SZÜLŐSÉG

Így fejlessze a gyerek érzelmi intelligenciáját

2016. május 16., hétfő 21:31

Szülőként valószínűleg mindannyian azt szeretnénk, ha gyerekünk kiegyensúlyozott lenne, jól boldogulna az életben és velünk is jó kapcsolatot ápolna úgy a születésétől kezdve nyugdíjas koráig. Sajnos, erre semmi garancia nincs, még akkor sem, ha mi mindent jól csinálunk – ugyanakkor azért léteznek olyan, tudományosan alátámasztott módszerek, amelyek növelik a „sikeres nevelés” esélyét. Talán a legtöbbet vizsgált ilyen módszer az úgynevezett érzelmi fejlesztés.

John Gottman és munkatársai évtizedekig vizsgálták a szülő-gyermek interakciókat különböző helyzetekben, és ezek alapján többféle szülői hozzáállást azonosítottak be. A vizsgált gyerekeket aztán figyelemmel kísérték, és megnézték, melyik típusú nevelésnek milyen későbbi hatásai vannak. A tapasztalatok arra utalnak, hogy a legjobb módszer az érzelmi fejlesztő típusú nevelés: az ilyen szülők gyerekei később ellenállóbbak lettek a stresszel szemben, jobban bírták a kamaszkor nehézségeit, jobban teljesítettek az iskolában és kevesebb pszichés zavarral küzdöttek.

Gottman nemrég magyarul is megjelent könyvében rendkívül gyakorlatiasan, ugyanakkor tudományos alapossággal foglalja össze, mit is jelent ez az egész, miért nagyon fontos, és konkrétan mit kell csinálni – ha csak egyetlen könyvet olvas el a gyereknevelésről, akkor az legyen az!

Milyen típusú szülő vagyok?

A szakember összesen négy szülőtípust azonosított be, amelyek leírásából viszonylag könnyű magunkra ismerni, de ha nem megy, a könyvben találunk egy erre vonatkozó kérdőívet is. A négy alaptípus között persze vannak átmenetek, az azonban biztos, hogy nem mindegyik szülői hozzáállás tesz jót a gyereknek.

A legjobb, ha érzelmi fejlesztő szülők vagyunk: az érzelmi fejlesztő szülők gyerekei képesek lesznek felismerni és szabályozni saját érzéseiket, megoldani problémáikat, önértékelésük stabil lesz és társas helyzetekben jól kijönnek másokkal.

shutterstock 262577108

Akik nem érzelmi fejlesztő szülők, azokat három csoportba sorolják, az alapján, hogy mit kezdenek a gyerek negatív érzelmeivel – vagyis hogyan viselkedünk, amikor a hároméves visít, a nyolcéves zokog, vagy épp a kamasz ajtót csapkod és duzzog.

1. Elutasító szülők: akik semmibe veszik vagy bagatellizálják a gyerek érzéseit.

2. Helytelenítő szülők: akik ennél eggyel tovább mennek, és kifejezetten megszidják vagy megbüntetik a gyereket, ha negatív érzést mutat.

3. Laissez-faire, vagyis be nem avatkozó szülők: akik elfogadják a gyerek negatív érzelmeit és együttéreznek azzal, de nem állítanak korlátokat és megoldást sem kínálnak.

Mi baja lesz a gyereknek attól, ha a fenti három módszer valamelyikébe tartozunk? Az elutasító szülők jelentéktelenként kezelik gyerekeik érzelmeit és/vagy igyekeznek gyorsan elterelni róluk a figyelmet. Ebből a gyerekek megtanulják, hogy érzéseik nem jogosak, azaz ne figyeljenek arra, mit éreznek, ami pedig eléggé meggátolja az érzelemszabályozás megtanulását.

Az ilyen gyerekek nehezen kezelik saját érzéseiket, társas nehézségeiket, nagyobb hatással van rájuk a stressz. A helytelenítő szülők, akik még kritizálják vagy büntetik is az érzelemkifejezést, ugyanezt okozzák, csak nagyobb mértékben.

