SZÜLŐSÉG

Babakocsis futás: szuper a babának, anyának és apának is

2015. július 10., péntek 14:00

A szülést követő első pár hét többnyire nem a mozgásról szól, de eljön az az időpont, amikor már jó lenne egy kicsit sportolni. A rendszeres mozgás nem csak az alakunknak és testünk egészségének tesz jót, de a szülés utáni depresszió kockázatát is jelentősen csökkenti. De mi a helyzet akkor, ha nem tudjuk kire hagyni a babát, vagy éppen nem szeretjük a zsúfolt edzőtermeket? Esetleg szívesen sportolnánk vidám társaságban, sőt utána még egy fagyit is megennénk? Nyári Fruzsinával, a Fuss Babakocsival Egyesület alapítójával a babakocsis sportokról és az ehhez kapcsolódó közösségi életről beszélgettünk.

Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a sporttal?

Még jóval szülés előtt, New Yorkban láttam, hogy anyukák tömegesen futnak és tornáznak babakocsival a parkban. Nagyon megtetszett, mert mindenki vidám és sportos volt. Valahogy az élt a fejemben korábban, hogy hosszú időre le kell majd mondanom a mozgásról, ha nem szerzek hamar egy bébiszittert. Aztán amikor férjemmel megismerkedtem, a heti rendszeres sportolásunk a futás lett, mert ezt a lakóparkban bármikor tudtuk űzni munka után, így egyértelmű volt, hogy futóbabakocsit veszünk, ha továbbra is sportolni akarunk. Olivérünk 6 hónapos volt, mikor elkezdtem vele a közös kocogásokat. Családi szerelem lett belőle.

A babakocsis futást övezi néhány olyan hiedelem, amiről én sem tudom, igazak-e vagy tévhitek. Kezdjük az elsővel: egy futóbabakocsi egy vagyonba kerül, nem?

Ez nem igazán igaz. Több lehetőségünk is van. A mai trendi babakocsik akár 400-500 ezer forintba kerülhetnek újonnan, ezzel szemben egy prémium futóbabakocsi 130-150 forint között van. Vannak bizonyos márkák, amik külföldről használtan megvehetőek, mert 2-5 éves modell esetén is remekül működnek és jó állapotúak, ebben az esetben pedig akár 30-50 ezerre is lemegy az ár.

Mi alapján válasszunk? 

A „spéci” babakocsik 6 hónapos kortól használhatóak, mivel sportülésesek, így már a babának önállóan kell ülnie. Ám több márkához lehet vásárolni mózeskosarat, vagy bele lehet tenni a hordozót. Olivér születésekor ezeket nem tudtuk, és Magyarországon nem is volt eddig kultúrája ennek, ezért egy olcsóbb mózeses modellel kezdtünk, majd vettünk egy profi kocsit. Az egyesülettől egyébként kölcsönözni lehet, sok márkánk van, és azokkal bővítjük a kínálatot, amik beváltak. Vásárolni bátran lehet használtan, segítünk szívesen, hogy melyik márkákat érdemes. Már megismertük a kocsik nagy részét, így tudjuk milyen hiba lehetőségeink lehetnek, melyiket nem érdemes megvenni még újban sem, mert gondunk lehet vele.

És ha a sima babakocsiba rakom a gyereket és úgy futok? Nekem lesz bajom vagy neki?

Az ideális eset babának és mamának mindenképp a futóbabakocsi. Azon felül, hogy a szülőnek sokkal kényelmesebb futni egy 40 cm-es kerekekkel rendelkező, nagy tengelytávú kocsival, a legfontosabb a baba biztonsága. Ezek a kocsik olyan speciális tulajdonságokkal rendelkeznek, amik védik a babát a rázkódástól és a borulástól. Ilyenek például a felfújható, 40 cm-es kerekek, a hosszú tengelytáv, az ülés dőlés szöge, az extra rugózás, a  hatalmas szél- és napvédő, a három kerék. Bármilyen kocsival lehet futni, de nem kényelmes és a babának sem kellően biztonságos. Nyilván a jó útviszonyok is fontosak. Igyekszik minden babakocsis futó csendes kis utcákban, jó aszfalton, bringaúton, rekortánon vagy egyenletes földúton futni a megfelelő kocsikkal.

Mit csinál a baba, amíg én futok? Mennyit bír egy gyerek?

