Csábító, hogy kifejezetten baráti kapcsolattá alakítsuk át a szülő-gyerek relációt, de komoly buktatói vannak.
Létezik olyan felfogás, hogy az igazán jó szülő nem is olyan, mint egy anya vagy egy apa, sokkal inkább, mint egy jó barát, vagy akár a legjobb barát: a gyerek legközelebbi, egyenrangú bizalmasa. Különösen, amikor eléri a fiatal a tinédzser kort, akkor fogalmazódik meg ez a cél a szülők egy részében.
Ha valaki úgy fogalmaz, „jó barátok” a gyermekével, az jelentheti pusztán azt is, hogy jókat beszélgetnek, élvezik a közös programokat, és nem minden pillanatban uralja a kapcsolatukat az alá-fölé rendeltség hangsúlyozása. Ebben az értelemben persze örömteli, ha van a szülő-gyerek kapcsolatnak baráti oldala, baráti arculata is. De ha valaki arra törekszik, hogy kifejezetten baráti kapcsolattá alakítsa át a szülő-gyermek relációt, annak komoly buktatói vannak.
Megterhelő lehet a gyereknek
A jóbarátok megosztják egymással lelki gondjaikat, érzéseiket, megnyílnak egymás előtt. Talán épp ez az oka, hogy általában hasonló korúak szoktak összebarátkozni: őket hasonló kérdések foglalkoztatják. Egy gyerek számára – még ha nem is olyan kicsi az a gyerek – megterhelőek a szülő felnőtt problémái. Az őszinteség dicséretes, de ez nem jelenti, hogy anya vagy apa ráöntheti az összes nyűgét-baját a fiatalra. És főleg azokat veszélyes, amik közvetetten őt is érintik, de nem tud még velük megbirkózni. Ha az egyik szülő nem képes feldolgozni, hogy a másik hűtlen hozzá, vajon a gyerek mit kezdjen ezzel az információval? Ha a szülőt egzisztenciális szorongás nyomasztja, és éjjelente felriad, mert fél, hogy elbocsátják a munkahelyéről, vajon a tini hogyan birkózik meg ezzel a veszéllyel?
A családban a problémákat megbeszélik, de fontos a módja: a felnőtt feladata, hogy valamelyest méregtelenítse a félelmetes információkat, azaz emészthető, a gyerek életkorának megfelelő formában tálalja. Ebben benne van, hogy a gyerek érzi, a szülő vállalja a felelősséget, hogy kezeli a nehéz helyzeteket. Azaz ő ezekben nem egyenrangú, de jó értelemben nem az: megkapja a gyermeknek járó biztonságot.
Néha úgyis vissza kell változni szülővé
Hiába szeretne anya vagy apa jóbaráti viszont, lesznek olyan szituációk, amik csak szülőként oldhatók meg. Lesz olyan, mikor korlátot kell szabni a gyereknek, következményt kilátásba helyezni, beváltani azt. Ha addig látszólag egyenlők voltak, jogosan fogja zokon venni a tini, hogy önkényesen visszavált az apja, az anyja a szülői szerepbe. A barátság egyenrangú kapcsolat, nincs olyan, hogy egyszer csak kiszólok belőle, hogy „érj haza éjfélre, és ezt most kivételesen nem, mint haverod, hanem mint apád mondom”. Sok szülőnek épp azért okoz gondot nemet mondani és elvárásokat támasztani, mert fél, hogy emiatt elveszíti a barátsággal járó privilégiumokat, például, hogy ő legyen a gyerek elsőszámú bizalmasa.
Nem ez a jó irány
A tinikor a külvilág felé való nyitás időszaka. Annak az ideje, mikor a kortárs kapcsolatok egyre fontosabbá válnak, sok helyzetben megelőzik a családi kapcsolatokat. (Persze szükség van a családra biztonságos bázisként, támogató közegként, de abban, hogy melyik együttes jó, milyen frizura tetszik, és melyik tanárt kedveljük, melyiket utáljuk, a barátok véleménye sokkal többet nyom a latba, mint a szülőké.)
Itt az ideje, hogy a fiatal mások tükrében lássa magát, hogy megméresse magát olyanok közt is, akik nem feltétel nélkül szeretik, hogy megtanulja, hogyan lehet beilleszkedni közéjük, konfliktusokat kezelni. Hogy megtapasztalja, nemcsak a családból áll a világ, és máshoz is közel lehet kerülni, akár egészen bensőséges, intim közelségbe. Ez átmeneti időszak: a család még a régi, de más kapcsolatok is fontosak – innen lehet továbblépni oda, hogy az ember majd kilép a családjából, és újat alapít.
Ez a gondolat azonban sok szülő számára félelmetes, épp ezt nem szívesen támogatja. És éppen ebben akadályozzák felnőttek a gyereket, ha igyekeznek betölteni a legjobb barát szerepét: ha elfoglalják azt a helyet, ami azé a kortárs kapcsolaté lenne, akivel a gyerek megbeszéli benső kamaszügyeit, például a fiú- illetve lányügyeket. Lehet, hogy a szülő úgy fogalmazza meg, ő csak vigyázni akar a fiatalra, illetve szeretne vele jóban lenni, de érezni kell a határt, mi az, ami már nem rá tartozik. A gyereknek szüksége van arra is, hogy fordulhasson a szülőhöz. De nem mindig a jó és biztonságos kapcsolat ismérve, ha mindig mindennel a szülőhöz fordul elsőként, lehet a törékenynek érzékelt kapcsolat sajátossága is, ahol a tini fél, hogy máskülönben anya megsértődik, és megvonja szeretetét.
Közösen együtt töltött idő, humor, őszinteség: ezek mind részei egy jó szülő-gyerek kapcsolatnak is. De inkább legyen az ember jó anyja, jó apja a gyereknek, mint legjobb barátja, hiszen szülőkre is szüksége van.
Cziglán Karolina
pszichológus
