Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mitől lesz sikeres és eredményes a tanítás és a tanulás, és mi az, amiről sokat beszélnek, de valójában csak kamu az egész, és nem lesz tőle semmivel sem okosabb a gyerek? A legtöbb szülőt rendkívüli mód érdekli a kérdés, és nem véletlenül.
Egy új-zélandi oktatáskutató, John Hattie összegyűjtötte és kielemezte az elmúlt 50 év oktatáshatékonysággal kapcsolatos kutatásait, amit Juhász Valéria foglalt össze az Új Pedagógiai Szemlében.
A 800 kutatás összegzésénél csak azokat a szempontokat vizsgálta Hattie, amelyek tényleg alakíthatók az iskolában, amik viszont nem, azokkal nem foglalkozott, mivel, ha megfeszül, sem tudja például a családok egészségi állapotát befolyásolni a legjobb akaratú tanár, és a legjobban felépített oktatási rendszer sem. De mi az, amit igen, és amibe értelme is van energiát fektetni, akár otthon is?
Olvasáskészség
A gyerekek iskolai teljesítménye alapvetően függ az olvasáskészségtől, aki nem tud jól olvasni, az nem fog boldogulni a további tanulnivalókkal sem. Az olvasáskészség fejlesztését pedig a legjobban a szókincs fejlesztésével lehet megtámogatni: a felmérésekben azoknak a gyerekeknek volt jobb a szövegértése, akik ismerték, értették a szövegben előforduló szavakat. Jé. Vagyis a szókincsfejlesztő programok egyáltalán nem fölöslegesek. Tegyük hozzá: ezért otthon is elég sokat tehetünk, kisgyerekkorban meséléssel, beszélgetéssel, és a sokféle élmény és szituáció (családi programok) is előhoznak egy csomó új szót.
Viszont az olvasás puszta lehetősége nem elegendő ahhoz, hogy fejlődjön az olvasási képesség. Ha a gyerek magában olvas, és utána esetleg feladatokat is old meg, az még korántsem olyan hatásos, mintha megbeszélik, értelmezik az olvasottakat.
Vagyis, ha ötvennyolcadszor jön oda a gyerek elmesélni, hogy mi történt a Harry Potter aktuális kötetében, a legjobban akkor tesszük, ha lankadatlanul a rendelkezésére állunk, és megvitatjuk vele a fejleményeket.
A jó tanár nagyon fontos
A hatékony iskolák annyiban hatékonyak, amennyiben a benne dolgozó tanárok azok. Vagyis nem igazán az számít, hogy (hasonló iskolatípuson belül) melyik iskolába írattuk a gyereket, hanem az, hogy milyen a tanár, aki tanítja. Igaz, erre van a legkevesebb ráhatása a szülőnek, de azért nem árt tudni, hogy mit érdemes elvárni egy tanártól. A jó pedagógus ismérveit elég nehéz elsorolni, de megpróbáljuk.
- Világosan el tudja magyarázni az osztálynak, hogy mi a cél, miért kell ott tölteniük a fiatalságukat az iskolapadban, illetve konkrétan azt a heti 1-2-3 alkalmat az ő óráin.
- Meg tudja értetni a gyerekekkel, hogy ők maguk tehetnek azért, hogy haladjanak és eredményeket érjenek el, vagyis, hogy mindenki fejlődőképes.
- Elfogadó, törődik a gyerekekkel, meghallgatja és szereti őket, bizalmi kapcsolatot tud kialakítani velük. Így az önbecsülésük és a teljesítményük sokkal jobb lesz, a magatartásproblémák pedig ritkábbak. Ha a gyerek nem akar az iskolába járni, az általában a tanár miatt van.
- Tud csapatot kovácsolni az osztályból. Ha van közös cél és jó a társaság, akkor jó a légkör az osztályban, és együtt tudnak működni a sikerért. Ha nem ciki hibázni, ha a visszajelzések nem rosszindulatúak, eredményesebb lesz a tanulás.
- Megvannak a hatékony pedagógiai módszerei, ami a tantárgyi ismereteknél is fontosabb. A megfelelő módszerrel a természettudományok tanításánál lehet kimagasló eredményeket elérni, de az íráskészség és a matematikai képességek kialakulása is sokban függ a tanár módszereitől. Vagyis, ha a fél osztály kettes kémiából, akkor nem a gyerekekkel van a baj.
