Kukába a játékokkal, kreatívabb lesz tőle a gyerek!

Olvasási idő kb. 4 perc

Kevesebb játékszer = kreatívabb, együttműködőbb, magabiztosabb gyerek, kevesebb felnőttkori függőség.

"Attól féltem, hogy olyan anyává válok, aki minden nap ordít a gyerekeivel, hogy rakják már rendbe a játékaikat. És attól is, hogy a gyerekeim minden alkalommal könyörögni kezdenek, hogy vegyek meg nekik mindent, amint elmegyünk egy játékbolt mellett" – nyilatkozta a minimalista gyereknevelés egyik lelkes amerikai hirdetője, Debaye Barahona, de igazából bármelyikünk mondhatta volna.

Tudod mi a vázolt probléma ellenszere? Egyszerűen szabadulj meg a gyerek játékaitól!

Legalábbis, ha hiszel a német szakértőknek, akik szerint igazából egyetlen játékra sincs szüksége a gyerekeknek. A Parent.co azt írja, emiatt a német óvodákban egyre kevesebb a játék, mert a gyerekeknek így kisebb eséllyel alakulnak ki különféle függőségeik felnőtt korukban.

Az ötlet még az 1980-as években született meg, amikor egy kutatócsoport azt találta, hogy a felnőttkori addikcióink gyerekkori szokásainkra vezethetők vissza. Eredményeik szerint a játékok egyfajta menekülést jelentenek, megvonásuk pedig olyan fontos szociális kompetenciák elsajátításához segítheti hozzá a gyerekeket, mint az empátia, a kreativitás, a kritikus gondolkodás és a problémamegoldás.

Az első játékmentes oviprojekt 1992-ben indult Penzbergben. Néhány csoport elől három hónapra minden játékot – még a zsírkrétákat és a papírokat is – elpakoltak, és csak a legfontosabb dolgokat hagyták meg, például a bútorokat, takarókat. A nevelőknek pedig tilos volt közbeavatkozni, ha a gyerekek unatkoztak, hagyniuk kellett őket megbirkózni a helyzettel. (A szülők természetesen tudtak róla.)

Ahogyan arra számítani lehetett, a gyerekek eleinte teljesen elveszetten érezték magukat a játékaik nélkül, de aztán elkezdtek saját játékokat kialakítani, együttműködni egymással. Szerepjátékot játszottak, építkezésbe fogtak, vagy faágakat gyűjtöttek az udvaron, kézműveskedtek. Végül a projekt vezetői arra jutottak, hogy azok a gyerekek, akiktől elvették a játékaikat, sokkal kreatívabbak, kiegyensúlyozottabbak, együttműködőbbek voltak a három hónap végére. És ami talán a legfontosabb: jobban hittek a saját képességeikben. 

Tehát vegyük el a gyerekeinktől az összes játékukat, hogy kreatívabbak legyenek? Természetesen nem kell drasztikus játékmegvonásba kezdeni, de hasznos lehet, ha csökkentjük a játékok mennyiségét. Mert minél több játéka van egy gyereknek, annál jobban függ a tárgyaktól, amik az unalmát, vagy a szorongását csökkentik. Így aztán újabb és újabb játékokat akar, amiktől aztán még függőbbé válik a tárgyaktól. Ördögi kör, bezony. Mit tehetünk ez ellen? A Parent.co szerzője ezeket javasolja:

1. Húsz játék épp elég lesz

A technika pofonegyszerű: megkéred a gyerekedet, hogy válasszon ki húsz játékot, amit igazán szeret és értékel, a többitől pedig megszabadulsz. Csökken a kupi és idővel remélhetőleg nő a kreativitás. Persze a valóságban lehet, hogy ez nem lesz ennyire sima ügy. Ha túl gyorsan és erőszakosan csinálod, a hiszti és a kiborulás borítékolható.

De nem is az a technika lényege, hogy nyomorultul érezzétek magatokat, hanem éppen hogy felszabadítson. Szóval várd ki szépen, hogy a gyerek válasszon, mit szeretne megtartani, mit elajándékozni. Ha nálatok is mindent elönt a játék, meg fogtok lepődni milyen sok elromlott, vagy totálisan elfelejtett darab is van köztük. Kezdjétek a szanálást ezekkel, ez senkinek nem fog fájni.

2. Lassan, együtt változtassatok

Bármennyire is szeretnéd, az egyszerűsítés nem fog egyik pillanatról a másikra menni, türelmesnek kell lenned, és tényleg nagyon lassan csinálni. És akkor sem ráfeszülni a kérdésre, ha sehogy nem sikerül húszra redukálni a játékok számát, ha harminc sikerül, akkor annyi. És mindenképp vegyen benne részt a gyerek is, mert így nem érzi azt, hogy a feje fölött egyszer csak elkezdted kidobálni a cuccait.

Fontos az is, hogy nagyon kis lépésekben haladj, először csak a játékokat, aztán a felesleges mesekönyveket, aztán a ruhákat válogassátok át. Ha pedig a gyereket egyszerűen nem lehet rávenni arra, hogy megszabaduljon a játékaitól, legalább a felét vigyétek át a nagyszülőkhöz, így legalább kevesebb lesz belőlük egy helyen.

3. Magyarázd el, mi történik

Nyilván a gyerek aktuális szintjén, de érdemes elmagyarázni neki, pontosan mi történik. Miért jobb, ha az embert kisebb kupi veszi körül? Miért jobb kevesebb, de jobb minőségű játékot venni és birtokolni? Ha eladományozzátok a játékokat, azt is mondd el neki, ez miért jó. 

4. Neked is változnod kell

Ha a gyerek életét egyszerűsíteni, és kupimentesíteni kell, gyanús, hogy a te életedre is ráfér. Mutass példát, szortírozz, ajándékozd, adományozd, add el ami már nem kell. Vásárolj kevesebbet, amid pedig van, próbáld rendben tartani.

5. Működjön együtt az egész család

Ne csak a gyereknek, de nyilván a többi családtagnak is érdemes elmondanod miért szeretnéd, ha mostantól új szabályok lépnének életbe, és kevesebb játék és nagyobb rend lenne. Azt is mondd el, hogyan segíthetnek: ha a nagyszülők például azért borulnak ki, mert így nem tudnak majd ajándékot venni az unokáiknak, javasolj játékmentes ajándékötleteket (kiállításjegy, közös programok).

De lelkiekben arra is készülj fel, lehet, hogy szerinted a minimalizmus csodálatos, de nem biztos, hogy a család minden tagja ugyanilyen könnyen veszi majd az ötletet.

6. Unatkozom, mit csináljak?

Tegyük fel, hogy minden zökkenőmentesen ment, és a gyerekednek alig maradt játéka. Mit fog most csinálni? Teremtsd meg a megfelelő körülményeket, hogy el tudja foglalni magát. Menjetek ki a természetbe! Bátorítsd, hogy legyenek saját játékötletei!

Teljesen érthető, ha elsőre nem tud magával mit kezdeni játékok nélkül, de ha segítesz neki, bele fog jönni mit lehet csinálni a sok műanyag kacat nélkül (gondolj csak a boldogan gallyakat gyűjtögető ovis csoportra). De ehhez fontos, hogy te magad is higgy a dologban, hiszen csak akkor fogja magát jól érezni ő is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

rté
rté
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.