Vakon, tíz ujjal gépelni olyan készség, amire mindenkinek szüksége van, viszont magától senki nem tanulja meg. Mégsem tanítják.
Míg Finnországban és az Amerikai Egyesült Államok egyes részein már nem is tanítják az iskolában a folyóírást, nálunk a gyöngybetűs kézírásnak gyakorlatilag nincs alternatívája. Jelenleg fényévekre vagyunk attól, hogy az iskolában megtanítsanak minden gyereket gépelni. Pedig a tízujjas, vakon gépelésnek számtalan, nem is kérdéses előnye van: gyorsabb, hatékonyabb és nyilvánvalóan olvashatóbb, mint a kézzel írt szöveg.
Ma már megmosolyogják, aki kézzel ír meg egy hivatalos levelet vagy szerződést, de például egy jó mester árajánlata is komolytalannak tűnik, ha nem kinyomtatva adja oda. Erről már írtunk, ma már gyakorlatilag senki sem úszhatja meg a számítógép használatot, aki munkát szeretne magának. Érthető: a XXI. században nem szívesen silabizálunk kézírást, és senkinek sem hiányzik a végén egy vita arról, hogy kilences, vagy hármas van-e odaírva.
Ezért jobb a tízujjas gépelés
Nyilván, akik chatelnek vagy bőszen leveleznek, akár a munkájuk miatt, akár a szabadidejükben, és úgy általában számítógépet használnak a kommunikációjuk nagy részéhez, értik, hogy miről van itt szó. A legtöbben egy egyéniségről árulkodó, saját maguk által kidolgozott gépelési technikát alkalmaznak, amihez általában kettő vagy négy ujjat használnak. Pedig van annak szabályos módja is, ami megtanulható.
A különbség nem csak a sebességben van. Aki tud gépelni, az
- írás közben nem a billentyűzetet, hanem a monitort nézi, vagyis azonnal észreveszi az elütéseket
- ezért sötétben is tud chatelni a laptopján (na jó, ez vicc volt)
- ha másolni kell egy szöveget, folyamatosan az eredetin tarthatja a szemét, nem kell átnéznie innen oda
- nagyjából géppuskaropogás sebességgel ír,
- ezért a gondolataival nem kell bevárnia a kezét
- végül pedig nem irtózik már a gondolatától is, ha le kell gépelni egy oldal szöveget.
Igen, van, akinek ez gond
Kissé ellentmondásos egyébként, hogy habár az iskolában nem tanítják a gépírást, ugyanakkor elvárják, hogy a gyerek valahonnan mégiscsak tudjon gépelni. Az iskolai házi dolgozatokat nyilvánvalóan kinyomtatva kell beadni, és ne legyenek illúzióink, nem csak a főiskolán.
A minap az alsós gyerekem benevezett egy meseíró versenyre, természetesen nem kézírásos pályaműveket vártak. Ami nálunk nem volt gond, mivel tudok gépelni, így az öt oldalt leírni, hibákat kijavítani, kinyomtatni negyed órába telt. Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha a családban senki sem tud gépelni, és a gyerek laptopon áll neki mesét írni. Lehet, hogy a sztori kifundálása lett volna ebben az esetben a kisebb kihívás, mert mire megtalálta volna az első szó betűit, elfelejtette volna, hogy mit akart írni egyáltalán.
Magától senki sem fogja megtanulni
Miért tudok tíz ujjal, vakon gépelni? Hát nem azért, mert újságíró vagyok, a gépelést ugyanis nem tanítják kommunikáció szakon sem, minek? Közgazdasági szakközépiskolában viszont igen – bár az informatika szakosoknak ott sem kellett gépírásórára járni, logikus, nem?
Így hát pontosan tudom, hogy mennyi munka van benne, hogy valaki készségszinten tudjon gépelni. Iszonyúan sok. Négy éven át heti két órában gyakoroltuk fáradhatatlanul az asdf jklé-t, meg a többit, betűről betűre haladva, alaposan begyakorolva. Először lassan, majd amikor már megvolt az összes karakter, egyre gyorsabban.
Aki tud gépelni, az soha nem fog két ujjra váltani, akkor sem, ha szorít az idő, mert ennél gyorsabb és biztosabb megoldás egyszerűen nem létezik.
Az iskola pont erre való
Ez az a folyamat, amit önszorgalomból, magától soha senki nem fog végigcsinálni. Természetesen a neten egy csomó oktatóprogramot lehet találni, jók is vannak közöttük. Nem ez a szűk keresztmetszet, hanem a ráfordított idő, a rendszeresség és a gyakorlás. És az, hogy idő közben nem kezdünk el két ujjal chatelni napi két órát, még akkor sem, ha az pillanatnyilag még gyorsabb, és tíz ujjal még különben sem tanultuk az összes betűt. Mert akkor megint nem a tízujjas megoldás rögzül. Gépelni pedig mégsem annyira élvezetes, mint például gitározni – vagyis viszonylag gyenge a motivációs faktor.
Hát ezért kellene az iskolában időt szánni a gépírástanításra. Persze nem pluszban, mert már így is többet dolgozik egy iskolás, mint egy felnőtt, hanem valami helyett, amire inkább most nem adunk ötleteket. A kilencéves alapoktatás bevezetése viszont pont jó lehetőség lenne erre, ha belegondolunk, ma már a tízujjas gépelésnek is alapkészségnek kellene lennie mindenkinek.
(Feltettük a kérdéseinket a szakminisztériumnak, ha válaszolnak, frissítjük a cikket)
Ne fogja vissza magát, kommentelje ide a véleményét!