A gyerek hozzáállása
A legerősebb tényező az, hogy a gyerek mit vár el saját magától, mire tartja a saját képességeit. Azok teljesítenek jobban, akik hisznek abban, hogy a képességeik fejleszthetők, míg azok, akik rögzült adottságnak tekintik a képességeiket, nem fognak sok energiát fektetni a fejlődésbe.
Sokat számít a gyerek hozzáállása, vagyis, hogy mennyire nyitott az új dolgok befogadására, és mennyire tartja fontosnak a tanulást. Ahhoz, hogy a gyerek nyitott legyen, viszont az kell, hogy legyen megfelelő inger, érdekes anyag, amivel meg tud birkózni, legyenek céljai, kapjon megfelelő visszajelzést, megerősítést és elismerést a munkájáról. Ez az elismerés különösen fontos a kamaszkorban, mert gyakran ebben az életkorban dől el, hogy valaki akar-e majd a későbbiekben is tanulni, vagy sem.
Az jár jobban, akitől sokat várnak el
Nagyon fontos, hogy milyen elvárásokat támaszt az iskola (szülő) a gyerekkel szemben. Akitől többet várnak el, az általában több lehetőséget is kap, vagyis végeredményben jobban jár, mert jobban fejlődik.
Hogy kinél alakítanak ki a tanárok magasabb elvárásokat? Aki eleve jó benyomást kelt, aki magasabb szociális státuszban van, illetve akinek jó a magatartása, azt okosabbnak és barátságosabbnak is vélik a tanárok, így több figyelmet is kap, többet fognak kihozni belőle. Azokat a gyerekeket, akiket viszont megcímkéznek valamilyen tanulási nehézséggel, vagy hírhedt „rossz gyerek”, ott a teljesítmény is alacsonyabb lesz.
A tehetséges gyerekekkel kapcsolatban gyakran vitáznak arról, hogy jót tesz-e, ha osztályt ugrik, vagy inkább ne tegye. Kiderült, hogy de, egyértelműen jobban jár. Az okosabb gyerek jobban érzi magát a nála idősebbek között, ha a saját tempójában tanulhat. Ha visszafogják, csak ártanak neki.
A buktatásnak és a szegregációnak semmi haszna
Buktatás kimondottan rossz hatással van a gyerek hozzáállására és önbecsülésére, míg ha tovább engedik, annak pozitív hatása lehet, mert nem megy el a gyerek kedve az iskolától és saját magától. Fontos, hogy legyenek (megmaradjanak) a támogató kapcsolatok, őszinte barátságok, mert az ember rögtön szívesebben jár be az iskolába, ha van kiért. Ha viszont valakit kiközösítenek, az cserében magasról tenni fog a tanulásra.
A közvélekedéssel szemben a kisebb osztálylétszám nem befolyásolja igazán az eredményességet, de csak azért, mert a tanárok általában nem használják ki a kevesebb gyerekkel járó előnyöket (pl. csoportos munka), nem igazítják az adottságokhoz a módszereiket.
Szintén nincs semmiféle előnye a szegregációnak, vagyis ha a tanítás hasonló adottságú gyerekek homogén csoportjában folyik. Sőt, összességében inkább káros az elkülönítés, mert bebetonozza a gyerekeket a képességük szerinti csoportba. Hatékony viszont, ha kisebb csoportokban mindenféle képességű gyerekek dolgoznak együtt, és közösen kell megoldani a feladatokat, pl. egymás tanításával.
Az oktatás finanszírozásának vizsgálatakor az derült ki, hogy nem attól fognak többet vagy kevesebbet tudni a gyerekek, hogy mennyi pénzt fordít az adott ország az oktatásra. Két dolog viszont mégiscsak számít: hogy mennyit keresnek a tanárok, illetve, hogy mennyit költenek az infrastruktúra fejlesztésére. Van eszköz, nincs eszköz, illetve elégedett a tanár, vagy nem elégedett a tanár, ez számít.
Mindent egybevetve tehát fontos, hogy lelkesítsük a gyereket, lássa a célt, tudja, hogy miért tanul, és várjunk el tőle mindig egy kicsit többet, mint amit éppen nyújt. Próbáljuk őt jó színben feltüntetni a tanárainál – miután kiválasztottuk a kiváló módszerekkel tanító, elhivatott, kiváló csapatteremtő és kedves pedagógust úgy tizenkét éven át, minden tantárgyból. Mi sem egyszerűbb.