Szoktatás kérdése is. Olivérrel korán kezdtük. Utálta a babakocsit mindig, ezért nagyrészt hordozókendőben hordoztuk. De a futás az más. Az különleges fix program apával és anyával, így azt mindig szerette. Nagyon ritkán fordult elő, hogy nem akart futni, akkor nem erőltettük, ez mozgásfejlődési szakaszoknál fordulhat elő. Figyelni kell a gyermeket, ha épp motorozós korszakát éli, akkor hagyni kell futás előtt fél órát motorozni, megbeszélni vele, hogy most megyünk futni, aztán megint motorozhatsz. Futás közben általában alszanak, nézelődnek, gagyarásznak, játszanak azzal a játékkal amit viszünk nekik. Ha nagyobbak, akkor pedig egy rágcsálnivaló vagy innivaló is szokott nálunk lenni az útra. Jellemzően 1-1,5 órákat szoktunk velük futni. Versenyeken többet is bírnak, mert akkor sok az inger, így akár egy félmaratonra is be lehet velük nevezni.

Apukát még nem nagyon láttam babakocsival futni.

Pedig vannak, nálunk is a férjem kezdett el futni Olivérrel. Amíg nem hoztuk létre a Facebook-csoportunkat, és nem kezdtük el itthon népszerűsíteni a babakocsis futást, addig a versenyeken néhány apukát lehetett csak látni. Most  is 70 százalékban anyukákkal vagyunk kapcsolatban, ők aktívabbak a közösségi eseményeken és Facebookon is, de ez apukák is futnak, csak ők inkább magányosan, munka után gyűjtik a kilométereket.

Babakocsis futóhelyszín keresésekor mit érdemes figyelembe venni? Hol vannak a jó helyek?

Igyekszünk midig új terepeket felderíteni. Azt gondolnánk, hogy vidéken könnyebb szmogmentes helyet találni, de ott sokszor nem ideálisak az útviszonyok. Általában rekortános pályákon futunk, ahol megengedik, bringautakon. Közösségi futásaink jelenleg a Római-parton, Margit-szigeten, Városligetben, Normafánál, a XIV., XVI., XVII. kerületekben a patakparton vannak, illetve kisebb rekortános pályákon. De voltunk már a Kopaszi-gáton, Dunakeszin, Tatán is.

Mi van, ha nincs kedvem egyedül futni? Én egyedül hamar megunom, feladom, és veszek inkább egy vattacukrot.

A vattacukor jöhet, de csak futás után és együtt a többiekkel. Ez egy fontos szempontunk a közösségi futásoknál. Ha eljön baba és mama futni, akkor nem 60 perces programmal számol, mivel ez csak az edzésidő. A bemelegítés, futás vagy torna és nyújtás utána jön a jutalom mindenkinek: gyerekeknek játszóterezés, anyukáknak bandázás, fagyizás, hekkezés vagy batyus piknik. Így bőven lehet 2 órás program is, ehhez pedig kinek ne lenne kedve? Vattacukor is van, és ha már megígértem Olgának meg Évinek, hogy jövünk csütörtökön edzeni, akkor könnyebb elindulni is. Nem igaz?

A baba szempontjából van ennek valami előnye, vagy számukra inkább kellemetlenség?

Egyáltalán nincs benne kellemetlenség. Mindig a baba az első ennél a sportnál. Ha ő nem érzi jól magát valamiért, akkor hamarabb abbahagyjuk, ha meg alszik, vagy nagyon jól elvan, akkor tovább is futunk akár, mint ahogy terveztük. Előnye pedig több is van. A közösségi eseményeink miatt szocializálódik, közösségben van. Kint van a friss levegőn. Játszóterezés, játék van futás után. Anya pedig fitt és boldog, így a baba és apa is az lesz. Ami pedig szintén nagyon fontos, hogy már babakortól a sportos életszemléletet szívja magába, jó példát lát maga előtt. Barátságok is szövődnek nálunk rendszeresen, közös nyaralások, piknikek, programok alakulnak, ami az egész családnak jó.

A honlapotokon olvastam, hogy versenyekre is jártok. Mi volt a legnagyobb megmérettetés mostanában? Hányan voltatok?

Legtöbben 2014-ben a Wizz Air Félmaraton Liget körén voltunk. Ott rekordot állítottunk a „legtöbb babakocsis egy versenyen” kategóriában. A figyelemfelhívás volt a célunk, és a megalakulásunk után 3 hónappal ez hatalmas számnak tűnt. Azóta viszont minden nagy versenyen bababarát sátras kitelepüléssel vagyunk jelen, és átlagosan mindenhol 40 futónk van legalább. A leghosszabb táv, amit idén megtettünk tíz babakocsis futóval, az Ultrabalaton volt. De jellemzően 5, 10, 21 kilométereken indulunk, és gyakoriak a váltó csapatok is.

Mi a helyzet, ha utálok futni, vagy épp egészségügyi okból kerülnöm kell a futást? Léteznek más babakocsis sportok is?

