Minden szülőnek van gyenge pontja, és a kamaszok értenek a megtalálásához. De tartsuk észben, hogy sosem kizárólagos cél a szülőre gyakorolt hatás.
A gyereknek alapvető tulajdonsága, legyen akárhány éves, hogy mindent ki akar próbálni. Az egy-másfél évesnél ez elsősorban úgynevezett funkcióöröm, a mozgás öröme: élvezi, hogy képes hatni, eldobja a kockát, és tényleg elrepül. Az óvodáskorú örül, hogy ő is meg tudja tenni, amit a nagyobbak, mindent utánoz.
A kölyöknél már benne van a kipróbálásban, hogy kinek akarja érezni magát, és milyennek akar tűnni. Hatást akar kiváltani a környezetéből, és szerepeket akar kipróbálni. Néha olyan dolgokra is kiterjed az érdeklődése, amitől frászt kap a szülő.
A próbálgatás lehet éppen a szülővel szembeni lázadás része, tehát nem véletlen, hogy olyat tesz a gyerek, ami a szülő számára kényelmetlen, irritáló. Botránkozzon meg, döbbenjen meg! Ha a mögöttes motivációt nézzük: az a cél, vegye észre, hogy én, a kölyök különálló egyéniség vagyok, akit már nem irányít, aki elkezdte a saját útját járni.
Minden szülőnek van gyenge pontja, és a kamaszok értenek a megtalálásához. Lehet, hogy a felnőtt nyugodtan várja a serdülőkor közeledtét, mert olyan toleránsnak ismeri magát, akit nem fog kiborítani egy punk frizura, némi metál zene vagy feketére festett száj, de a gyerek rá fog érezni, hogy ezt a szülőt az övétől eltérő politikai eszmékkel, paleolit étrenddel vagy az ezotéria felé fordulással lehet kibillenteni az egyensúlyából.
Ha tanácsot kellene adni, mit kezdjen azzal a szülő, ha sikerült a tyúkszemére lépni, csábító lenne azt mondani: titkolja el, így a gyerek azt hiheti, mégsem talált elég jó terepet a lázadásra, és talán hamarabb felhagy vele! De hosszútávon ez mégsem éri meg: ez falat képez szülő és gyerek között, érződik a felnőttön, hogy bár nem szól semmit, mégis megfeszülnek az izmai, ha szóba kerül a téma, és csökkent a hitelességén, hogy baja van, de nem mondja.
Jobb, ha egyfelől megpróbálja elfogadni, hogy az a dolog valamit jelent a gyerek számára, mert sosem kizárólagos cél a szülőre gyakorolt hatás. Valami újat, a világ új szeletét meg akarja élni a gyerek, olyasmit, ami ugyan szembenállás a családdal, de egy új életérzés kipróbálása, és ebben érték is van. Mindenki, gyerek és szülő is jól jár, ha az anya, apa képes meglátni ezt az értéket a számára idegen dologban is.
A másik tanács az őszinteség. Fejezze ki az érzéseit úgy, hogy az saját magáról szóljon, amiért őt személyesen zavarja a dolog, és ne értékítélet legyen! Ha a gyerek diétájára azt mondja a szülő, hagyja abba, mert ez egy marhaság, és a tudomány sem igazolja, különben is, inkább a tanuláson járjon az esze, az olaj a tűzre. De ha azt mondja, félti őt, mert egyáltalán nem biztos benne, hogy ez jót tesz neki, és tart tőle, hogy ettől akár meg is betegedhet, és mindezt sikerül úgy elmondani, hogy valóban a szülő aggodalmán van a hangsúly, akkor azt meghallja a gyerek. Nem másnap fogja abbahagyni, mert az meghunyászkodás lenne, de idővel igen.
Gyakori, hogy a szülő leszólja, vagy kifejezetten tiltja az olyan próbálkozásokat, amiket „túl korainak” tart, amik nem állnak jól a gyereknek. Tipikusan ilyen, mikor a kölyök szeretne nőiesedni, férfiasodni. A szülő nézőpontja, hogy látja, nem passzol a smink a tizenhárom évesre, és nem kell még arcszesz a kissrácnak. De nem is azért fontos, mert már passzol!
Az érzést akarják kipróbálni, belebújni egy szerepbe, amire már vágynak, ami majd az övék lesz. Valami elkezdett nyiladozni bennük, és ha a szülő lehurrogja, mondván: „úgy néz ki rajtad ez a rúzs, mintha bohócnak öltöztél volna”, azzal nem azt fejezi ki, amit szeretne. A mögöttes gondolata talán az: „olyan tökéletes és hamvas vagy, ne rondítsd el magad, hanem élvezd a valódi szépséged!” Kisebb baj, hogy a kölyök ezzel sem tudna mit kezdeni, mert ő akkor is szeretné próbálgatni, milyen felnőttnek lenni. Nagyobb baj, hogy úgy dekódolhatja a fenti mondatot: „nem vagy elég jó nőként, és ne is álmodj róla, hogy az leszel!” Azaz az első próbálkozásaira kritika a válasz, sőt, az, hogy nevetséges ebben a szerepben.
Biztosan nem az a megoldás, hogy mindent kritika nélkül engedni kell. De a kipróbálás szándékára amennyire csak lehet, legyen nyitott a szülő! Próbáljon kompromisszumot kötni, például, meghatározni, milyen alkalommal megengedett bizonyos viselkedés vagy megjelenés. A fenti példánál maradva: lehet, hogy iskolába nem megyünk kirúzsozva, de egyezséget kötünk, hány éves kortól jöhet szóba egy diszkrét kis szemceruza, és a barátnő bulijába megengedjük a rúzst, a körömlakkot.
Arra is emlékeztessük magunkat, ahogy nem szeretnénk, hogy gyerekünk felnőtt korban másokat kiszolgáló eszköz legyen, úgy az sem dolga, hogy nekünk tetsszen! Nem az a lényeg, hogy a szülő gyönyörködhessen benne a saját ízlése szerint, hanem hogy ő jól érezze magát a bőrében. Lehet, hogy szerintünk csodaszép a kislány hosszú, szőke haja, de ha ő most a vagány fiúst próbálná ki, akkor nem biztos, hogy a mi esztétikai igényünknek van elsőbbsége.
A két kulcsszó: nyitottság és kompromisszum. Nyitottság a kölyök szándékára, motivációjára (igen, még akkor is, ha az éppen a tőlünk való különállás), és egyezkedés, hogy a próbálkozások az elfogadhatóság határain belül maradjanak. Ha ez a kettő a szülő szeme előtt lebeg, nagy baj nem lehet.
Cziglán Karolina
pszichológus