A laissez-faire szülői stílus elsőre nem is tűnik olyan rémesnek, hiszen a gyereknek mindent szabad, érzéseit kifejezheti, megértést kap – eddig szuper. Csakhogy ha nem kínálunk útmutatást a viselkedésre vonatkozóan, nem tanítunk problémamegoldó technikákat a gyereknek és nem szabunk határokat, akkor a gyerek nem tanulja meg szabályozni az érzéseit, nehezen fog tudni koncentrálni és nehezebb lesz számára a barátkozás, a közös játék más gyerekekkel (később meg más felnőttekkel).

Nem direkt csináljuk

Sok szülő merő jó szándékból hagyja figyelmen kívül a gyerek érzéseit, mintha az nem számítana – vagy épp ezzel akarják bátorságra, kitartásra nevelni. A rémálmából sírva felébredő ötévesnek például jó szándékkal azt mondjuk: „nincs mitől félned” – a gyerek azonban az ilyen helyzetekben elfogadja a szülő értékítéletét és saját érzéseit kérdőjelezi meg.

Ha ezt sokat csináljuk, a gyerek megtanulja, hogy ő úgyis „rosszul érez”: ha mindig érvénytelenítjük az érzéseit, elveszíti az önbizalmát, rosszabb esetben nem tanulja meg beazonosítani és kezelni a negatív érzéseket, ami pedig a kiegyensúlyozott élet egyik fontos alapja.

A legtöbb szülő a saját gyerekkorából hozza ezeket az automatizmusokat: örököljük a gyerekek érzelmeinek figyelmen kívül hagyását szüleinktől, ahogy ők is örökölték nagyszüleinktől. Néha tudatosan veszünk át helytelen nevelési mintákat („apám is vert, mégis rendes ember lettem”), gyakrabban öntudatlanul, automatikusan ismételjük, amit gyerekként tapasztaltunk.

shutterstock 195995786

A gyerekekkel való együttérzés pedig valóban nem könnyű feladat, hiszen a hároméves problémái (leesett egy gombóc fagyi, nem tudja felvenni a kedvenc nyuszis pólóját, mert mosásban van, az a kisfiú elvette a homokozólapátomat, igaz, hogy itt egy másik, de nekem az kell) felnőtt szemmel gyakran megmosolyogtató kis bagatell hülyeségnek tűnnek. A hároméves számára azonban ezek ugyanolyan horderejű problémák, mintha mi leejtenénk egy egész üveg 2007-es évjáratú Chateau Latour vörösbort, a fontos tárgyalás napján nem találnánk a power dress-ünket, és reggel kiderülne, hogy kollégánk bitorolja ergonomikus irodaszékünket, nekünk meg hagyott egy kissámlit.

Nyugi, meg lehet tanulni!

A szakember szerint mindenkiből válhat érzelmi fejlesztő szülő, csak akarni kell, na meg megtanulni hozzá néhány technikát és gyakorolni őket. A nehézségek jelentős része ugyanis abból fakad, ha az ember nem érzelmi fejlesztő családban nőtt fel – így könnyen lehet, hogy saját érzelmeit sem tudja beazonosítani vagy jól kezelni.

Az első lépés tehát az lesz, hogy legyünk tisztában a saját érzelmeinkkel: az érzelmi tudatosság azt jelenti, hogy képesek vagyunk felismerni saját érzéseinket és beazonosítani azt, hogy a másik ember vajon adott szituációban mit érezhet. Ehhez kapunk a könyvben egy ún. érzelmi tudatosság-tesztet is, amit kitöltve kiderül, hol állunk ezen a skálán - ha pedig rosszul, akkor néhány tippet az érzelmi tudatosság fejlesztéséhez.

A második lépés, hogy legyünk tisztában a gyerek érzelmeivel – vagyis amikor épp visít, zokog vagy duzzog, akkor képesek legyünk viszonylag jó közelítéssel megtippelni, hogy most ez a gyerek éppen vidám, szomorú, szégyenkezik, nyugodt, dühös, frusztrált, unatkozik, megalázott, fél, meglepett, vagy micsoda. Ha eddig eljutottunk, az már fél siker, ugyanis az érzelmi fejlesztés az alábbi lépésekből áll:

1. Azonosítsuk be, mit érez most a gyerek.

2. Ismerjük fel a lehetőséget, hogy most taníthatunk valamit a gyereknek és/vagy közelebb kerülünk hozzá.

3. Hallgassuk meg a gyereket, és ismerjük el az érzés jogosságát.

4. Segítsünk a gyereknek abban, hogy megnevezze a saját érzéseit. (A kutatások szerint az érzelmeink megnevezése már önmagában egy kicsit nyugtató hatású az idegrendszerre).