Azoknak, akik nem a futás szerelmesei, Strollfit-babakocsis fitneszóráink vannak. Kidolgoztunk egy oktatóképzést erre, amiben olyan gyakorlatok vannak, amik szülés után külön figyelmet érdemelnek. Ezeken az edzéseken is van némi futás, futóiskolás gyakorlat, mivel állóképesség és keringés miatt fontos, de itt nagyobb hangsúly van az erősítő, feszesítő gyakorlatokon. Mindent használunk, ami éppen kéznél van: padok, padkák, fák, mászókák.

Mik a további céljaitok?

Fontosnak tartom elmondani, hogy a Fuss babakocsival egyáltalán nem csak a futásról szól. Ugyan mi azzal indítottuk, de a közösség igényeinek megfelelően jóval több lett belőle. Összetartó, növekvő, pozitív közösség vagyunk egyre több egyéb programmal. Segítjük egymást mindenben. Létrehoztam a csacsogó csoportunkat, ahol mindenféléről beszélünk és mindent megoldunk. Egy másik csoportunkban dolgokat csereberélünk. Minden hónap utolsó szerdáján Mami kimenőnk van, amikor 19-24 óráig együtt vagyunk valahol, vacsorázunk, iszogatunk, beszélgetünk, kacagunk. Családi piknikeket szervezünk, amiben van egy kis futás és utána piknikezünk. Szülinapi futások, bulik is egyre jellemzőbbek, vagy bármilyen más egyéb programok is.

Tele vagyunk nagy célokkal. Szeretnénk, ha minél többen tudnának róla, hogy szülés után is lehet sportolni és ennek mennyi jótékony hatása van. Csökkenti a szülés utáni depresszió kialakulását, mélyíti a szülő gyerek kapcsolatot és a közös családi hobbi erősíti a családmodellt . Szeretnénk, ha országosan működhetne a Fuss Babakocsival Egyesület kisebb nagykövetségekkel, vagyis mindenhol elérhető lenne, mert vidéken az anyukáknak még nagyobb szüksége van a „kimozdulásra” és közösségre. Igyekszünk pályázni minél több helyen és együttműködő partnereket találni, hogy ki tudjuk alakítani az egyesületi „Kuckónkat” és folyamatosan fejlődhessünk. Jelenleg versenyben vagyunk a Coca Colánál az „Év testébresztője” címért. 

Mi motivál titeket?

Tele vagyunk olyan személyes sikertörténetekkel, amik visznek előre, és így szívügyünk a mozgalom. Aki egyszer babakocsis futó volt, az is marad mindig, akkor is, ha a gyereke már rég kinőtte a babakocsit. A „veteránok” jönnek velünk ugyanúgy mindenhova, és a mi színeinkben indulnak a versenyeken. Ők találták ki a „meztelen” futásokat, ami annyit tesz, hogy olyankor gyerek nélkül futnak.

Saját szervezésű egyéves versenyünk, a 3 kerékkel a Föld körül verseny célja is a motiválás. Mindig vannak eredményeink, mindig találunk új kihívásokat is: Budapesti Atlétikai Sportszövetségi tagok vagyunk, az IGEN 5 Innovatív Generáció- Pályakezdő Innovációs Program I. helyezettje voltunk, valamint részt veszünk a "Változtass, hogy változhass" programban a Mozgástudományi Egyesülettel és Testnevelési Egyetemmel közösen. Ez utóbbi egy nyolchetes komplex program, dietetika, gyógytorna, fuss babakocsival, erősítő edzés és pszichológiai tanácsadás is tartozik hozzá. Tagjaink száma pedig a kezdetektől fogva egyre bővül, jelenleg több mint hatszázan vagyunk országosan.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

Blogok, amiket olvasunk

STÍLER 13 dolog, amire jó még a hullámcsat

Nem is gondolnád, mennyi mindenre jó még ez a kis hullámos fémdarab. Tuti tippet hullámcsatra, a frizuránkon túl.

HATÁTÁTKELŐ Milyennek látom Amerikát egy év után?

Panni egy év után reflektál saját első benyomásaira, így kiderül, tényleg mindenki barátságos, de a barátot itt nagyon nehezen adják, a környezettudatosság nem erősségük, viszont a stressz sokkal kevesebb.

FILMVILÁG 2017 legpocsékabb filmjei - eddig

Melyek voltak 2017 első felének legjobb filmjei? Összeültünk hárman, és megbeszéltük. Voltak átfedések a listáinkban, de nem annyi, amennyire számítottunk, sőt néhány filmmel kapcsolatban véresen komoly vita alakult ki. Podcast.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta