Tévedés, hogy csak az apukák undorodnak a pelenkacserétől.
Tévedés, hogy csak az apukák undorodnak a pelenkacserétől. Kár lenne tagadni, nem egyszer fordul elő velünk, anyákkal a szobatisztaság eléréséig, sőt, még azon túl is, hogy legszívesebben üvöltenénk, ahogy a csövön kifér, amikor megérezzük: tele a pelenka. Mert tudjuk, hogy ránk vár a nemes feladat, hogy letakarítsuk a gyerekről a végterméket. Fokozottan érvényes második gyermeknél, amikor egy szusszanásnyi időnk sincs a két gyerek között szartakarítás nélkül.
Hányszor ordítottam belül, amikor a gyerek becsinált! Persze, természetes dolog, és az anyatejes kakinál még nem is volt ezzel problémám. Érdekes módon még akkor sem akadtam ki, mikor a néhány hetes gyermekem szó szerint a nyakáig szaros volt. Sőt, még le is fotóztam. De amikor a ded mindenféle zöldséget és gyümölcsöt kezdett magába túrni, annak végtermékét már nem szívesen törölgettem az alfélről.
A helyzet akkor sem jobb, amikor már szobatiszta a gyerek, de még nem elég önálló, hogy egyedül törölje meg magát. Ilyenkor igyekszem nem kimutatni a penetráns szag miatt fokozódó hányingerem, de odabent majd’ szétfeszít az őrjöngő gondolat: Meddig kell még szart törölnöm?