5. Jelöljük ki a határokat és/vagy segítsünk megoldani a problémát: hiszen bármilyen érzést elfogadunk, de bármilyen viselkedést nem.

Vagyis a visító háromévesnek mondjuk azt, hogy „ilyen mérges vagy? Látom, hogy nagyon mérges vagy, én is nagyon mérges lennék, ha elvennék a játékomat! De megütni akkor sem szabad Pistikét. Nézd, mi lenne, ha... (megoldási javaslat)”.

Minél nagyobb a gyerek, annál nagyobb a tér a párbeszédre – vagyis a kiskamasz lánnyal megbeszélhetjük, mit érez, amikor szünetben nélküle vihorásznak a barátnői, biztosíthatjuk róla, hogy hasonló helyzetben mi is rosszul éreznénk magunkat, majd ezt követően kitalálhatnánk közösen lehetséges megoldásokat.

shutterstock 174584114

A legfontosabb, hogy egyik lépést sem szabad kihagyni: az együttérzés nélküli határszabás és tanácsadás nem sok mindenre jó, de az sem jó, ha csak együttérzünk és sosem szabunk határt a viselkedésnek vagy nem segítünk a problémamegoldásban.

Az apák szerepe

Gottman kutatásai során még egy nagyon fontos és sokszor elhanyagolt dolog is kiderült. A legtöbb nevelési szakkönyv ugyanis kimondva vagy kimondatlanul anyáknak íródott. Az anyák általában több időt töltenek a gyerekkel (főleg pici korában, de sokszor később is), hiszen apa dolgozik és a gyereknevelés hagyományosan női szerepkör. A korai pszichológiai elméletek még ehhez képest is végtelenül túlhangsúlyozták az anya szerepét: mintha az anya-gyerek kapcsolat kettősén kívül csak valahol a távolban létezne egy harmadik szereplő. Pedig apának akkor is nagy szerepe van, ha időarányosan esetleg valóban kevesebbet van jelen. 

A kutatások ugyanis azt állapították meg, hogy a gyerekek fejlődésére hatalmas hatással van az, hogy apjuk melyik fenti csoportba tartozik. Természetesen az anya milyensége is befolyásolja a gyerek fejlődését, de az apa hatása sokkal szélsőségesebb, mint pozitív, mind negatív irányba. Az érzelmileg eltávolodott, kritikus apák hatalmas károkat tudnak okozni: az ilyen gyerekek rosszabbul teljesítenek az iskolában, többet verekszenek és az egészségi állapotuk is rosszabb.

Ezzel szemben az érzelmi fejlesztő típusú apák rendkívül jó hatással vannak gyerekeik fejlődésére: az ő gyerekük nagyobb eséllyel lesz jó problémamegoldó és könnyebben kezeli későbbi társas kapcsolatait – azaz apaként rengeteget tehetünk gyerekünk érzelmi jóllétéért.

Jó, köszi, de mi van, ha szakad az eső, késésben vagyunk és fagyiért hisztizik?

A szakember szerint szerencsére nem kell minden egyes pillanatban az érzelmi fejlesztést „csinálnunk”: vannak olyan esetek, amikor igen nehezen menne vagy épp totál lehetetlen. Ilyen helyzet, amikor szorít az idő: ha tényleg komolyan sietünk valahova, akkor úgyse tudjuk hitelesen előadni, hogy most ráérünk meghallgatni és komolyan venni a csemetét. Persze, érdemes azért súlyozni: ha az érzelmi fejlesztés miatt fél órával később érnénk a játszótérre, az talán nem olyan nagy gond, mint ha családilag lekéssük a Budapest-Vancouver járatot.

