mutatni persze a kutatók. A már említett kutatás arra kereste a választ, segít-e félévestől 4.5 éves korosztálynak, ha szüleik rendszeresen felolvasnak nekik. A válasz természetesen az, hogy segít: a legfiatalabbak hamarabb megértik, hogy azok a furcsa hangok bizony szavak, ráadásul azok a gyerekek, akiknek felolvasnak a szüleik, hamarabb válnak független olvasókká, és könnyebben megértik az iskolai feladatokat is.

Később is jól jön

Általában igaz, hogy a maguktól olvasó gyerekek jobb tanulók, és több kézzelfogható, könnyen hasznosítható tudásanyagot halmoznak fel, mint a könyvmentes életvitelt folytató diákok. Mindennek pedig egyértelmű hasznát látják majd, amikor végleg kirepülnek a fészekből. A legtöbb munkáltatónak fontos, hogy megfelelő szövegértési és íráskészséggel rendelkezzenek a dolgozói, és kifejezetten gyakran panaszkodnak arra, hogy a frissen leérettségizett és diplomázott fiatalok nem rendelkeznek kellő tapasztalattal e téren.

Egy felmérés azt is kimutatta, hogy a rossz olvasási készséggel rendelkezők 70 százalékát saját bevallása szerint is akadályozta ez a munkaszerzés során. Érdemes tehát könyvekbe fektetni, ha segíteni akarjuk a gyerek boldogulását.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?