Érzelmi fejlesztésre alkalmatlan helyzet az is, ha a szülő épp idegbeteg: fáradt, stresszes, nyúzott, kimerült, feje fáj. Ilyen pedig szinte biztosan előfordul szülőségünk során, talán egynél többször is. Gottman szerint ezekben a helyzetekben az a megoldás, hogy halasszuk az érzelmi fejlesztést egy későbbi időpontra. Ezt meg is mondhatjuk a gyereknek – hogy most nem tudunk ezzel foglalkozni, de majd este lefekvés előtt / holnap ebéd után / később megbeszéljük. Persze ilyenkor azért illik valamikor később valóban időt szakítani a dologra, hiszen ha minden egyes konfliktushelyzetre azt mondjuk, hogy „majd később megbeszéljük”, de a később sose jön el, az már nem érzelmi fejlesztés.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2016.05.16 23:29:11kutyabarát

    Biztos nagyon célravezető egy kiborult három évesnek megoldási javaslatokkal előállni arra vonatkozóan, hogy mit tegyen azért, hogy nekünk jobban megfeleljen...

  • 2016.05.17 00:47:54Nazareus

    Kutyabarát: elöször is nem NEKÜNK kell, hogy megfeleljen a gyerek. Miért is kellene? Másodszor a megoldási javaslat arra kell, hogy tudjon választani. A gyereknek is lehetnek (és vannak) igényei. Nem kell semmibe venni.

  • 2016.05.17 01:26:52Dekatlon

    Nazareus: hanem kinek? Komolyan kérdezem.

  • 2016.05.17 04:17:29tokÁtól iZéig

    Hát, nem gondoltam volna, hogy ilyen komplex érzés gyereket nevelni, pedig még csak 3 hónapos a bogaram ;) Az baj ha úgy nevelem, hogy azt kapja tőlem, amit gyerekként én megkaptam és jó hatással volt illetve nem kaptam meg és rossz hatással volt későbbi életemre, hogy nem?

  • 2016.05.17 04:19:16tokÁtól iZéig

    Az baj, ha arra törekszik az ember, hogy határozott legyen a gyerek, és nyugodtan mondja ki, mit akar? Én felnőttként nem mertem sosem kimondani...

  • 2016.05.17 04:21:09tokÁtól iZéig

    Az baj, hogy azt mondom majd, ha Pistike elveszi a játékod, nyugodtan pofozd meg? De ha elkéri, add kölcsön neki.

  • 2016.05.17 08:09:16Nazareus

    Dekatlon: Neked kinek kell megfelelni?

  • 2016.05.17 08:39:21kutyabarát

    Nazareus, Dekatlon: ebben a helyzetben nem tud senkinek sem megfelelni, mert ki van borulva. Éppen ezért írtam, hogy célravezető (mert nem az - ugye értjük az iróniát).
    Bizonyos szinten pedig konformmá kell válnia, és ehhez a szülő tudja a leginkább hozzásegíteni (pláne mielőtt elmegy intézménybe), különben kiveti minden közösség. Magyarul sajnos igenis vannak olyan helyzetek, amikor meg kell feleljen. Nekem, neked, nekünk. Nem teheti azt, amit az éppen aktuális impulzusa súg. (Ettől vagyunk túlcivilizáltak ugyanakkor, ami meg persze rengeteg stresszt és frusztrációt szül, erről a szakemberek tudnak rengeteget mesélni...)

  • 2016.05.17 08:39:52álszentpéter

    Még szerencse, hogy jó pénzért megvásárolhatom ez a könyvet, mert így bizonyára meg fogok felelni az aktuális index-dívány propaganda elvárásainak. s még a kiadó is jól jár .. persze épp ezért fizetett be egy ilyen cikkre. éljen a modern bérújságírás!

  • 2016.05.17 09:09:35R2D2 & C3PO

    Szerintem pont az a legnagyobb probléma, h bár mi mint szülők kvázi jól csináljuk, csak a gyerek bekerül az intézmények világába, ahol az egészet elkúrják... Ahol a legerősebb kutya baszik, ahol egyáltalan nem foglalkoznak a felnőttek azzal, h nem versenyeztetni kéne a kölköket, hanem megtanítani vadidegenekkel is együttműködni, megtanítani, hogyan tudják érvényesíteni az érdekeiket mondjuk nem agresszíven, hanem demokratikusan, stb., stb., stb.

    És mindenki csalódik. A szülő, a gyerek, és lám: az egész társadalom.

  • 2016.05.17 09:28:41kutyabarát

    Én nem dicsértem az intézményeket. De jelenleg nem tudunk jobbat helyettük. Túl vagyunk az őskori közösségeken, meg a nagy családok világán, és íme, itt a modern kori szörnyedvény, ahol pl. az óvónő lecsesz, hogy sz.. munkát végeztünk (minden szülő a csoportban), szerinte nem jogos, hogy megkérem őket, hogy ne engedjék már, hogy a 2 hete ovis 3 évesemet nagyfiúk ütlegeljék, stb. Ettől még nem gondolom, hogy minden szülő "jól" csinálja, sajnos van igazuk is a nevelőknek, egyre több az elhanyagolt, neveletlen, és nehezen tolerálható viselkedésű gyerek. Tényleg mindenki csalódik :).

  • 2016.05.17 09:52:27drpuskaspalma

    kutyabarát: valójában célravezető, legalábbis a miénket sikerül rávenni, hogy ha iszonyú dühös, akkor ne a saját fejét üsse mérgében és ne is az enyémet, hanem a kanapén egy párnát, vagy mondjuk toppantson. Nem az a cél, hogy ne fejezhesse ki a dühét (és frusztrálttá stb váljon), hanem hogy megtanulja, miféle módokon lehet kifejezni, ami neki esetleg a nagy őrjöngésben nem jutott eszébe.

  • 2016.05.17 09:54:23drpuskaspalma

    álszentpéter: igen, én is tartottam tőle, hogy ha megírom a könyvről, hogy kurvajó, akkor majd bérújságírásnak fogják gondolni, hiszen nyilván csak a negatív vélemény lehet őszinte, a pozitívért biztos lefizettek. Dehát ha egyszer tényleg jó.

  • 2016.05.17 09:55:00indapass

    Az én gyerekeim eddig viszonylag jól viselik az intézményeket. Azzal együtt, hogy volt részük - tevőlegesen és szenvedő félként is - apróbb bántalmazásban (jellemzően csúfolódás, átmeneti kiközösítés). De az ilyen eseteket a pedagógusokkal együttműködve viszonylag hamar sikerült rövidre zárni.
    Sajnos a kortárs csoport, a munka világa sem fog mindig kesztyűs kézzel bánni velük.
    De érdemes megtanulni az asszertív kommunikációt, a saját érdekek civilizált és határozott képviseletét, az együttműködést. Mert hosszú távon azért - bízom benne - ezek jönnek be, és javítják az életminőséget.

  • 2016.05.17 11:42:41Picurka23

    tokÁtol iZéig: azért őszintén remelem, hogy nem igy fogod nevelni a gyereked. Ha láttál már 2-3 éveseket, akkor azok olyanok, hogy odamennek és felveszik a földről más játékát, de meg akar a kezéből is kivehetik. Erre egyből azzal reagálni, hogy pofozza fel, nem éppen intelligens hozzáállás. Es ettől biztos nem lesz jobb, mint neked, aki sose mertél kiállni magadért. Ezért látni ennyi agressziót, mert a szülők azt hiszik, hogy ez megoldás. Kérdezem én, megis mire?!

    Egyébként meg a könyv teljesen igaz. Azt látom, hogy mindent leszólni a menő, anélkül hogy végig lenne gondolva. Igenis ez az egyetlen hosszú tavon működő út, ha egészséges lelkületű gyereket akarunk nevelni. Es igen, az elején nehéz, mert a toporzékoló kis dacos úgy tűnik nem érti. De ha hozzászokik, hogy igy kezelik a problémákat otthon, akkor szépen lassan ő is megtanulja.

  • 2016.05.17 12:39:36Magyar srác

    Az érzelmi intelligencia fejlesztésében az első másfél év a legmeghatározóbb.
    Erről például itt lehet részletesebben olvasni, egy Bagdy Emőke interjúban:

    www.hunbaba.com/kotodes/bagdy-emoke

  • 2016.05.17 21:03:08Dekatlon

    Nazareus: nekem helyzetfüggő. Ha egyedül vagyok, leginkább a saját elvárásaimnak.
    Egy kisgyerek ilyet még nyilván nem tud. Úgyhogy én (felnőttként) nem vagyok jó példa.

    Tehát még egyszer: ha szerinted nem nekünk kell megfeleljen a gyerek, akkor kinek?

  • 2016.05.18 00:48:58kutyabarát

    drpuskaspalma: Én nem szeretném, ha párnát ütlegelne, vagy toppantgatna, amikor dühös a gyerekem. Akkor később majd Woodoo babát szurkál, amikor pipa valakire? :) Én azt szeretném, hogy más, kreatívabb módokon vezesse le a feszültségét, és azt, hogy mögé tudjon nézni, miért is haragszik, milyen szükséglete, vagy elvárása nem teljesült, honnan fakad az indulat, és ebből hogyan lehet építkezni. Ezt irreális egy 3 évesnek megtanítani, vagy elvárni, nálunk az egyetlen dolog, ami működik, hogy én nyugodt maradok, és empatikusan fordulok hozzá, amikor kiborul.

  • 2016.05.18 09:06:03drpuskaspalma

    kutyabarat: hát, a pszichológia jelen állása szerint fontos, hogy kifejezzük a negatív érzéseinket, így a dühöt is, csak lehetőleg valamilyen nemártalmas formában. Szóval én támogatnám a 3 évesnek is a megfelelő keretek közötti érzelemkifejezést (meg a cikkben idézett szakértő kutatásai is ezt támasztják alá). Természetesen a harag kifejezése bármi lehet, ami az adott családban elfogadott, ha a párnaütögetés nem, akkor valami más - de fontos, hogy valahogyan, valamilyen formában szabadjon kifejezni a haragot is.
    Egyébként ebből a szempontból tényleg a harag a legnehezebb, a többi negatív érzelmet (félelem, szomorúság stb) jóval könnyebb társadalmilag elfogadott módon kifejezni akárhány éves korban, a haragot meg sok családban alapból tilos.

  • 2016.05.18 13:06:45kutyabarát

    drpuskaspalma: ezen gondolkodom. Illetve beszélgetni fogunk erről a családban. A jó példa lenne azt hiszem a legfontosabb, de van itthon elfojtósunk és őrjöngősünk is, a gyerekek jelenleg inkább az utóbbit másolják.

  • 2016.05.18 15:46:13sixx egy faszkalap

    Érzelmi intelligencia csak az olyan agyi intelligenciával nem rendelkező barmok képzeletében létezik, mint a cikk elkövetője.

    Az EQ az emotional quotient, azaz érzelmi HÁNYADOS kifejezés rövidítése.

    Vagy esetleg fenti idióta szerint az IQ az intelligenciaintelligencia?

    És ilyen barmokat engednek itt írni...
    Szánalmas.

  • 2016.05.18 15:50:20sixx egy faszkalap

    A laissez-faire meg mondjuk mindent ráhagyó magyarul (szó szerint: enged/hagy csinálni).

  • 2016.05.18 15:53:24sixx egy faszkalap

    "leejtenénk egy egész üveg 2007-es évjáratú Chateau Latour vörösbort, a fontos tárgyalás napján nem találnánk a power dress-ünket, és reggel kiderülne, hogy kollégánk bitorolja ergonomikus irodaszékünket"

    Nem kéne ennyire agyatlanul fordítani (bocs, ferdíteni), az olyan szavakat meg, amiket nem ismerünk, benne hagyni angolul.
    Ez nem cikkírás, ez idehányás ebben a formában.

  • 2016.05.18 17:15:12kutyabarát

    Végre egy troll :)

Blogok, amiket olvasunk

KAPCSOLATSULI 6 szokás, amivel villámgyorsan kinyírhatod a kapcsolatodat

Vannak szokásaink, amelyekről nem is tudjuk, hogy észrevétlenül, ám annál hatékonyabban rombolják a párkapcsolatunkat. Amikor pedig a párunk a válást, szakítást fontolgatja, nem értjük, hogy mi történt.

TÖRI MÁSKÉPP Szőrös hableány, tudós ló - mulatságok a Monarchiában

A kiegyezést követően gyors tempóban újabb és újabb létesítmények emelkedtek a Ligetben, amit a milleniumi ünnepségek még inkább felgyorsítottak. És ott aztán volt mulatság!

DICE&SORCERY A látszat sohasem csalt még ekkorát!

A Mario + Rabbids Kingdom Battle amennyire valószínűtlen, annyira zseniális. Játékosok figyelem!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta